- Első jegyzet a pszichoszomatikus csoportról -
Pánikbetegség
Borderline
Iróniás epekedéssel vágytam megtudni, megérteni, nevén nevezni azt a bizonyost, ami lelkembe megfosztva a színektől űrt hozott és borús fellegeket. Találkoztam Gy – vel, a pszichológusommal. Igen, borderline – lány vagyok.
Valamiért feltettem egy elsőre ostobának tűnő kérdést. Azt, hogy ez 100% -e. A válaszát idézem: „ Nem tudom, hogy más szakember mit állítana. Én úgy vélem, hogy az vagy. „
Még nem tudok mit kezdeni e fellebbentett ténnyel. Az ember tévedhet – ettől nehéz megítélnem – ő a szakember – de ő is ember – s nem tudja azt állítani, hogy adóbiztos. Azt hiszem, ez éberen tart.
Az ígért csoport indulási időpontja még mindig nagy kérdőjel. Tehát továbbra is vár a pszichoszomatikus csoport – ahova elmentem újra. Ottani jelenlétem számomra nem hoz haladást – közömbösek a beszélgetések. Roppant különbözöm tőlük. Két pozitívuma van számomra. Az egyik az, hogyha eltervezem, hogy betoppanok, akkor ki kell lépnem az utcára s be kell mennem a városba. A másik az, hogy pszichológusi pályafutásomhoz jól jönnek majd megfigyeléseim. De mint ’ betegnek ’ nekem nem segít a kimozduláson túl többet. Tény, hogy nem szoktam beszélgetni – inkább figyelő vagyok. De nem azért, mert nem menne. Nem is a témákkal van baj, hanem azzal, ahogy azokat csoporttársaim felfogják és előadják. Most durván fogok fogalmazni: két három ember értelmes. Ők is feltűnően ritkán szólalnak meg. Biztosan ugyanazért, amiért én nem teszem. A többi vagy zárt osztályról jött vagy még mindig oda kísérik vissza őket, vagy beszűkültek. Nem, nem ítélem meg és el őket! Én is voltam már nem értelmes. Ez nem sértés. Ezek csupán szakaszok. Amikor az alkaromra pengét vontam, nem voltam észnél. Amúgy, voltak egyéb abnormális megnyilvánulásaim is. Egyszer bezárkóztam a fürdőbe, leguggoltam és úgymond kántáltam egy darabig. Mikor visszanyertem önmagam, akkor megijedtem. Soha többé nem tettem hasonlót. Vagy amikor elterveztem, hogy egyenként átsúrolok miden egyes járólapot a konyhában, hogy elnyerjem a Zsarnok figyelmét – vagy szeretetét – vagy nem tudom már mire vágytam úgy, mivel nem akarok emlékezni, csak az rémlik, hogy bűntettem magam, mert bármit tettem, sosem kapott tőle elismerést és szép szavakat. Nagy ostobaság volt, hogy tervezgetésemből tett lett. Többet nem írom le: apám anyját nevezem Zsarnoknak.
Kik alkotják a pszichoszomatikus csoportot?
Van egy ember, akinek a hangját még sosem hallottam. Legtöbbször egyfelé bámul. Múltkor vele szemben ült az a lány, aki erőszeretettel elemez mindenkit és szól bele a dolgokba, mindet megmagyarázva, mindenkit kimagyarázva – mit ne mondjak, engem hol idegesít, hol irritál. Én a pszichológusommal szemben ültem le, aki mellett egy egészen intelligens, középkorú romaférfi foglalthelyet, jobbján egy másik pszichológus, kinek szomszédja egy számomra még ismeretlen leányújonc volt, akiről hamar leesett, hogy igen jóban van az éjszakai pillangóval, akit szintén körünkben tisztelhetünk. Úgy pillangó. Biztosan tudod, hogy – csak éppen nem kizárólag éjszakára programozott. Mit ne mondjak, túlontúl érdekes elméletei vannak az életről, s ennek kellő bizonyosságot is ad. Múltkor annyi sületlenséget hordott össze – vissza, hogy lefárasztott. Már régi kliense az osztálynak, mivel folyton visszaesik. Aki ballomon ücsörgött, majdnem gyermeteg, ki pedig az ő balján ült, az őrületbe kerget, szüntelenül arról beszél, hogy nagyon szeretne elmenni dolgozni – de a mód a lényeg, a miként. Különben roppant érzékeny, ha véletlen képes a szüleiről nyilatkozni, könnyedén elsírja magát. Jobbomon egy új jövevény ült, őszintén kifejezte, mennyire nem akar cseverészni. Most hogy összeszámlálom, 1 emberrel tudtam volna értelmesen beszélgetni. A többivel hobbi szinten – ami elmegy az életben – csakúgy, mint a bohóckodás – de terápiára azért járok, mert várok tőle valamit. Így hát kissé elhanyagolom ezt a csoportot.
Annyit megtudtam, hogy a személyiségzavar mindig egy ’ betegség ’ alatt van. (Mindig idézőjelbe helyezem a betegség szót, mivel tulajdonképpen nem az.) Szóval mindig van felette egy valódi betegség. Ezt a lélekbúvárom valahogy elfeledte nekem említeni. Úgy gondolom, erre lényeges kitérni. Mindent harapófogóval kell belőle kihúzni – olyan, mint az orvos – ha nem muszáj, nem tájékoztat, csak ha a kezelt hozzáértően kikérdezi.
Dzsen
Sziasztok!
Balázs vagyok.21 éves srác.Mondjuk azt,hogy olyan pánikbeteg,aki már meggyógyult,de időnként vannak még kisebb szorongásai.
Nem ajánlom senkinek az idegrendszerre ható gyógyszereket,nyugtatókat illetve a kedélyjavítókat,antidepresszánsokat...Egyrészt,mert hozzászoksz,másrészt a millió mellékhgatásuk miatt.
Én ezen nézetemből adódóan addig kerestem,míg találtam.
a neve:MOKSA ELIXÍR..............egy homeopátíás elven működő CSODASZER,ami több ezer-10ezer embernek bizonyított az országban,ez egy magyar újdonság.Volt szerencsém személyesen is megismerni a drága feltalálókat....de nem is húzom a szót,ezt nézzétek meg: http://agykontroll.hu/videok
nem kamu...egyébként minden ilyen fórumra csak azért regisztrálok,hogy drága testvéreimnek segítsek,akik kilátástalanok,nekem is voltak iszonyatos élményeim a pánikbetegséggel kapcsolatban....ölel titeket és sok kitartást kíván,ja és azt kívánja ,hogy rendeljétek meg a Moksa elixírt: K.Balázs egy volt pánikbeteg,aki 1hónap alatt kigyógyult
Hozzá kell tennem,hogy már kb8 hónapja foglalkozom a természetgyógyászattal annak ellenére,hogy 4.éves orvostanhallgató vagyok
Ja még annyit,hogy ez a CSODASZER...a lelki betegségeket,lelki bajokat gyógyítja,melynrek "mellékhatása" :a testi gyógyulás,emberi kapcsolataink javulása stb.
Érdekes lezárás. De köszönöm a kívánságot.
Dzsen
Szia ismét :)
Köszönöm hozzászólásod, egyet is értek veled.
Írói pályán volt, aki hosszabb ideig bírált és tanultam tőle/belőle/általa - megvallom, hiányzik is a bírálat és szeretem, ha az igen erőteljes. Szerencsére akad ha csak 2 ember is, akik véleményét kikérhetem ha újdonságot alkotok. Az íráshoz még időben vagyok, fiatalabb néhány évvel nálad :). Nem nagydobra tételként: már értem el ezt - azt ezen a pályán - ez az oka annak, hogy hiszek e téren magamban s hogy ráláttam, és végre fel is fogtam, van hozzá érzékem. S ha mégis kétségem támad, a néhány eredmény, ami már az enyém, kétségem ellen fel-fellázad és ez sokat jelent számomra, hiszen nem engedi, hogy amikor feladnám, megtegyem azt vagy leértékeljem úgy önmagam, hogy elmarasztaljam, és ami fontos, emlékeztet arra, alkalmas vagyok - és 'sajnos' erre nekem szükségletem van.
Nem biztos, hogy fel tudom oda küzdeni magam arra a szintre, hogy megélhetek az írásból – bár ez aztán igen menő lenne :D :) Ezért kell egy munka – lehetőleg olyan, amit szeretsz, amiben úgy érzékeled, hogy igazán jó tudsz lenni, ezért a pszichológusi pályára való törekvés. Mellette csak jobb író lehetsz :)
Te is írtál? Vagy írói pályára szerettél volna törni? Esetleg újság terén? Tudom ez nem vág az itteni témába, de érdekel a tapasztalatod :)
Dzsen
Szervusz
Az nem baj, ha írónőnek készülsz (nem tudom, hány éves vagy, így valójában hülyeség is bármit mondanom, mert ha mondjuk csak 20 (én 35), akkor nem gáz, ahogyan írsz, sőt.) De, ha netán több volnál, mint 20, és komolyan gondolod az írást, akkor konzultálj hozzáértőkkel. Nincs annál nagyobb csalódás, mint amikor az ember azt hiszi, hogy kiemelkedő valamiben, és aztán szembesítik vele, hogy csak amatőr szinten az (saját bőröm tapasztaltam régen). Viszont hasznos az ilyen csalódás, mert igényesebbé tesz sajátmagunkkal szemben. Erre pedig nagy szükségünk van mindnyájunknak, akik most élünk, a XXI. században.
Fontos például, hogy a szókimondás önmagában még nem akkora érték, mint amekkorának gondoljuk. A leginkább szókimondó emberek hazudnak a legdurvábban önmaguknak - úgy, hogy közben erről fogalmuk sincs.
Üdv, és sok sikert a jövőbeni tanulmányaidhoz - legyen az pszichológia, irdalom, vagy bármi más.. Minden jobb a pengénél. A stílus maga az ember. :-)
D
" minidisszertáció "
Írónő leszek, ha túlélem, így bóknak esett megjegyzésed - s hogy tépem meg húzom - felderül belőle valami maradandó.
Sziasztok :)
Tudom, írtam már pszichológusi ' pályámról '. Minden vágyam ez mellett, hogy írjak már végre egy valódi könyvet.
Megint a kádban voltam - megint kezembe került a penge - s hogyan történt a további, megírom jövőhétre. Addig közzé tettem egyik versem - mert úgy érzem, borderlineként alkottam meg - s az, a szenvedés több alkotó mély ihletője, mozgató rugója, kívánatos téma lett előttem, tehát érinteni fogom - mert minden hátrányból lehet előnyt kovácsolni - ha nem is tartós - lehetővé válik, hogy átvészeld, mikor feladni jobban vágyod, mint megtudni, mi vár.
Dzsen
Szia Dóra - intim ? :D:D Uhh - így még senki sem reagált, de biztosan 'azért' jellemző rád :) Nagyon pazar, ez tetszik :D:D
/ Most hétvégén nem, de a következőn fel tuom tenni következő irományom. Öhm, ezt mindenkinek üzenem./
Kedves Dzsen
nincs bántás, csak már fölösleges szótépésnek éreztem reagálni, olyan volt a válaszleveled mint egy minidisszertáció, amiben egy teljesen ártatlannak szánt levél minden mondata agyon van elemezve, irodalmizálva, tűzdelve furán intim megszólitásokkal, mintha legalábbis ismernénk egymást..szóval olyan borderlányosra sikeredett...hehe :-)
Üdvözlet
Dóra
Szia! Szeretnélek megkérni,hogy vedd fel velem a kapcsolatot.Adok egy skyp cimet:ninanina0088 meg egy MSN címet hátha van valamelyik:korinadominika@citromail.hu.Szeretnék beszélgetni veled.Köszike.Szilvi
Kedves Edraan, mindketten tudjuk, hogy az ide is belinkelt írásodra feleltem már. Várom további fejleményeid :)
Kiegészítésként annyit: eldöntöttem, nem szedek antidepresszánst. Nyugtatót alkalmanként - de ez a maximum, bárhogy is szenvedjek. Nem hiszek a gyógyszerekben - azok csak mellékesen segítenek. Már a nyugtatón is tapasztalom, hogy olykor kényszerből be kell venem, mert másként nem bírom ki - s ezt nem kívánom rendszeressé tenni.
Dzsen
Kedves Irodi, nem megbántani akartalak - jót szerettél volna tenni - de nem mindenkinek áll módjában utazni.