valójában egy történet leírása egyáltalán nem olyan egyszerű. szembesít, emlékeket idéz (amit szeretnénk a szőnyeg alá söpörni) fájdalmas lehet újra rátekinteni.

kezdjük ott, hogy nem voltam mindig bordi. (bordi=borderline személyiség zavar). Történetem eléggé megdöbbentő is lehet, sok hülyeséget is csináltam az elmúlt években.

Legyek őszinte? Viszont nem szeretném, ha rám ismernének. Miért is? Mert szégyellem, hogy ilyen problémáim voltak/vannak. Mert olyan pályára készülök, amiben esetleg a hátrányomra válhat mindez. Tapasztalatilag inkább előnyös, de szakmai megítélés szempontjából ebben már nem vagyok olyan biztos.

Előzmények

Nehéz lenne azt mondani, hogy normális gyerekkorom volt. Annak nevezhetnénk, ha drága szüleim nem lettek volna végtelenül elfoglalva magukkal meg a hivatásukkal. Immáron 41 éves vagyok. Amire emlékszem, hogy mindig nagyon tudtam szeretni. Ma sem értem… Mindig volt egy-két pótanyuka vagy jelölt. Talán nem mennék bele a részletekbe most.

15 éves koromban férjhez mentem. Ajaj, azt hittem mert lefeküdtem egy fiúval (akibe halálosan szerelmes voltam) már hozzá kell menni. Persze, mindenféle rafinériával értem ezt el. Pokoli 3 hónap volt, némi édességgel megfűszerezve. Mivel vert, nem dolgozott, csajozott (amúgy csak 3 évvel volt idősebb nálam), anyámék elküldték. Azt mondta utóbb magával visz. El is jött értem, de addigra én már mást szerettem.

16 voiltam, amikor újra férjhez mentem. Érdekes, valahogy nem ahhoz, akibe úgy éreztem, hogy szerelmes vagyok. Azért szerettem azt a pasit

Terhes lettem tőle. Jaj de vágytam egy kisbabára! Alig vártam, hogy megszülessen. Ha nem lett volna terhességi mérgezésem, talán még jobban élvezem azt a fajta szimbiózist. Alig múltam 17, mikor megszületett a kis-nagy fiam :)  Gyönyörű baba volt. És hatalmas! 59 cm és 3,70 kg. A kórházban tüdőgyulladást kapott, ráhúztunk a hazajövetelig. Majd olyan 2 hónapos volt, amikor is kiderült valami baj van a mozgásával…

Nem tudta emelni a fejét rendesen. Nem fordult oldalra, ha hason hagytuk akár meg is fulladhat. Először voda fordultunk, ahol született. Azt mondták, csak egy kicsit le van szedálódva a kiütéseimre kapott gyógyszertől. Persze nem nyugodtunk bele. Szabadsághegyi gyermekneurológia… Születés körüli oxigénhiány miatti izomhipotonia. (ez izom-gyengeséget jelent kb.) Napi 5X kellett tornáztatni. Nem semmi volt így 17 évesen. Közben levelezőn tanultam a gimiben. Hát ezt az évet bizony halasztani kellett. Terhesség alatt táskákat varrtam otthon, hogy legyen GYES-em.  Még előtte 2 helyen dolgoztam,… mindkettőből kidobtak pedig én nagyon igyekeztem. Csak… nagyon-nagyon fiatalka lévén, hiába.

Szóval a babázásból egy állandó kötelesség dolog lett. Azért megérte! Közben 8 hónapos korában a fiacskám nagyon majd többször is belázasodott. Megint abba a kórházba mentünk, ahol született. Antibiotikumok, stb. A vizeletével baj volt. Volt egy olyan eset, amikor majdnem a kezemben halt meg. A láztól görcsöt kapott, fulladt. Jó, hogy apám orvos. Volt aki megmentse.  Sokat volt kórházban. Egy ilyen alkalomkor mivell sírt felképelte az osztályon egy nővér. Mondhatom, 8-9 hónapos babát! Persze azonnal hazahoztuk. Majdnem fél év volt, mire kiderült, az egyik veséje tönkrement, a másik is sérült. Ugyanis sorozatos húgyuti fejlődési rendellenessége volt, szűkületekkel, melyek miatt tágulatok alakultak ki. Majd másfél éves korában megműtötték 2X egymás, kivették az egyik veséjét, a másikon pedig javításokat kellett végrehajtani. Utána, szintén majdnem meghalt… tüdőgyulladást kapott :(  Nagyon rezgett a léc, mert senkit nem engedtek be a kórterembe a gyerekekhez, engem mégis. Azt hiszem veszettül imádkoztam, hogy megmaradjon, meggyógyuljon a fiam. Aki most már 24 éves volt nem régen folyt. köv.