Az emberek két részre oszthatók.

Az egyik résznek volt már pánikrohama, rosszabb esetben pánikbeteg lett, a másiknak nem, s bugyuta őrülteknek tartják azokat, akik erről fecsegnek. Nem kívánok különösebben foglalkozni azon ma még szerencsés réteggel, akik vígan dalolva veszik a nagy kanyarokat, mindig minden helyzetben toppon vannak, jó nekik, olykor ronda módon még irigylem is őket. Csak az az aprócska – s szerintem kivitelezés szempontjából könnyed – kérésem hozzájuk, hogy csak véleményt ne…jó tanácsot se…egyáltalán semmit se… Mert nem ildomos. Ez körülbelül olyan lenne, mint mikor egy férfi ecseteli a szülési fájdalmakat. Fogalma sincs róla, miről fecseg.

A pánik a lélek betegsége

S mint ilyen nincs az a gyógyszer, ami ezt meggyógyítaná. Miről is van szó? Arról, hogy olyan dolgokat teszünk, olyan környezetben élünk, ami önmagunk ellen való. Tesszük azért, hogy jobban becsüljenek, jobban szeressenek, jobban elfogadjanak. Bármi áron. (Na, ez az ár lesz aztán a pánik!) Azt hisszük, hogy kevés az, amilyenek vagyunk, hát inkább szerepeket játszunk, naponta megfeszülünk, naponta erőszakot követünk el önmagunkkal szemben.
A lélek türelmes egy darabig. Várakozik. Hátha észhez térünk, hátha meggondoljuk magunkat. Érezzük, hogy valami nagyon nincs jól, sokszor lázadozunk is odabenn, de hangosan ki nem mondanánk-húzzuk tovább az igát. Rossz a munkahely? Nem merünk változtatni, mert valamiből élni kell. Vizsgadrukk? A jaj Istenem, mi lesz, ha kirúgnak gyötrelme? (Mi lenne, majd nekifutunk újból!) Nem működik a házasságunk, a párkapcsolatunk? Nem lépünk ki belőle, mert félünk egyedül maradunk.(Eszünkbe sem jut, hogy ebben a sehogyan sem működő kötelékben már régóta a magány poklát járjuk.) Ahány ember annyiféle elvárás – s mi csak kapkodjuk a fejünket. Azt érezzük, hogy minden dolgunk félbe szakad, soha semminek nem jutunk a végére, senkinek nem vagyunk fontosak, mindenki csak panaszkodik ránk, mert alul teljesítünk. Csak rakódnak ránk a dolgok, darázsfészekként zsonganak bennünk a gondolatok, nő a feszültség, elviselhetetlenné fokozódik, s akkor – tudom, most megbotránkozol – de megváltásként jön a pánikroham!

A pánik, mint a gyógyulás lehetősége

Most aztán jól beintünk mindenkinek, hogy kész vége van! Nem tudunk közlekedni a lakásban, kimenni az utcára felér a halállal, ha mégis sikerül, akkor csak járművet ne, ha talán sikerül felszállnunk, akkor meg embereket ne lássunk, mert magunkból is elegünk van, a boltban túl sok a polc, a munkahelyen szűk a hely, s még sorolhatnám. Most a tüneteket mellőzzük, mert hiszek a szavak erejében, s nehogy rosszul légy itt nekem.
Szóval, megszólal a lelked: figyelj pajtás, nem lesz ez így jó! Innentől már nem engedem! Elég volt! Most szépen itt maradsz, nem mész sehova – látom úgyse tudsz-s elmerengünk egy kicsit a dolgokon. Na, mit csinál ilyenkor a merengés helyett egy profi pánikos? Ahelyett, hogy végig gondolná –jobb tevékenysége úgysem lévén – mi juttatta idáig, azon elmélkedik, mikor jön a következő roham. Mert jön, az már tuti, még a neten is megnézte, s azt olvasta, ezek a rohamok csak jönnek-mennek, mint felhők az égen. Ráadásul klímaváltozás van, így elég gyakoriak a felhők. Nem, nem, nem mereng a mi jutatta idáig probléma körön, elég probléma neki az, hogy figyeli önmagát. Jól vagyok? Nem vagyok jól? Jön a roham? Mikor jön? S láss csudát, tényleg jön!
Innentől a fele se tréfa, irány az orvos! Ha jó fej, s nem lett ő is pánikos a sok pánikostól, jobb esetben hümmög, csóválja a fejét, lelkiismeretes, nosza, csináljunk meg minden vizsgálatot! Tudod, az összes szokásos, ami mind-mind negatív! De a profi pánikos nem adja fel! Még mindig nem mereng azon a problémán, mi juttatta idáig , mert esetleg ez túl macerás lenne, talán rájönne, mekkora balek volt eddig . A jó fej és nem pánikos doki aztán rájön, hoppá! Ez egy pánikbeteg, nosza adjunk neki gyógyszert, boldogságpirula (a kifejezés Szendi Gábortól ellopva) ettől még a fekete rózsa is rózsaszínűvé válik secperc alatt a páciens fejében. Profi pánikosunk recepttel a kezében szétnéz a neten, hátha talál valakit, akinek használt az a valami, amiről a recept szól, s amiről neki sejtelme sincs.

S jönnek a pánikbeteg fórumok!

A tünetek és a forgalomban lévő gyógyszerek teljes tárháza! No, ha tehetném, leültetném az összes nem pánikos doktor nénit és doktor bácsit, hogy olvassák el ezeket a fórumokat! Nagy tanulság lenne! Valami öntudatra ébredés, hogy jaj anyám, miket írok én fel, mikor eme ragyogó gyógyszerek mellett sem boldogok ezek az emberek! Bár én mondogatom, hogy jobban vannak, de a csodába ezzel a makacs pánikos népséggel, ez nem hagyja magát, akármit írok fel, csakazértis! Na, néha akad olyan, aki helyetted is elmereng, s halkan megjegyzi, hogy gyógyszer helyett más kéne. Tapogatózni önmagadban – miket is gyűjtöttél be magadnak, amitől mát pöttyösebb a lelked, mintha bárányhimlős lennél. Ha már rátaláltál, kapaszkodj bele, mint fuldokló a mentőövbe, ha nem, ideje útra kelni, s feltérképezni, hol van ez a fehér holló a sok fekete holló között. Esetleg egyedül is megpróbálkozhatnál, elvégre mindig kéznél vagy magadnak.

Utószó

Egyetlen dolgot tudok 10 éves pánikkorszak után: rendet kell tennünk a fejünkben, nyitnunk kell a szívünk felé. 5 éve vegyok teljesen tünetmentes.

Zsóka