Szia,

„amit egyik pillanatban reálisnak vélünk, az a másik pillanatban irreális gondolat. És egy ilyen pillanatunkban pontot rakhatunk mindennek a végére,esélyt sem adva magunknak”

Ekkor kell emlékezned. Emlékezned arra, hogy mért volt reális, hogy mit éreztél akkor. Emlékezni úgy tudsz, ha tudatosítod a dolgokat, ha igyekszel őket megjegyezni úgy, hogy figyelsz rájuk, amikor éppen reálisak, amikor éppen pozitívak vagy csupán jók. Higgy nekem, nagy kezdet tud ez lenni, hogyha kialakítod. Emlékezz!

Ha soraimból érzed az erőt és az akaratot (e vallomásod számomra megtiszteltetés), akkor olvass még, s telj meg vele! Mi másért volna érdemes írnom?

Ami a butaságod illeti – nem vagy ostoba, csak másmilyen. A másmilyen sokszor hátra taszítja az embert. De szép előnyt lehet a másságokból faragni – tudd ezt.

Küzdeni akarás képessége – hatásokból születik meg. Ne engedd magad a nem megfelelő hatások alá, igyekezz megtanulni megkülönböztetni melyik hatás tart vissza és vihet előre. Lökj ki mindent, ami hátráltat – ez hosszú folyamat de amit érte kapsz morbidan írva: többet ér a halálnál és menőbb. Most elmosolyodhatsz A folyamat oly nehéz, amennyire most szenvedsz. Mert átjön, hogy szenvedsz. De az is, hogy feladásod nem történt még meg, hiába lebegteted ezt. Vedd észre, hogy még nem adtad meg magad. Hogy hangulatod illúzió. Melyet kegyetlen valóságnak érzel és hiszel, az illúzió. Minden illúzió hátterében valódi események állnak – tüskék. Ezeket kell megtalálni és elkezdeni kitépkedni. Ami fáj. Amibe majd bele lehet őrülni. S aztán még vérzik is. Tehát még le is kell ápolni s túlélni addig, míg beforr s hogy beforrjon, azért dolgoznod kell – dolgoznod éppen akkor, amikor gyenge vagy, amikor éppen fáj, mert vérzel, amikor lemondanál. És a legszörnyűbb: nem egy darab tüske van, tehát a folyamatot nem egyszer kell megélni. Akkor is dolgozz! Mert ha jól dolgozol, élhetsz. Elolvashatod a könyvemet ( Remélem úúúgy megírom, hogy kiadják.)

Én azt mondom: Küzdj! Azt írom ’leveled’ alapján, hogy Te még bírsz küzdeni és ezt komolyan is gondolom. Szedd össze magad, vágyj arra az életre, amelyben nem kell elvérezni. Hogy mért nem adtad fel? Hogy mért írom azt, amit tagadsz, hogy bírsz küzdeni? Mert elárultad ezt. Pont az utolsó mondatoddal, melyet úgymond eló – vagy lehetséges búcsúzónak szántál. Pont azzal. Ezt írtad, idézem:

„Sok sikert a könyvhöz, biztosan elolvasom/tam volna……..”

Te mit látsz ebből? Én ezt:

Az ’elolvasom’ szó előbb van, mint a ’tam volna’. Tehát elől van a küzdelmed s csak aztán jön a feladni vágyás. Csupán a küzdelmed a tudatalattidban helyezkedik el, érzékeled de nem érzed – ezért azt hiszed, illetve azt érzed, hogy gyenge. De nem az. És lásd, hogy nem az!

Az ’elolvasom’ szót kiírtad. Míg a ’tam volna’ utalássá válik – az utalás inkább figyelmeztetés, felhívás, mintsem tény. Hiszen nem írtad ki, nem írtad ki hogy elolvastam volna, csak csonka részlet.

Még küzdesz. Hisz itt vagy is csonkán írsz csupán a feladásról. Láss önmagadra rá hogy láthasd amit én látok benned. Azt kívánom Neked, hogy lásd meg mindazt, amit látok soraidból.