Az első epegörcs roham és az epe műtététem között 10 év telt el, bár az ultrahangos vizsgálat már az elején kimutatta, az epehólyagban lévő apró köveket.

Volt egy jóságos üzemorvos, aki mindig segített rajtam néhány injekcióval, ha görcsöltem, de az utóbbi két évben már minden alkalommal figyelmeztetett, hogy ez az utolsó, amikor injekcióz, a következő alkalom már a műtét legyen.

Természetesen mindig megígértem, hogy úgy lesz, csak még most kapjak injekciót.

A rohamok mindig a legváratlanabb és a legrosszabb időpontban jöttek, olyankor azt sem bántam volna, ha rögtön ott terem egy orvos és azonnal megműt. Három gyereket szültem, mindegyiknél hosszú volt a vajúdás, de ez a fájdalom felül múlta a szülési fájásokat. Néha úgy éreztem, menten szétszakad a hátam, és most érkezett el a vég. Általában néhány óra alatt lezajlott, és a görcs megszűnésével az akarat is elmúlt belőlem, hogy ráadjam magam a műtétre. Az évek múltak, minden egyes alkalommal figyelmeztetett az orvos, hogy ennek nem lesz jó vége, én ilyenkor megígértem, hogy nemsokára lesz műtét.

Diétáztam, csalán, borsmenta tea stb kitől mit hallottam, de sosem derült ki mitől kapok rohamot.

Vasárnap este lettem rosszul, ez volt, ami a műtéthez vezetett. Ünnep lévén az ügyeletes orvost kellett kihívni, aki miután megvizsgált, minden kérésem ellenére kórházba utalt, saját maga hívott mentőt, megvárta, amíg elvisznek. Biztos akart abban lenni, hogy bemegyek a kórházba. Néhány napig csak infúziót kaptam, mert begyulladt a hasnyálmirigyem is, és azért vártak pár napot a műtéttel. Az utolsó infúziónál, véletlenül az ágyszomszédom infúzióját kaptam, ami gyorsan kiderült, mert az előző infúzióknál nem tapasztaltam akkora feszítést az ereimben. Ő az évi értágító kezelésre feküdt be a kórházba. Tíz perc után szóltam a nővérkének, hogy mit érzek, aki gyorsan levette rólam, és pár perc múlva másikat hozott. Magyarázatot nem adott, akkor olyan kiszolgáltatottnak éreztem magam, hogy ennyiben hagytam. Most már másképpen reagálnák erre az esetre.

A műtétnél kiderült, hogy az epehólyag fekélyes volt, kevés hiányzott ahhoz, hogy szétrobbanjon, ami halálos lett volna. 21 borsó nagyságú kövem volt, a műtétet végző orvos nevetve mondta néhány nappal a műtét után, hogy lottózzak, a 21 szerencsés szám. Addig a 13-ast tartottam a szerencse számomnak, de a 21-sel sem nyertem eddig. Hacsak nem az életemet, amit saját felelőtlenségemmel kockára tettem, de valami dolgom még biztos van a világban, mert nem lehet véletlen, hogy az infúzió cserét is megúsztam. Hallgatnom kellett volna az üzemorvosunkra, aki az elején a műtétet javasolta, nem értem miért gondoltam, hogy megúszhatom műtét nélkül.