Kedves “Mézesmaci”!

Köszönöm szépen az érdeklődésedet, nagyon jólesik. Eddig úgy néz ki, hogy túléltem, és valóban jól is vagyok. Rendszeresen járok az orvosomhoz 3 havonta kontrollra, pontosan betartom az utasításokat. Sajnos azonban a sugárnak volt rossz mellékhatása a sok jó mellett, a cukrom magas lett, diétával és gyógyszeresen azonban rendben lehet tartani, nem vészes. Most voltam a vesevizsgálaton, enyhe pangás van benne, valószínűleg az is a sugár eredménye, de tudod azzal is úgy vagyok, egye fene, mindenben időben vagyok, gyógyszer van rá, és akit egyszer már úgy istenigazából megcsapott a halál szele, az már tudja, hogy minek van nagyobb súlya az életben. Erre csak diéta kell, hát hol van ez a rettegett ráktól, igaz? Mióta megtudtam, hogy beteg vagyok, voltam, azóta úgy gondolom, hogy az ember tehet magáért a legtöbbet. Amikor bent feküdtem a kórházban, volt mellettem egy korombeli nő, minden napja azzal telt, hogy iszonyúan sajnálta magát, zokogott, nem evett, nem aludt, csak az ágyában befeléfordulva a falnak sírt. Rettenetesen sajnáltam, de nem hagyhattam, hogy feladja, és amíg bent voltam, eljutottunk odáig, hogy mellém ült az étkezéseknél, mert úgy jobban esett neki is, nekem is az a nehezen lemenő kemoterápia utáni erőltetett falat.

Sajnos én hamarabb kijöttem, mint ő, és később megtudtam, hogy mikor nem volt, aki mellette álljon, ismét visszaesett, és sajnos nem sokára meg is hallt. Nekünk betegeknek össze kell fognunk, nem igaz az, hogy belehalunk! FRÁSZT!!! Meg kell erőltetni ugyan magunkat, mert nehéz az evés, ivás,de együtt megy. Mindenkinek, aki ilyen cipőben jár kitartást, erőt kívánok, higgyétek el, ezen múlik a gyógyulás. Szívesen megosztom bárkivel a tapasztaltakat, ha féltek, ha nem tudjátok, hogy mi vár rátok, írjatok! Itthon vagyok, ráérek, egyébként 81%.-os rokkantnak minősítettek, évenkénti felülvizsgálattal. PUSZILOK MINDENKIT,ÍRJATOK!!!

JUCÓ