Sziasztok!

Remélem szólíthatlak így titeket. Még új vagyok (ma találtam rá az oldalra).

Szeretném veletek megosztani a történetemet, illetve segítségeteket, tanácsotokat kérni a továbblépésben.

A történet a következő:

Tudom magamról hogy mindig is visszahúzódó, szorongásra hajlamos ember voltam.Amikor középiskolába kerültem, az első két év alatt szép fokozatosan kialakult a kényszerbetegségem. 3-4 évig jártam orvosokhoz, szedtem  gyógyszert. Senkinek nem beszéltem a betegségemről, arról hogy pszichológushoz járok. Szégyeltem. Utólag visszatekintve úgy érzem, hogy a gyógyszerek nem oldották meg a problémát, inkább csak elfedték. Amikor abbahagytam  a szedésüket ismét visszaerősödtek, bár ebben lehet hogy az is közrejátszott hogy ekkor kezdtem az egyetemet.

Ismét pszichológus, felmerültek a gyógyszerek, és hogy váltsak iskolát. Közben szépen lassan közeli barátaimnak megnyíltam, beszélgettem velük erről a problémámról. És máig nem tudom hogy miért, vagy hogy hogy lehet ez de ez a 2-3 beszélgetés többet segített mint a 4 év pszichológus és gyógyszerek. Talán azért mert láthattam hogy akik fontosak nekem azok így is megbecsülnek és elfogadnak. Amivel évekig nem tudtam dűlőre jutni, akkor megoldódtak, és már egy éve nem is jöttek vissza. Azért fontos megjegyezni hogy eddigre eljutottam addig hogy beláttam hogy  a kényszerek értelmetlenek, és tulajdonképpen az önmegnyugtatáson kívül nem befolyásolnak semmit. De ezzel szerintem a legtöbb kényszeres így van. Nekem ez segített. Tudom hogy az emberek akik nem küzködnek hasonló problémával néha nehezen értik meg vagy nem is akarják megérteni, de ha van körülöttetek olyan ember akiről úgy érzitek hogy ő igazi jó barát akkor szerintem megéri megbeszélni velük, hogy érezzétek a körülöttetek lévő világban sem vagytok egyedül a problémátokkal.

Azért az éremnek mindig két oldala van, nem minden megy olyan egyszerűen. A kényszerek bennem a mindennapi élettől való szorongást oldották, és most hogy elmúltak ez visszaerősödött. Eleinte csak idegesség volt, majd néha amikor rosszabbul éreztem magam kiütések jelentek meg amik el is múltak gyorsan, fülcsengés néha úgy érzem hogy összeszorul a torkom, hajhullás, gyomorgörcs.

Amikor valami hatására elmúlik vagy kizökkenek belőle, mintha teljesen más ember lennék, felszabadult optimista…. csak sajnos nem ez az “alapállapot”. Sokszor amikor rámtör akkor nem tudok vele mit kezdeni. Tudom az segítene a legtöbbet ha nem ezzel foglalkoznék, hanem inkább más emberekkel, más dolgokban merülnék el, de néha erre képtelen vagyok.

Ebben szeretném a segítségeteket kérni hogy az ezt erős szorongást hogyan tudnám leküzdeni, hogyan lehet innen tovább jutni.

Ez most kicsit hosszú lett, elnézést nem akartam kisregényt írni. Remélem akik hasonló problémával küzdenek valami hasznosat is találtak benne.

Köszönöm hogy meghallgattatok.