2001 őoszen történt 3 passziv öngyilkossági kisérletem (villamosok elé léptem, míg gondjaimba merülve orrommal az aszfaltot karcoltam, de valakik megfogták a vállam, valamint életemet nem kimélve elképesztően veszélyes módon dolgoztam és magasból lezuhantam a betonra mint egy zsák, mivel reptemben bevertem a fejem)

Majd ezek után egyre sűrüsödő körben, mitegy spirálban késztetés, hogy ugorjak a metro elé. A sűrüsödő késztetések, valamint pszichodráma vezetőnk figyelmeztetése hatására Tünderhegyen kértem segitseget. 3 honapi kezelés után nem csupán öngyilkossági gondolataim hagytak békén, hanem a minden pornemű anyagra, szőrre való allergiam, asztmám is elhagyott. Megszűntek a nyombélfekély riaszto, fájdalmas tünetei is. A szanatoriumból kilépve elhagytam minden gyógyszer fogyasztását és immár több, mint 7 éve tünetmentes vagyok.

Depressziom kialakulásának rövid története: Erőssen vallásos családban nőttem fel, ahol magas erkölcsi normákat neveltek belénk, néha nadragszijjal, néha bottal. Viharsarki zenetanárkent 19 even keresztül ugyanott tanítottam, majd a 90-es évek végére már 3 munkahelyem jövedelme sem volt elég 3 gyermekem eltartására, s így a tanári pályám elhagyva segédmunkásként kezdtem dolgozni heti 60 órat +18 óra utazással. Elhanyagolt feleségem szerelmet és nemi úton terjedő kort talált. Válni akart!! Számomra minden, ami fontos volt összeomlott: Családom (hogyan lehetek velük, ha eltartásukért végkimerülésig kell dolgoznom), vallásos szolgálatom (egy elvált ember még ajtónállónak sem megfelelő nálunk), hivatásom (gyermekek nevelése, a zene tanítás nem csak hivatásomnak, az életem részének éréztem, melyet az akkori jövedelmek mellet abba kellett hagynom).

Súlyos krízisemben gondolataim  megoldhatatlannak látszó konfliktusaim körül forogtak minduntalan, szűkülő körökben. Balesetem miatt, mivel törött kézzel nem dolgozhattam nehéz fizikai munkát, átmenetileg ügynöki munkát végeztem (bejelentés nélküli dolgozó nem kap táppénzt). Miután már 3-szor léptem vissza a halál torkából és öngyilkossági késztetéseim egyre sűrüsbödtek, erőssödtek segítséget kértem. A terápián megismerhettem képtelen gondolataim eredetét. Azt, hogy honnan jöhetnek egy hivő embernek ömegsemmisítő gondolatai. Rettentő rémeim körbejárva, megtapintva, megszüntek azok uralkodni felettem.

Tünderhegyről kilépve hamarosan új lehetőség nyílt elöttem:Turista vizumot kaptam az USA-ba. Itt minden új volt. A nyelv, a közlekedés, a különböző kultúrájú emberek, az elvállalható munkák. Bejártam munkám révén 26 államát. Mosodában, iskolai éttermi mosogatóban, parkettásként, idős gondozóként, gyógytornászként, szobafestőként, ezermesterként kerestem kenyerem és helyem ebben a hatalmas országban Virginiától Kaliforniáig. Ma úgy gondolom, hogy a lélek betegséget okozó trauma, krízis, olyan, mint a testbe hatoló tövis. Azt felismeri a test. Fájdalommal reagál, majd megprobálja kitaszítani magából vagy felemészteni. Ha nem megy, tokot képez köré. Bár a duzzadt tagra hisztérikusan ügyel, mindig azt üti be. Senki sem nyulhat ahhoz. Folyamatos láz figyelmeztet a bajra. Külső segítség szükségeltetik. A sebész felmetszi a sebet, kiemeli a tövist, kikaparja a tokot, kitisztítja a gennyes vért, majd bevarrja a sebet.

Marad egy sebhely, mely már nem fertőz, de emlékeztet egy traumára. A lelkünket megnyomorító traumákat, kríziseket nem szabad zsugorgatnunk, mert azok tönkre teszik az életet. Fel kell azokat tárni, hogy szabaddá lehessünk azoktol.                                                                                                                Koszonom a batorito szavakat!Azok talan nem csak nekem segitnek,hanem a hasonlo terhekkel kuzdoket is.