53 éves vagyok és most februárban kellett szembesülnöm azzal, hogy mellrákom van. Ugy ért mint derült égből a villámcsapás. Nem volt elég,hogy szivre operáltak 2-szer, meg volt még hasonló operációm, most még ez is. Először fel sem fogtam hirtelen,hogy mi a bajom,de az eredményeket látván el kellett hinem. De hála istennek olyan orvosokat vezérelt mellém a szerencse, akik azon voltak, hogy mi előbb meg gyógyuljak. A családtagjaim is olyan erőt adtak,hogy végig tudtam csinálni az egész kezelést. A lányomnak nagyon sokat kösszönhetek, mert ő volt aki az nem engedte,hogy magamba roskadjak, bíztatott reményt adott. Az orvosaim olyan emberek,hogy még élek csak hálával tudok rájuk gondolni és ha lehetne az egész csillagokat a lábuk elé raknám. De talán édesanyámnak köszönhetem a legtöbbet, mert gyerekkorom óta nem úgy kezelt mint egy beteget, hanem mint a többi egészséges embert.
A szívműtétet is nagyon gyorsan feltudtam dolgozni, ugyan úgy dolgoztam, gyereket szültem, mint a hozzám hasonló egészséges emberek. Mostmár,hogy megoperáltak, túlvagyok a nehezén már csak a 6 sugár kezelés van hátra egyre jobban érzem magam. Hát ennyi a történetem dióhéjban.
Ilyenkor látjuk, milyen fontos a család szeretete, törődése…a háttér.