Sokat gondolkodom azon,valyon létezem-e,vagy fordítva..esetleg csak én létezem és minden,mindenki mást csak álmodok,hallucinálok.Egyik lehetőség rosszabb mint a másik.Sokat szorongok ezen.Mi marad belőlünk,miután meghalunk-marad e valami,valaki? létezünk e valóban..olvastam egy történetet ezzel kapcs. leirom,bár engem abszolut nem nyugtat meg.
X y kérdezi a mesterét_ Mester,ki vagyok én?
Mester: kimentél ma a kúthoz?
-x-igen
M-hoztál vizet a vödörben?
-x-igem
M-utánna megreggeliztél?
-x-igen
M-Hát akkor Te vagy az aki kiment a kúthoz,hozott vizet a vödörben,utánna megreggelizett,majd elgondolkodott azon,ki is Ő
Az onmagunk keresese,felismerese 2-3 honapos korunkban jelentkezett eloszor.Akkor kezdtuk eloszor forgatgatva nezegetni a kezunket.A kovetkezo enkeresesunk 2-3 eves korunkban tort rank,amikor abban a bizonyos “dackorszakban” le akartuk magunkat hatarolni a masik emberrol.Ez a ket idoszak,eletunk igen lenyeges fejlodesi szakasza,melyben onmagunkra talalhatunk.Ha valakiben ebben az idoszakban valami sulyos trauma megtori,blokkolja a fejlodes folyamatat,a kesobbi fejlodesi periodusban kell potolni azt.Ha akkor sem lehetseges valami miatt,hianyos entudattal szenved.Ennek helyretevese kivallo szakember,es a paciens kitarto munkajat igenyli.Sok sikert!