Kedves Holly77

…néha nincs olyan érzésed,hogy a fene egye meg….de jó lenne,ha ilyenkor nem vigasztalna….mindenki…meg nem osztaná az eszet…amit amugy is tudok,hisz leírom….és egyszerűen akaratgyenge vagyok…és nem vigasztalna ez a sok hozzá szóló…aki akár álszentként..akár őszintén…ahogyan te gondolod…és a lelkednek jólesik….hanem jól felpofozna már végre úgy istenigazából valaki…ordítaná le a fejem…hogy nem látod mekkora hülye vagy!!!miket csinálsz…miket beszélsz…hogy élsz???

De, vannak ilyen gondolataim, szükségletnek nem mondanám. Sőt, anyám rendszeresen elmondja… felpofozni nem szokott már így 21 évesen, de egyik füleben be,másikon ki… hiszen azt sem tudja miről beszélek, azt sem tudja mit érzek át…de megkapom én az oltásokat. Pofon nem segíteni, sőt lehet, hogy még élvezném is, és röhögnék egyet. A pofonokat az élet osztja.

Kedves XY!

Nagy és erős akarok lenni minden munkámban, gondolatomban és érzéseimben, mert Te, Uram a tökéletességre teremtettél engem ” -ha ezt a fohászt teljes átérzéssel minél gyakrabban elmondod, a siker útjára léptél. ” Történjék a Te hited szerint ” . szól az ige. A hit lelkierő. Minél nagyobb a a hiteted, annál többet tudsz cselekedni.

Sajnálom, de ezt hülyeségnek tartom. Talán 1 évet tanulmányoztam a Vonzás hatalmát, a Titko, hogy ha pozitív gondolatokkal és elképzelésekkel élek, ha mindezeket kimondom, és leírom, rendszeresen, helyre áll majd minden… de nem. És hidd el, úgy imátkoztam az Univerzumhoz, vagy a jó Istenhez, hogy kirázott a hideg a teljes átéléstől…

Ez az egész csak arra jó, hogy kiírjuk magunkból mindent… van aki még itt is fél megnyílni, van aki hazudik, van aki még itt is szégyenli leírni, hogy mi is a pálya. Valójában mind csak elolvassuk a hsz-eket, el sem gondolkodunk rajta, mert nem tudjuk felfogni, hogy valaki tényleg megért, vagy mert jobb sajnáltatni magunk, vagy mert nincs akaraterőnk, vagy egyáltalán nem is akarunk meggyógyúlni.

Ha leírnám minden egyes napomat, cselekedeteim, gondolataim, és érzéseim, a végén még pszihopata is lennék. Én a környezetemre vagyok veszélyes. Nem azért, mert gyilkolnék, vagy akármi… hanem lélekben. Mert egy 3 éves kislány látja, hogy miket művelek nap mint nap, mert a nővérem is ki van… és látom rajta, rajtuk, anyámon, a nővérem pasiján, hogy alig várják, hogy valahova végre bezárjanak, mert nyugalmat akarnak.

De most nincs is kedvem írni. Inkább dobálom a frontint, bezárkozom a szobámba, hallgatok egy kis zenét. Pedig isztában vagyok ebben a pillanaban azzal, hogy ez így nem jó. És tudom, hogy mikor lenne jó. És tudom, hogy mikor rossz. Még is mindig a rossz győz. Akaraterő? Tuti… de az állandó pozitív és negatív gondolatok a fejemben megakadályozzák ezt. Hol így gondolom, hol úgy. Hol kitervelem hogyan ölöm meg magam, hol nem. Hol összetörök valamit, hol nem… hol dühos vagyok ok nélkül, hol nem… nincs önkontroll. És ez a baj.

Nah jók legyetek.