Sziasztok. Gyuri vagyok 34 éves Bpi Keresem a válaszokat, hogy miért nem találok senkit ( barát, barátnő) miért én vagyok a világ legszarabb embere, hogyan tudnék ezen változtatni. Hogyan lehet kikerülni a 22 -es csapdájából? Mindenki azt mondja legyél pozitiv, szeresd és fogad el önmagad és akkor az emberek is szeretni fognak és elfogadnak.
De HOGYAN???? Hogy érezhetném magam egy szemernyit is embernek vagy fogadhatnám el magam a legminimálisabban amikor mindehol, mindenkitől csak a negativ visszajelzést kapom. Nem mellékesen volt “drogos” és alkoholista vagyok, de ezekkel több mint 5 éve felhagytam az új, tiszta és boldog élet reményében.
Sajnos a múltam elpazarlása kihatással van a jelenemre, sőt talán az egész életemre. Mivel munkát még egy képzett, gyakorlattal rendelkező embernek is nehéz találni, és nekem egyik sincs, a munkalehetőségeim elég korlátozottak, ezáltal a fizetésem is. Így ha nem lennék tele kisebbségi komplexussal minden téren, az anyagi helyzetem megpecsételi a lehetőségeimet. Figyelembe véve az emberi természetet,me gszorozva a mai trendekkel, egyetlen nő sem áll szóba velem, mert a szia után a következő kérdések a mit dolgozol? (mennyit keresel?) mit tanulsz/tanultál? (hol fogsz majd dolgozni=mennyit keresel majd, hova viszel nyaralni, milyen autód van , van saját lakásod). Férfi “visszajelzés” pedig csak az egyszerű lenézés, ami csak egy újabb pofán rúgás az önbecsülésemnek… Most ezek után legyek pozitív, kedves, barátkozós, önbizalommal teli ???
Hogy nyissak a világ felé, ha mindenhol csak falakba és elutasításba ütközök? Vagy tényleg ennyi a mai életbe ha nincs saját lakásom, autóm, több-százezres fizetésem, milliós bankszámlám, nem vagyok 2 diplomás 3 nyelvet beszélő jóképű, izmos, magas, gyengéd, művelt, humoros, határozott, nagy mérettel megáldott kiváló szerető, aki nem vagyok semmi, nem érdemlek senkit és dögöljek meg egyedül? B tervként fennmarad a lehetőség, hogyha ezt mind elérem saját erőmből, lelki, emberi segítség, támasz, támogatás, biztatás nélkül, akkor majd TALÁN szóba áll velem valaki? Vagy legyen a C terv amire öt év után egyre többet gondolok, hogy hagyjam az egészet a francba és a sok visszautasítás helyett térjek vissza az iváshoz? Hiszen akkor se volt senkim (barátnő, barát) és most, hogy próbálkozok, így sincs senkim… De amikor ittam legalább nem fájt ennyire, és volt mire fogni…
Tényleg ennyi az élet, ilyenek az emberek???? Ha valaki hibázik, megbotlik, annak annyi, azt eltapossa az ár és ha megpróbál felállni akkor belerúgnak, mondván lent voltál, neked ott is helyed???
Hogyan szeressem, fogadjam el, érdekeljenek így mások, mikor ők is pont lesz*rnak???
Szia,
Ha aktuális még a posztod, és nem gond, akkor írok neked az e-mailedre, amit megadtál az egyik kommentben, mivel itt minden elég személyes téma, nem szeretném publikusan leírni, ha nem gond.
üdv.,
Noé
Nem olvastam végig, csak belekukkantottam :$ AGyuri, ha azt gondolod magadról, hogy mennyire rossz vagy és ez fog sugározni belőled, hogy egy kiégett, kedvetlen ember vagy, akkor mindenki más, aki csak találkozik veled ezt fogja leszűrni belőled. Persze, ha úgy véled, hogy ez az igazság magaddal kapcsolatban, akkor bizonyos szempontból jó, hogy nem hazudsz a környezetednek sem, magadnak sem.
Szó szincs arról, hogy BEMESÉLNI meg ELHITETNI kellene bármit is magaddal, vagy, hogy a pszichológus ezt tenné. Már hogy tudná, ha nincs semmi, amit kedvelsz magadban, akkor nincs mire hitelesen azt építeni, hogy jó ember vagy! Nem elhinni kell, hanem tenni érte! Esetleg átgondolhatod, hogy mik azok a dolgok amiért büszke tudnál lenni magadra/ ami miatt szerethető embernek tartanád magad, akár magad számára, és elkezdheted építetni az oda vezető utadat.
Pszichológus nagyon sokféle van. Sokféle terápiás módszer is létezik. Én most kognitív viselkedésterápián vagyok, de ez biztos egyéni, és betegségfüggő is, hogy kinek mi áll jól? Vannak csoportterápiák is, az is hasznos lehet. Ott tudnál ismerkedni anélkül, hogy bárki megítélne. Tapasztalatom szerint érdemes megkeresni a megfelelő orvost, még ha sok időbe is telik. Nagyon kevés az esélye, hogy egyből találsz egy olyat, aki képes segíteni rajtad, de ha rátalálsz, akkor a legmélyebb gödörből is segít kimászni, ha te is mindent megteszel ezért.
Már túletetted magad azokon a dolgokon, amik miatt elkezdtél inni? Ha még nem, akkor talán ezzel kéne kezdened. Tényleg nem segít a kapcsolatteremtésben, ha ennyire borúsan látod magad. Egy jó pszichológus segítene fejleszteni az önismereted.
Emellett fontos lenne elvállalnod valamilyen állást, bármilyet. Vagy ha épp van munkahelyed, csak nem érzed ott jól magad, bátran keress másikat. Mostanában sokat lehet olvasni arról, hogy például a kereskedelemben nagyon komoly munkaerőhiány van.
A párkeresést ne erőltesd még, előbb kezdj el rendszeresen emberek közé járni. Erre elég sok lehetőség van. Akár egy nyelviskolába is beiratkozhatnál, vagy valamilyen tanfolyamra (főzés, masszázs, szakképzés stb). Csatlakozhatnál egy kirándulócsoporthoz. Keress egy közösséget, ahol találkozhatsz hasonló érdeklődésű emberekkel, sport, hobbi, valamilyen alkotó tevékenység, esetleg vallás vagy önkéntes munka révén. Indulj el valamerre az életben. Ha még nem látod az irányt, akkor kérj segítséget (megint: pszichológus!). Léteznek önsegítő csoportok is.
Társkereséssel kapcsolatban szerintem mérlegeld, hogy nyitott vagy-e olyan nőre, aki már túl van egy házasságon-váláson, és van egy-két gyereke. Belőlük a korosztályodban nem kevés akad.
Kedves anton
Köszönöm a válaszodat. A válaszom egyértelműen, NEM. ugyanis szerelmi bánatomban kezdtem iszogatni és később ez csúszott ki a kezemből. Most még mindig ott tartok hogy senkim sincs , igy nyilván ez okozza a legnagyobb nehézséget. ( akkor se kellettem senkinek amikor nem ittam, amikor ittam, ês most megint amikor nem iszom ) Nem borusan látom magamat, hanem reménytelennek. ( ahogy szoktam mondani realistán
mert ez az igazság ezt nagyon nem lehet mit szépiteni, még egy pszhiológus se dumálja be hogy milyen jó ember vagyok…a sz*r sz*r marad mégha kifényesitik is…
Àllásom van, nem a legmenőbb és a legjobban fizető és bizonytalan is, de örülök a mai világba az én lehetőségeimmel, hogy egyáltalán ez is van. Kockáztatni hogy otthagyjam nem merek. A kereskedelem pedig nem vonz, egyfelől mert nincs képesitésem, másrészt csak rosszat hallottam erről a szakmáról ismerösöktől.
Hasonló érdeklődésű emberekkel nem nagyon fogok megismerkedni, mivel semmi iránt nem érdeklödök. Nincsen hobbym, béna vagyok bármilyen alkotó tevékenységben, és nagyon hamar feladok mindent, igy a nyelvtanulás ( ami szintén csak annak jó aki kommunikál másokkal) és más ilyen dologba nem éri meg a pénzt beleölni. Illetve hogy vagy milyen társaságba mernék menni ilyen háttérrel. A vallás ilyen téren teljesen kizárva, önkéntes munkához pedig túl önző vagyok. Miért segitsek másnak, mikor én is segitségre szorulok bizonyos módon, és nekem se segit/ett soha senki.
( ezért a gondolat menetért elnézést kérek mindenkitől aki bántónak érzi )
Az önsegitő, pszichologussal kapcsolatban pedig várom az általános tájékoztatót, hogy miről szól, mit hogyan tudna segiteni?
Az elvált nőkkel kapcsolatban pedig igencsak bizonytalan vagyok, főleg akinek gyereke van , mert sajnos van egy drasztikus véleményem roluk, amit most nem szeretnék leirni. Egyfelől mert senkit nincs jogom megbántani, vagy véleményt nyilvánitani egy ilyen jellegű oldalon, miközben hozzájuk hasonlóan én is egy félresikerült folyamat eredménye vagyok, és emberileg meg sem közelitem őket mint anyák.
Ha részletesebben le tudnád irni mit tud egy pszi. tanácsolni vagy segiteni nagyon szivesen veszem.
andrigyurci@gmail.com
A pszichológus segíthetne kitörni ebből a beszűkült, örömtelen állapotból. Eszközöket, módszereket adhatna ahhoz, hogy megszabadulj a rossz tapasztalataid miatti önutálattól, a másokkal szembeni bizalmatlanságtól, a végletekben való gondolkodástól. Ha sikerül, nem leszel többé önző, képes leszel adni. A személyiség fejleszthető. Egyelőre gúzsba köt az elutasítástól való félelem, viszont értelmes vagy, van akaraterőd és rendelkezel önreflexióval (amin nyilván van mit csiszolni). Felismerted, hogy a jelenlegi helyzet nem tartható, változtatnod kell. Nem te vagy piszkos, hanem a tükör, amiben nézed magad. Nem vagy rossz ember, egyáltalán nincs késő ahhoz, hogy rendbe hozd, felépítsd az életed.
(Egyébként a korban hozzád illő, harmincas elvált nők nagyon sokfélék ahhoz, hogy általános és drasztikus véleményt alkothass róluk. Nem hiszem, hogy mind félresikerültek lennének.)
Szia Gyuri! Nem Te vagy a világ legszarabb embere! Én is sokat ittam régebben,de 1éve egyáltalán nem iszom,magamtól szoktam le. Majdnem mindenkit elvesztettem az alkohol miatt. Nekem sincs párom,pedig keresem,de engem nem igazán érdekel ki mit mond. Nem kell ledolgoznod az elveszett éveket,nem kell leküzdened az itélkezést,a lenézést,kisebbsáéget! Légy büszke magadra,hogy idáig eljutottál,megfogod találni a társadat,van még elég idöd! Ne foglalkozz mások véleményével! Legyél erős!!
Kedves Cirmoska
Köszönöm a válaszodat, bár úgy érzem nem teljesen értek veled egyet. Ahhoz hogy átlagos életet tudjak élni muszáj valami pluszt teljesitenem , hogy utolérjem magam. Nem vagyok büszke arra , hogy a minuszból talán sikerült nullára hoznom magam, sem arra hogy ennél többre nem vagyok képes magamtól. Pedig ez rajtam kivül több millió embernek alapból megy…akkor nekem vajon miért nem?
A lelkem mélyén már rég lemondtam arról, hogy társat találok, hiszen az életemnek löttek…
( nem öngyilkosságra gondolok, ahhoz egyenlőre nem lenne bátorságom,
hanem az elérhető lehetőségekre, a kb 20 év minuszra )
Ha ma egy pillanat alatt helyre jönne minden akkor se tudnék teljes életet élni…
Társ nélkül , élet cél/lehetőség nélkül csak vegetál az ember, annak meg nem túl sok értelme van. Az értelmetlen életnek pedig csak két vége lehet: az egyik a végleges megoldás, a másik a valóságtól elszakadás ( ital vagy mentális betegség formájában )
Ha másképp gondolod irj nyugodtan. andrigyurci@gmail.com ( illetve mindenki más akinek sikerült magányosan olyan életcélt találni amit egyedül reális időn belül el tud/tudott érni vagy olyan hobbyt találni ami megfelelően kitölti a mindennapjait )
Rég jártam erre, pedig valahol még mindig ide tartozom..nekem gondjaim adódtak az alkohollal mostanság, drogokkal rendben vagyok. Igazából sokszor szívesen kiütném magam, hogy ne kelljen a világ faszságaira reagálnom. Ez nagyon hisztis trampli de ez van. A magány nagyon kemény dolog kedves Gyuri, én a terápiát továbbra is javasolnám…nekem az segít, már amikor van pénzem fizetni a dokimat. Mert, hogy most általában nincsen. Kurva hosszú utat jártam be mire megtaláltam azt az orvost akivel lassan, de tudok haladni. A gyógyszerem is ok. Kevesebbet szorongok. Énn drukkolok neked nagyon, bár jó tanáccsal sajnos nem szolgálhatok. Köszönöm, hogy leírhattam ezt ide neked
Kedves Borderlány
Köszönöm a válaszodat. Soha nem jártam terápiára, ezeket a dolgokat nem beszéltem meg senkivel.
Elöszőr is mert azt hittem sikerülni fog, másrészt mert nem tudom mit mondhatna egy ” szakember”.
Ami segithet megváltoztatni a mindennapokat, ami konkrét segitséget adhat egy adott pillanatban egy adott helyzetben… És nem mellékesen nincs több tizezer ftom havonta hogy néhány órát ” panaszkodjak” valakinek aki lehet, hogy nem is tud segiteni…( ugyanakkor kár lenne tagadni , hogy ennél jóval több ment el italra anno ) . Semmilyen gyógyszert nem szedek, és nem is nagyon akarok, mert a kórházba volt egy gyógyszerfüggő beteg és azt mondta soha ne szokjak rá semmire mert gyógyszer ellen nincs gyógyszer.
Ha megy alkohol nélkül az élet , akkor menjen gyógyszer nélkül is, máskülönben egyikből átestem a másikba. Szivesen vennék “tájékoztatót” a terápiáról általánosságba, mert fogalmam sincs hogy müködik. andrigyurci@gmail.com ( illetve mindenki mástól aki alkohol visszaesés, beilleszkedési nehézség, kisebbségi komplexus miatt jár )
Szia, aki olyan erős, hogy abba tudja hagyni az bármire képes!!!! Itt mindenki azért küzd, hogy sikerüljön, és Te már megcsináltad!!! Kérlek, oszd meg velünk, hogyan sikerült, hogy csináltad, milyen nehézségeid voltak, hogyan élted meg, és hogyan tudtad leküzdeni őket.
Egy kis bátorítás – http://illuzio.cafeblog.hu/2016/07/20/muller-peter-ezt-a-titkot-kevesen-tudjak-csak/, https://www.youtube.com/watch?v=GISvxcNJZY0
Kedves 1Optimista
Köszönöm a hozzászólásodat, de ….
Hogy hogyan sikerült: szörnyű delériumos állapot, 2 heti kórházi kezelés ( 2 nap a zártosztályon, mert szerencsémre az additologia zárva volt és a pszhiátriára kerültem ) , olyan halálfélelem, pánikrohamok, hogy még csak eszembe se jutott újból csak egy kortyot is inni…eddig…és ennek csak 5 éve…
Utána néhány hónap minimális nyugtató naponta, és szerencsémre volt munkám ami egy picit elvonta a figyelmemet addig amig el nem múlt az erős vágy…utána pedig a remény hogy jobb lesz az élet..
A ” drog” pedig csak könnyű drog és discos volt, semmi komoly…azt simán minden nehézség nélkül magamtól tettem le 10 éve mert egyszerűen unalmas volt..
De ahogy a történetembe irtam nem ez okozta a nehézséget, hanem a beilleszkedés. Ha valakin első ránézésre nem látják, hogy milyen gondjai voltak, normálisnak tartják és semmilyen toleranciát nem tanúsitanak, ha kiderül mi volt a múltba…és abban a pillanatban amint kiderül máris elitélik az embert..
Erre csak a titkolozás és a hazugság a megoldás, és az nekem nem meg, még kicsit se…
Mert a fő kérdés továbbra is az hogy lehet ledolgozni az elveszett éveket, hogyan tudom leküzdeni az itélkezést, a lenézést, szorongást, kisebbségi érzést , lelki fájdalmat, siró görcsöt amikor egy boldog párt, vagy egy sikeres normális embert látok stb…hogyan lehetek képes pár/kapcsolatot kiépiteni , mert sajnos ez az elmúlt öt évben nem sikerült. Csak annyi, hogy nem fekszek ájultan egy padon egy forint nélkül hanem józanul szenvedem végig a napokat, és szembesülök azzal, hogy ami voltam azt soha nem tudom semmisé tenni, és ezzel kell élnem, és senki le sz*rja mi vagyok most, csak hogy mi voltam…
Lehet hogy eddig nem estem vissza a félelem miatt, de nem hiszem hogy a reménytelenség nem lesz erősebb ennél…és akkor tudom magamról pontosan hogy mi lesz újra a vége…