Sziasztok! Norbi nagyon sajnálom ami veled történt, de szerintem ezt csak mi érthetjük aki benne van ebben a szörnyű betegségben. Nekünk is itt van a fejünk fölött 8 millió forint és tavaly augusztus óta én sem dolgozom. Még táppénzen vagyok, nem tudom mi lesz ha lejár. Most már kezdem kapisgálni hogy mi váltotta ki nekem a betegségem okát. A párommal 13 éve vagyunk együtt, de csak tavaly költözünk össze, addig mindig náluk voltunk amikor dolgoztam akkor itthon. Na mindegy tavaly összeköltöztünk, de ez sem ment egyszerűen. Párom édesanyja 9 éve alzheimer koros.

Ő ápolja, azt mondta összeköltözésünk elött hogy nem tudja mi lesz az anyjával nem akarja eldobni magától (ezt is megértem), de mondtam neki ő már ugysem fog fel semmit a világból, de ha így gondolja akkor vége, mert így nem csak egy életet dob el hanem kettőt. Aztán jött a betegség és megváltozott, talán félt hogy elveszít. Nem tudom, de azt tudom hogy én mindenben mellette áltam segítettem neki mindenben, és ez nagyon rosszul esett hogy így elbánt velem, de ennek vége. Most nagyon szépen megvagyunk, anyját mindig meglátogatjuk aki az alkoholista férjével van otthon. Nem laknak messze csak 8 kilóméter ezért mindig ott vagyunk ha baj van, de még nem gyógyultam ki teljesen, mert hülye gondolataim megmaradtak.

Meg én is mindennap mérem a vérnyomást és a pulzust is, ez már nekem a mindennapi szokásommá vált. Mindig jegyzetelem mennyi a nyomás, meg az összes többi rituálé amit végzek. Iszom a diótejet, eszem az almát répát, és a fokhagymát, meg forrásvizet iszom, mert azt gondolom ezek miatt jobban leszek. Ha nem iszom napi 2 liter vizet már hiányzik, szóval ez az én kistörténetem.