Megint itt vagyok.Napok óta nagyon feszült köztünk a viszony, és nehezen (nagyon nehezen) tudom kezelni a helyzetet. Jobban mondva nem tudom kezelni… Egy apró sértődés után gondoltam hagyom lenyugodni benne a dolgokat, hogy ne “telepedjek” rá teljesen. 4 napig bírtam, majd rákérdeztem nem kellene-e megbeszélni a dolgokat, mint inkább átsiklani felettük. A reakció az volt,hogy ok. Kivételesen – rá nem jellemzően – elmondta a véleményét. Menekülsében látja a megodást. Jobban mondva el akar költözni otthonról. Persze előbb meghallgattam,hogy hogyan képzeli, és bizony eléggé könnyűnek gondolja. Amit nem írtam még le, hogy ő még nappalin tanul, jövő májusban érettségizne – ha nem állna most is mindenből bukásra- így még nincs jövedelme és végzettsége. Irreálisak az elképzelései a megoldásra – albérlet..suli melletti diákmunkából megél majd.. stb- persze a véleményemet finoman, de elmondtam. Talán nem is a tény dühít,hogy el akar menni, mert érzem,hogy ez nem probléma megoldás, hanem düh a részéről. Inkább az a baj, hogy nem látja egyáltalán a realitásokat, csapong, és nem néz szembe azzal a ténnyel, hogy pszichés problémái vannak. (véleményem szerinte előbb ezzel kellene inkább foglalkozni mint menekülni) szóval most nagyon nem tudom mit csináljak a helyzettel.. Hagyjam, hogy saját kárán tanuljon, mert engem nem hall meg.. és sajnos a közelebbi családtagokat sem. Vagy mint mindíg próbáljam meg a realitások felé vezetni? Tudom,hogy egyszer el kell engedni, és azt is ez nem lesz könnyű.. Viszont olyan ingatag a hangulat, az egész egyénisége nincs még kifejlődve, nem tudja mire képes, és mire nem. A kineziológusunk annó azt mondta,hogy az érzelmi feljettsége max 12-14 évesnek felel meg. De valóban lehet így elengedni,hogy tudom még végül is nagyon gyerek az önfentartáshoz? Szerintetek? (nagyon köszönöm az újabb hozzászólásokat is!!)
helyzet jelentés
Legaktívabb felhasználók
RSS 2.0 Kommentek
Talajtornával egy az egyben egyetértek, nagyon jó tanácsai és meglátásai vannak, kapósan fogja meg és fejezi ki a dolgokat.
Kedves Apuka, akinek border-line a lánya!
30 éves vagyok és nálam is ezt a diagnózist állította fel a pszichiáter.
Az irracionális gondolkodástól nem fogja tudni megvédeni őt, egészen addig, amíg a saját szemével nem látja, hogy nem is olyan egyszerű a törénet, mint ahogyan ezt ő elgondolta. Tapasztalatból mondom, sokadik pofont kaptam meg mire megértettem.
Az az egyik legnagyobb baj ezzel az állapottal, mert nem betegség, hogy olyan beton a fej, ami vagy beetöri a betont vagy a beton töri be a fejet. Sokszor az a legnehezebb, hogy míg tudod, hogy jól érezni magad jó, csak ez a mi esetünkben hullámvasúthoz hasonló, pont a hullámvasutat megunva, inkább a rossz, mert a zuhanás mégrosszabb. Amikor napokon át piszok jó kedved van és ezért nem tettél semmit csak jó, mert valami miatt sikerült azon a szorításon lazítanod, ami amúgy alaphangulat, akkor a nagyon mélyre való visszaesés rosszabb mintha mindig ott lennél. Arról nem is beszélve, hogy személyiségnek van egy olyan alapvonása, amit a szakirodalom generalizált szorongásnak hív. El sem hiszed egy idő után, hogy e nélkül is van élet, annyira megszoktad.El sem hiszed, hogy félelem nélkül is lehet létezni, annyira állandósult a mindennapjaidban. A legrosszabb a türelem hiánya. Sokszor minden erő és energia arra megy el, hogy felkelj, megpróbálj normális lenni a másikkal, kontrollban tartsd a dühödet és másra, már nem is marad, annyira elfáradsz.
A mellkasod közepe szorít, a sok hülyeségtől a fejedben nem kapsz levegőt.
Kicsi “pofon” nem árt, mert rávezeti, hogy az elképzelése nem helyénvaló és picit belelát abba, hogy a világot irracionálisan ítéli meg. Ahhoz, hogy eredmény legyen az ő gondolkodásmódjának kell megváltozni elsősorban. Tapasztalatból mondom a türelem a legnehezebb az egészben, mert nem hoz azonnali eredmény, így az valamikori eredményben hinni is nehéz. Piszok nehéz magad megdícsérni olyan dolgokért, ami másnak zsigerből jön, és természetes (pl. sikerült egy dühkitörést még időben megfogni, sikerült nem a másikat hibáztatni stb).
Van Magyarországon egy olyan klinika, ami OEP által támogatott és border-line szindrómásokkal is foglakoznak Thalassa ház Budapesten. Ha jól tudom elfekvő és bejárós foglalkozások is vannak.
A pozitív gondolkodás és relaxáció baromira jól működik “átlag” embereknél, de ebben az esetben annyira sérül a “látás” és gondolkodásmód, hogy a kineziológia ebben az esetben vajmi keveset ér. No mond meg egy fóbiásnak, hogy ne féljen és gondolkodjon az adott fóbiával kapcsolatban pozitívan és félelem nélkül gondolkodni. Garantálom nem fog neki sikerülni.
Szóval, mint 30 éves border-line megannyi kudarc és pofon után, a Thalassa ház segítségét tudom ajánlani. Fontos, hogy legyen legalább egy olyan ember, akinek van elég türelme ahhoz, hogy megvárja amíg a dac kemény pajzsa elolvad. Az se baj, ha megkedveli az illetőt, sőt.