Sziasztok!
Megosztanék itt valamit, hátha segít. (23 éves vagyok, fiú.)
Egy évvel ezelött javában pánikbeteg voltam. Ennek nyilván vannak fokozatai. Nekem fuldoklásom, meg halucinációim nem voltak, mint azt hallottam egyesektől, de minden más igen.
Reggel már szorongva ébredtem, mert tudtam, hogy aznap legalább két fincsi pillanatom is lesz. Egy rohamom mindig volt mikor dolgozni indultam, egy pedig este, a hét hét napján, két hónapon keresztül… hogy mást ne mondják ekkor a melón kívül emberi kapcsolatom már nem volt, szilárdat se tudtam szarni, és literekben lehetett volna mérni a tenyereimből kijövő izzadságot..
A meló miatt sokat utaztam. HÉV-en többek közt. Egyik este ahogy ülök a héven, és terveztem fejben a másnapom, a következőképpen hangzott a fejemben a terv: “Jó. Holnap felkelek. Elmegyek dolgozni. Ott hétkor végzek. Akkor nyolckor már a ferenciek terénél leszek. Kilencre kábé fölsétálok a gellérthegyre. És akkor úgy fél tízkor leugrok..”
És ez volt az a pont amikor fölfogtam mire gondolok, és hogy komolyan gondolom, és ekkor fölálltam a héven és hangosan azt mondtam, hogy “Na nem!” Valahogy kijövök ebből. Büszkeséget kidobjuk a kukába, elmegyünk dokihoz, és ha kell antidepit szedek (amiről világéletemben úgy gondoltam, hogy a legrosszabb, amit egy ember tehet). Mit ad isten a szomszédom hipnoterepauta volt, de végül nem lett kezelés. Kaptam egy kis infót, amiből arra jutottam, hogy az egész dolognak elfojtásokhoz lehet köze. Agresszió stb. Magam is észrevettem, hogy bepánikolok, ha utazva azt látom, hogy valaki agresszívan viselkedik, sőt már a filmekben se bírtam a legkisebb agressziót sem, pedig tudtam, hogy színészek!
Na. Itt a lényeg: elfojtások. Végiggondoltam milyen rendezetlen ügyeim lennének, ha most meghalnék, és arra jutottam legalább négy emberrel beszélnem kell. Végiggondoltam mit is mondanék, és gyűjtöttem az erőt hozzá. Gyűjtöttem egy hétig… Aztán megtettem. Két hét leforgása alatt beszéltem mind a 4 emberrel. Volt akivel telefonon, volt akivel élőben…
Figyeljetek ez nem lesz könnyű! Bizonyos embereknek olyan dolgokat kellett elmondanom, amiről azt hittem a sírba fogom vinni. Inkább meghaltam volna minthogy elmondjam. De ttt épp az életemről volt szó. Az egyik beszélgetés elött 3 óráig tartott mire meg mertem nyomni a hívás gombot a telefonon! De megtettem. És a beszélgetés után felszabadultabb voltam, mint életemben bármikor. Na nem azt mondom, hogy egyből meggyógyultam. Kellettek még technikák.
Párat leírok: megfogod a fejed, a két tenyereddel, és elmondod magadnak, hogy nem a világ támad meg, hanem a para benned van. A kezeid között. Ez segíthet. Segíthet ha a szád elé teszed a kezed, hogy tudd, hogy lélegzel. De, ami igazán segít, ha feladod. Hagyd hogy megtörténjen. Ülj, le vagy feküdj le (tudom milyen szar tud lenni a testhelyzetváltás is egy pont után) és hagyd, hogy meghalj. Engedd el. Akkor elmúlik. Ne azért akard elengedni, hogy elmúljon, mert akkor még mindig harcolsz… készen kell állni a halálra.. és akkor egyszer csak csend lesz.. komolyan kell csinálni… köszönj el gondolatban a szeretteidtől, a világtól, ha jön, akkor sírj.. Pont a fordítottját kell csinálni annak, amit ösztönösen csinálnál.. ne akard elmúlasztani a félelmet, hanem próbáld átélni.. ha kicsit gyengül, ne hagyd! Keresd meg és érezd át amennyire tudod. Fogadd úgy mint a halált aki átvisz odaátra.. Tudom ez minden ösztönödnek ellent mond, de érdemes megpróbálni. Meg fogsz lepődni mennyire segít. De még egyszer mondom: Ha közben az jár a fejedben, hogy “befogadom a félelmet, na mikor fog már elmúlni, a srác azt mondta elmúlik ha befogadom…stb” akkor szart se csinálsz. Ne azért fogadd be, hogy elmúljon, hanem fogadd be..
Ezek kombinációjával most jól vagyok. Van még mikor elkezdek zizegni, de már meg se közelíti azt, ami volt. Ez már csak szorongás és ez is múlik. Szóval emberek! Gyógyszer és pszichológus nélkül kijöttem belöle egyedül!! Ne szedjetek gyögyszert! Pszichológust ajánlom, mert nekem ez azért ment egyedül mert elötte is évek óta önismerettel foglalkoztam, szóval tudtam mik az elfojtásaim, és tudtam kivel van megbeszélendő ügyem. Ebben (és meditációs technikákban is) segíthet a pszichológus.
Összefoglalva: a befogadós (és egyéb) technikák, abban segíthetnek, hogy elmúljon az épp aktuális roham. Ebben nekem a félelembe belemenés segített legtöbbet. De hosszútávon ez nem old meg semmit. Rendezned kell az ügyeidet! Ezek a beszélgetések nem lesznek könnyűek!! Sírni fogsz! Minimum. De megéri. Te döntesz. Vagy tisztára mosod, legalább részben a lelked, vagy szeded a gyógyszert, amíg bele nem döglesz.
Minden tiszteletem azoké, akik évek óta közdenek ezzel és még nem lettek öngyilkosok. Ne adjátok fel. Próbáljátok ki, amiket mondtam..
Ha bárkit érdekel még valami: alagutaso@gmail.com
Sziasztok. Sok sikert!
