Sziasztok, szeretném megosztani veletek a történetemet. Mintegy öt évvel ezelött a bal csuklómon kialakult egy púp, ami nem fájt egyáltalán, de zavaró volt. Mivel nem fájt, nem foglakoztam vele különösebben. Többen is mondták, hogy menjek el orvoshoz, egyszerű műtéttel eltávolítják, de ezt inkább nem vállatam. Természetesen folyamatosan figyeltem magamat, hogy máshol nem nő-e hasonló csomó, de nem vettem észre semmit, rendszeresen járok szűrővizsgálatokra is. Kb három éve  visszahívtak egy  tüdőszűrés után. Nem tudom Ti hogy vagytok ezzel, nekem ilyenkor minden elképzelhető borzalom az eszembe jut, így volt-ez akkor is. Visszamentem, és azt mondta a doktornő, nem tudja mi az amit lát, de lehet, hogy nagy a baj, és a felvételen  valahol a szegycsontom alján mutatott egy nagy foltot, ezért  SOS CT vizsgálat. Szerencsére a CT kimuttatta, hogy egy zsírszerű képződmény (lipoma), mely nem  kórós, nincs szükség semmilyen beavatkozásra. Ez 2006 végén történt, onnantól "békésen" éltem együtt most már két ciszta szerű képződménnyel.

Két nagy fiam van, egyikük nagyon intenzíven sportol, számára nagyon fontos, hogy a szervezete mindig megfelelő állapotban legyen, ezért vettem otthonra egy "házi vízművet", ami oxogénnel dúsított Pi vizet gyárt, és elkezdtem én is ezt a vizet inni. De nem csak iszogatni, hanem naponta minimum 2 litert, de hétvégén 3-4 litert is megittam egy nap. Persze a mellékhelységet is elég gyakran látogattam:) Kb. 2-3 hónap után eltünt a csuklómról a csomó, és ami leginkább megnyugtatott, hogy nemrég voltam mammográfiás vizsgálaton, ahol ultrahangos vizsgálatot is csináltak. Megkértem a doktornőt, hogy a szegycsontomnál is vizsgáljon meg az ultrahangos készülékével, elmondtam a korábbi diagnózist. Kicsit számítottam rá de most már teljesen megnyugodtam: onnan is letünt a lipoma.

Én azt tanácsolnám mindenkinek, hogy mielőtt kés alá fekszik egy ganglionnal, "mossa át" a szervezetét, adjon egy lehetőséget magának, hogy elkerülje a műtétet.

Szia! Sanyi vagyok, ne keseredj el nem érdemes, nekem az nem segitet. Én  havonta egyszer járok szakorvoshoz. stimulotont szedek,napi 1 tablettát. Tavaly engem is nagyon eltiport ez a betegség. Állandó halálfélelem, szédülés, és minden más ami erre a betegségre jellemző! Én elfogadtam a betegségem, már annyira belefáradtam, hogy nem érdekelt élek vagy halok. Gondoltam ha igy kell leélnem az életem akkor igy fogom leélni és teszek rá!

Azért se zárkoztam be, provokáltam ezt a szemétládát. Ellenségemnek tekintettem, mivel szervi bajaim nincsennek bátran megtettem. Az áruházakban mindig szédültem gyakran meg kellett állnom és megkapaszkodnom. Egyre többet jártam vásárolni vagy nézelődni csak azért is. Ha rohamom volt vagy van kivárom a végét, úgy is abba marad és élem tovább az életem!

Nekem ez a szemlélet bejött,az elmúlt két hónapban 1 rohamom volt csak, egy 5 perces, amikor elmúlt mentem havat lapátolni. Rivo azért mindig van nálam biztos ami biztos, de már fél éve nem élek vele. Már nem félek tőle, és ha kézzel fogható dolog lenne szétrugnám a hátsóját. Szedek multivitamint, magnéziumot, állitólag jó az idegrendszerre és ártani nem árt.

Sokat segitett az egyik barátom aki szintén pánikbeteg, ha rosszul vagyunk felhívjuk egymást és kibeszéljük kinek milyenek a tünetei ez megnyugtató. Mára már úgy vagyok vele, jöhet ha akar majd elmegy, csak megúnja egyszer. Engem mégegyszer nem zár be a lakásba az tuti!

A nevem Andi, 25 éves vagyok, s 23 éves koromban regisztrálták nálam a borderlinet, rá egy évre a skizofréniát. Most már mindkettővel küzdök. Farcolom magam elég gyakran, apám rendszeresen ellenőrzi a karjaimat, anyámék nem engednek dolgozni, mert akkor be kellene költöznöm Miskolcra, magamhoz vennem  gyógyszereimet, félnek, hogy megint megteszem a tablettákkal, amit szeptemberben, amikor is másfél hónapra a pszichiátriára kerültem.

Anyámék gyakorlatilag nem engednek ki a házból egyedül, csak ha az iker öcséim is velem vannak vagy valaki más elkísér. Nem akarok gyereket, a gyógyszerek, az a tömeg, amit naponta felírtak, így nem jelent gondot, undorodom a szexualitástól, akár egy csóktól. A bátyám óvodás koromban molesztált, anyámék abban az időszakban kékre meg lilára vertek, aminek folyományaként kijött a jard és egy gyámügyes, de anyámnak hála, nem vittek el.

Egyetlen barátnőm öngyilkos lett. Nem akarok magam mellé senkit, csak egy hasonszőrűt, aki elviseli nehéz természetemet, dührohamaimat és elfogadja azt, hogy a nem sikerült öngyilkosságot egy napon még be fogom fejezni. Gyereknek érzem magam. Mivel gyakran hallucinálok is, leszázalékoltak, és most élem a nyugdíjasok "boldog" óráit. Amúgy novellákat írok.