Érdekes lezárás. De köszönöm a kívánságot.

Dzsen

Szia Dóra – intim ? :D:D Uhh  - így még senki sem reagált, de biztosan ‘azért’ jellemző rád Nagyon pazar, ez tetszik :D:D

/ Most hétvégén nem, de a következőn fel tuom tenni következő irományom. Öhm, ezt mindenkinek üzenem./

Kedves Irodi, nem megbántani akartalak – jót szerettél volna tenni – de nem mindenkinek áll módjában utazni.

Kedves Dóra, levelem kissé hosszúra sikerült, de talán érdemes elolvasni.

Az oda vissza út nekem drága – igen, vannak bejárós emberkék – de nem mindegy honnan. Azért köszönöm az ötletet és a lehetőségadást! Sanos nem tudok élni vele. De épp a következő hónapban fel kell utaznom – be fogok nézni, hogy tudjam, konkrétan miről hogyan is van szó.

A borderline felett mindig elhelyezkedik egy valódi tünet.

Félreértettél – de ez a net világ – valószínűleg hozzászólásaimból következtettél Nem egészen láttad át a dolgokat – de igaz, ahhoz még keveset hoztam napvilágra. S tudom, tanácsaiddal jót akartál, de nem úgy fest dolgom, amint gondolod – remélem, hogy rálátsz majd az egészre, mert szeretném, hogyha tudnád és értenéd.

Együttrezni másokkal semmiféle tünethez nem tartozik, amíg az át nem üt túlzásba. Főként nem borderline tünet – hanem emberi. Nem vagyok szent, csupán igyekszem emberi maradni  - a csoporttagok látásának beszűkültsége eldermeszt. Úgy hisz a legtöbb a torzult látásképekben, hogy szinte a rabja saját magának. De hogy ezt látom, néha megnyugszom – mert hihetetlen szerencse az, hogy ítélőképességemen csorba nem esett, és ezért lehetőségem van választani változásaim folytán, észlelni a helyest és helytelent (Igen, becsap a villám. De folytatom tovább akkor is.). Tehát ők megerősítik ezt. Mellettük szerencsésnek érzem magam, hogy nincsenek tévhiteim, alkalmas vagyok a realitásra és ez ’ betegségem ’ mellé adomány. S hogy ezt tudatosítják bennem, úgy vélem, egész jó – néha biztosan szükségem is van rá.  Ez társul az együttérzés mellé – ami nem olyan, hogy nagyon együtt érzek, mert nekem mindegy, hogy velük mi lesz, nem tartoznak az életem részéhez, csak annyiból fontos, hogy ők is emberek – lehetnék bármelyikük helyében. Együtt érezni emberi – sokan elfelejtik ezt – és ezért megy el annyi ember egymás mellett s lesznek tele a kórházak vagy oldják meg öngyilkossággal terheiket. Tudod, a látásmódnak rengeteg oldala van – kevés csak éppen egyet észrevenni – lásd több oldalról a dolgokat, mert úgy találsz a valóságra és úgy igazán megéri, ezt híd el. Így rengeteget tudsz lépni.

Elfogadni nem fogadom el a pszichoszomatikus csoport tagjait (néhány kivétellel) – mert tehetnének többet is, elfogultan látnak és kiállnak ez mellett, mintha megsüketültek volna és szemük előtt valami más lebegne – de emberek a sorsukra hagyva, s ezt nem bírják úgy tűrni, mint ahogyan kéne. S úgy gondolom, az emberben van segítségnyújtási hajlam is jó esetben. S ha sikerül pszichológusi pályára lépnem, nem –e igaz, hogy szükséges lesz megértenem őket ahhoz, hogy segíteni tudjak, s visszakaphassák önmaguk, s ezáltal az életük?  Némelyiknek tán sosem lesz esélye – de sajnálatot nem érzek – az, hogy egy lelki betegségből felépül-e valaki, csak önmagán múlik. Kizárólag önmagán – a hozzáállásán, kitartásán, akaratán. De azt sajnálom, ha egy igen intelligens nőről van szó, akit mások úgy tönkretettek, hogy pszichiátriára került – nem –e kéne őt tényleg megmenteni? Hiszen értékes a társadalomban – így értékes lehetne újra a családjának, akik talán már le is mondtak róla – de ami a legcsodálatosabb, az az, hogy ha meggyógyulna, képes lenne létrehozni valamit. Dóra, Te talán nem szoktál együtt érezni másokkal? De biztosan nem tudod mindig megállni. Az együttérzésnek természetesnek kéne lennie – pont az a mai világ problémája, hogy nem az – az emberek félnek kiadni önmagukat. Láttad már azt, hogy amikor mész az utcán, a többség komor – terhes arccal jár? Alig van felüdült arc. Én láttam. És szerintem így nem működik jól. Az emberek alig érintkeznek s azok, akik szívvel látnak ebbe belebetegszenek. Lehetne ez másképp is. Minden ami létezik, emberi döntés.

Bosszankodás mások miatt? Valahogy így írtad. Nem hiszem, hogy az én dolgom mások életvitele. Mindenki a magáét eszi. Nem szokásom tehát mások miatt bosszankodni – csak 1 órán át badarságokat hallgatni elég fárasztó, ennyiről szól. Szerintem a bosszankodás időpocsékolás, akár a túlzott bűntudat. Igaz, ami igaz, ha N a szennyes ruháját nem képes egy helyre gyűjteni – bosszankodom mint akkor is, ha elalszik a fotelban, s csak jóakarva igyekszem felkelteni, hogy az ágyban nem fájdul meg a nyaka és a gerince, feküdjön hát oda – de ő mindig kiabál pár szót és visszaalszik. De ezek nem olyan bosszankodások, amelyekről Te írtál

Sejtettem, hogy akad majd, aki kifordítja a dolgokat – ezért írtam azt, hogy ami irományom eddig színre lépett nem kerek. De nem baj – mert írok még s majd összeáll, s akkor majd követhetők a változások is

Kívülállónak nem én tekintem magam – valóban roppant nehezen találok megfelelő társaságot – bukom az értelemre – a széles látásmódra és a nyitott emberekre – de az én korosztályomban a lányok még nagyban pasiznak, manikűröznek, csavarognak, a pasik meg alkalmakra vadásznak, túl sokat járnak szórakozóhelyekre és stb – míg én a színházat, a mozit, a pszichológiát, a költészetet, művészeteket, grafikát, képregényeket, állatokat, a szabadságot, a sétákat, a természetet kedvelem, szeretem a könyveket, az irodalmat, imádok fotózni, rajzolni, képregényeket készíteni, nagyjából egész nap akad ez az, ami nem társasgi elfoglaltság – avagy nem mindenkivel élvezhető, s valójában leginkább este vagyok aktív, éjszaka alkotom. Érted már hogy különbözöm? Életvitelem csúcsban eltér a normáktól. Például nem házasodom, nem szülök gyermeket, Normáktól eltérni nem feltétlen betegség. Nem azért vagyok másmilyen, mert ez borderline tünet – nem emlékszem olyanra, hogy minden borderline erről számolna be. Én csak megtehetem ezt – nagyképűen hangzik talán – de tényleg van, amit valaki megtehet, valaki nem. Alkotó vagyok – ez javában is különccé tesz. Mindez hol jó, hol nem – gondolom nem kell felvázolnom, hogy nem a következő jelentéssel bír: hú de több vagyok vagy ilyesmi. Különcnek lenni olykor akadály is. Az, hogy az átlagból kilógom, hogy nem találom a helyem, nem betegség Dóri, hanem életvitel. Én így élek és nekem tetszik ez. Jól érzem benne magam – ami a lényeg, az az, hogy én döntöttem így, rátaláltam és megkóstoltam, s tetszik. Nincs arról szó, hogy boldog vagyok – de ha más szerepbe bújtatnának – házasság – fehér fátyol – gyerekek – akkor sokkal boldogtalanabb volnék. Nem mindenkinek ugyanaz a boldogság.

Az egyik mondatod visszaidézem: “te nem érzékelsz fejlődést a saját ügyedben. Erre érdemes vigyázni, és nyitan felvállalni a másokkal szembeni negatív érzéseid. Is..”

Sosem állítottam ahhoz hasonlót, hogy saját ügyem nem halad. Csak azt, velük nem halad, számomra csak időpocsékolás. Biztosan hallottál olyasmiről, ami beválik sokaknál, az nem feltétlen válik be mindenkinél. Ez van Az én ügyem eddig jól halad – hiszen már hozzá sem nyúlok a pengéhez – sőt, annak gondolata is pofon vág – noha kísértés van, érzékelem, ahogy múlik. És ez remek Csak még nem folytattam a történetem, hogy ez kiderüljön. Sok fejlődést érzékeltem és érzékelek a saját ügyemben hála az Égnek. E szempontból szerencsés vagyok – képes vagyok felismerni tüneteim, változni és megérteni. És ez kell a gyógyuláshoz. Te elolvastad Kezdet c. történetem? Abban leírtam, hogy mennyit is haladtam előre rövidebb idő alatt ( méghozzá többnyire magamtól könyvek és kutatások árán ) – noha a végleges folyamat hosszadalmas – viszonylag gyorsan történnek ébredéseim – némelyik húzódik csak el, de egyiket sem adom fel. Minden, ami vagyok, magamtól lettem. S ott bizonyosan elolvashatod, hogy mennyire nyíltan vállalom magam, az érzéseim és felvállalom mások előtt önmagam véleményeimmel együtt, legyenek akár azok kritizált megnyilvánulások. Szókimondó vagyok bármiről is van szó. Ebben hiszek. Így élek. Ezért néha bunkónak titulálnak De inkább ez, mint egy valaki háta mögött lebzselő kis ürge. Nem szokásom rejtegetni magam.

Energiaharc – abban a csoportban nem szeretet adás történik. Mindenki azon van, hogy elmesélhesse saját történetét – újra és újra, meg véleménynyilatkozások vannak. S hogy haladok ügyemmel, mi sem teszi tisztábbá a tényt: rég máshol tartok, mint ők. Sokkal előrébb – de még mindig túl sok van hátra. Ezért unok köztük lenni – hacsak nem arra gondolok, hogy gyakorlatnak jó. Körülbelül 2007 – ben kezdődött az egész, önharcaimra akkor lettem figyelmes – eltelt 3 év, amelyet Z –n kívül több részt egyedül vészeltem át – sokat olvastam és megértettem – erről a szakaszról is írni fogok.

Mi ebből a lényeg? Nem az amit látsz. Csupán annyi, hogy nekem nem vált be – tehát kell más, ami beválhat = próbálkozni és nem megállni. Valójában hallottam egy terápiáról, az érdekelne. Pszichoanalízis – úgy tudom, nagyon hatásos. Valahogy kerítek rá módot.

Az utolsó bekezdéseddel egyetértek, jó meglátás. Sose vontam be magam Kész dúl-fúl lett köztük mindig – és nem tudták befejezni, mert felhúzódtak, hiszen mindegyiknek igaza volt akárhányan is voltak. Az ilyesmi valóban nem vezet sehová. Vigyázok a nagyon katatónokkal Jó, hogy erre számodra fény derült, de tudom, ébernek lenni nem mindig könnyű. Úgyhogy kitartást kívánok és viszont szerencsét!

Köszönöm hozzászólásod!

Dzsen

Melinda: rendben

Szia Dóra

Félreértés ne essék – én nem becsülöm le a pszichoszomatikus csoportot – csak én nem ott tartok, ahol ők. Nekik megvannak a maguk feladatai – melyek tőlem messze állnak. Az a lány is, aki önfeledten kritizál mindenkit, értelmesnek mondható – csak nem bírom azt, amit ő véghezvisz, mint aki mindent ért az égatta világon – de megvan a maga harca.

Igen – számomra groteszk, ahogyan ők a dolgokat összerakják. Nagyon groteszk. De írtam – akad köztük 2-3 ember, akivel tudnék beszélgetni. Csak az ottani beszélgetéseknek nem veszem hasznát. Előrébb tartok, ez az oka annak, hogy fárasztanak. De ők is emberek – és bajban vannak – tehát annak ellenére, hogy nem tartozom közéjük, remélem, hogy rátalálnak emberi mivoltukra s meg is tartják csiszolgatva azt.

Köszönöm a lehetőség felajánlását – de már írtam, hogy nem vagyok budapesti. Nem biztos, hogy csak akkor kapsz eredményt, ha fizetsz érte – de ilyen is van, meg tudlak érteni. Azt valóban nehesztelem, hogy csupán beszélgetünk és nincsenek egyéb feladatok – de az ott lévő tagok zömének még a beszélgetés is roppant nehezen megy – többen folytonosan megpróbálnak kikéretőzni – és akkor vagy stimm, ha képes vagy bennmaradni azon az egy órán heti 3 alkalommal. De nekem ez kevés -

Köszönöm, hogy hozzászóltál