Csak egy falat sajt, semmi több. Na még egy. Hú, ez finom, még egy és vége. Ááá, már mindegy, rizs, sültcsirke, jajj, milyen mennyei, még és még, ebből is, abból is, süti kell még, és még, tej agyoncukrozva, tejbegríz, egy lábossal szintén agyoncukrozva, és még cukros tej, hogy visszafelé könnyen csússzon…….. már fáj, annyit ettem, a hasam, mint egy terhesé, irány a vécé. Szörnyű, borzalom, egy ötezredik „soha többé”, és átkozom magam, hogy csak szégyenben süllyedek a föld alá, nem teljes fizikai valómban, a temetésemen.

Közben napi egy kakaóscsiga két joghurttal. Reggel, este bögreszám kávé. A kilók olvadnak, ez gyönyörrel, elégedettséggel és büszkeséggel tölt el.

Mikor is kezdődött? Talán születésemtől fogva, bár akkor még állítólag megettem, amit belémkanalaztak, úgymint céklafőzelék, sóska, miegymás…..

Állítólag hároméves koromban kezdtem a nem-evéses korszakom, de akkor még nem fogyásvágyból, hanem egyszerűen nem szerettem enni, nem szerettem az ételek állagát és ízét, és szokatlanul kevéstől is jóllaktam. Fél szelet vajaskenyér vacsorára. Szülők persze frászban.

Tizennégy évesen kezdtem hízni. Nem voltam több a százhetvenhárom centimhez  hatvanhárom kilónál, ami a testtömegindexem alapján még egészséges, de én naponta kaptam visszajelzést tehén mivoltomról. Egészséges életmódot kezdtem tehát élni, futottam, bicikliztem, lovagoltam, reggelire müzlit ettem, ebédre reformkaját, vacsira joghurtot.

Ötvenkilenc kiló. Soknak éreztem. Nehezítésként kisgyerekkorom óta betegesen imádom az édességet. Mindig több és több kellett. De egészséges életmódot élőként visszafogtam magam. Ez kínkeserves szenvedés volt. Arról ábrándoztam, lefogyok kórosan, csakis azért, hogy hízókúrára legyek fogva, és ehessek büntetlenül sok sütit. Egy pszichoterápiás kórházban egy bulimiás lánytól megtanultam hányni. Attól kezdve zabálok és hányok. Évek óta.

Negyven kiló. Semmivel sem éreztem magam vékonyabbnak, mint ötvenkilenc kilós koromban. Naponta egy kakaóscsiga két joghurttal. Reggel, este bögreszám kávék. Évek óta.

Most negyvennégy kiló vagyok, anorexiás és bulimiás egyszerre. Általában ez úgy szokott lenni logikusan, hogy a kiéhezett anorexiás szervezet lesz bulimiás. Az éhes test falásrohamokkal reagál, amit az anorexiás gondolkodás hányással kompenzál. De nálam más a helyzet. Én előbb voltam bulimiás, aztán lettem anorexiás.

Sokan nem értik, hogyan lehet ez a két, látszólag ellentétes betegség egyszerre jelen. A válasz: ez a két betegség egyáltalán nem ellentétes. Mindkettőt a fogyásvágy hajtja, vagy a meghízástól való túlzott félelem. A különbség, hogy a bulimiás betegesen szeret enni, és ezt kompenzálja testsúlycsökkentő manőverekkel, úgymint hányás, hashajtózás, túlzott sport, míg az anorexiás inkább tartózkodik az evéstől. Én betegesen szeretek enni, ennek ellenére naponta csak egyszer eszem, hogy lent tartsam a testsúlyom, és a bevitt kalóriát szobabiciklizéssel igyekszem elhasználni.

Százhetvenhárom centim és negyvennégy kilóm ellenére konkrét zsírpárnákat érzek magamon. Fizikailag érzem.

A kezeléssel nem értek egyet, miszerint elsődleges célnak a testsúly normailizálását tekintik, vagyis azt, amitől egy anorexiás, és bulimiás a leginkább tart: a hízást! Döbbenet számomra, hogy még egyetlen szakember sem fedezte fel, ezzel csak rosszabbodik egy evészavaros állapota, mert a kényszerhízás után az anorexiásból bulimiás lesz, a bulimiásnak pedig erősödni fognak a testsúlycsökkentő manőverei. Tapasztalatból írom. Megoldásként azt látom, először tudatosítani kéne az anorexiásban a testsúlya veszélyesen alacsony mivoltát, vagyis, hogy az illető tudatában legyen, mennyire sovány.  Így talán még annak is van esélye, hogy az anorexiás magától kezd el egészségesen enni.

A bulimia nehezebb ügy, és egyénenként eltérő. Nálam úgy működik, hogy ha úgy érzi az anorexiám, hogy túlléptem az aznapi megengedett kalóriamennyiséget, akkor már úgyis mindegy alapon jól bezabálok, mielőtt kihánynám azt. Akik hozzám hasonlóak, azoknak azt látom megoldásként, hogy tudatosítani kéne, attól nem hízom hirtelen nyolcvanhárom kilót, ha néha véletlenül túllépem az anorexiás kalóriamennyiségemet.

Minden sorstársamnak kívánok mielőbbi jobbulást!