Nem szeretem a nagybetűkkel húzni az időt. Gyorsan írok. közben “ebédet” főzök… merthogy reggel nem volt kedvem felkelni (ma sem) és aztán fél 10-től még eltotojáztam a gép előtt egy órát. Majd a barátnőmnek mentem segíteni (nincs kocsika, Így nekem kell megoldani időnként, hogy segítsége legyen).
Szóval, mire idáig érkeztem jött az olmos fáradtság… és az újra meg újra rámtörő nem akarok élni. ez nagyon rossz. azt hiszem az egész abból fakadt, hogy mintha kiszállt volna belőlem az életerő. bizonyára ennek is vannak okai.
Szóval a nyár eltelt, épp az államvizsgám után leálltam a gyógyszerrel, amit szedtem, meg is voltam tűrhetően, igaz az ingások nagyobbak, az érzések intenzívebbek, a sírások meg gyakoribbak lettek. ám az örömök is evvel együtt. végre mintha a saját érzéseimet élném. minden nyáron eljátszom a gyszerleállást. az idei volt a legjobb/legsikeresebb.
S mindig akkor kezdem el szedni újra, amikor a pánik szele megcsap. persze, nem elég egyszer rámtörjön… azért annál többre van szükség ehhez.
és lőn… vége lett a nyárnak. de előbb még bepróbálkoztam a pótfelvételin MA-ra. hát amikor utaztam 220 km… persze, hogy izgultam amiatt, hogy sikerül-e. 100 km után elkezdett zsibbadni a kezem, rámjött a hasmars… hányinger… stb. beveszem a rivot, azért az szokott használni. hellyel-közzel, most is. nem eléggé 
majd ahogy újraindult a terápiám, és jöttek a gondok… az egyetem nem fogadta el az igazolásom (még nem volt a kezemben a diploma)… rohanok a diplomáért… megvan! hurrá!!!!! ám már késő… persze írkálok egyetemen mindenhova…. próbálkozom. lepattanaok. a felvételi beszélgetésen max pontot kaptam… csak a szakdogám miatt. sebaj. tudom én, hogy nem tudtam visszaadni a tudásomat. nem jutottak eszembe a dolgok. no, mindegy.
felvételi tán mégsem sikerült. kérvény a miniszternek. ezt a kört már csak becsületből futom le. … nem reménykedek és a kedvem is elment. ráadásul újra meg újra erőmet vesztem.
És ismét jött a sok szorongásos rosszullét. hiába próbálom meggyőznim magam, annak semmi értelme. és valahogy az “elfáradással” egyött jött a nemakarokélni éezés is.
Időközben a ,megpályázott állás is elindulni látszik… 2 álás… félek… egyet is nehezen viszek, ahol pedig csak másodállásban vagyok. no, meg egyébb felelősségteljes melóim… és a családom.
Mostanában többször veszem elő a morzsányi (szó szerint az) antipszichót, hogy nehogy eljussak odáig, hogy feladom.
Semmit sem ér az emberi szó… mert vígasztalhatatlan vagyok. nincs olyan mondat, amitől erőre kapnék. csak magam tudok talpra állni. talpra állok!!! ha az útált napi gyszerszeddéssel, hát avval. de nem hagyhatom itt/ott a hivatásom, a gyerekeim… nincsen másuk csak én.
Hogy a sztori kerekebb legyen… amikor a diplomámért rohantam, akkor a visszafelé úton egy kő betörte a szélvédőm. idő, amíg megcsináltatom… hogyan fér majd bele a rohanásaimba????? közben egy elmü számla is érkezett… majdnem 100 ezer ft a túlfogyasztás 2 év alatt… és aztán h a figura nagyobb legyen … parkolásnál megnyomták az autóm.
persze… mindezt majd megoldjuk…
egyedül vagyok a családomnak… az “oszlop”… egyedül a gyerekeimnek… és sokan vagyunk… rajtam kívül 6-an.
fáradt vagyok… és talán az a baj, h arra vágyom, hogy sokáig és nagyon figyeljenek végre rám is… vagy mégsem????
nem tudom. és épp mazt sem tudom mitől vagyok így, most… talán a cím miatt??? el ne felejtsem milyen a “pokol”… ám mostmár vége lehetne.
majd megint szerzek ginzenget… és nem tudom, még mit. majd megoldom… és rendben leszek.
ja, a nevem már átírhatnám: vagyokvalaki-ra. hisz a diploma megszerzése volt a cél, mikor adtam magamnak :DDDD az meg meg van. s hogy végül ki leszek???? talán az lenne a jó, ha aki vagyok… de épp a lenni ige a lényeg. nehogy feladva csak voltam legyek.
Kedves Kálmán,
az érdekelne, kinek szólt a nihilkommunikáció. Ahogy itt elolvasgattam a hónapokkal ezelőtti dolgokat, senki nem a nihillről írt. Magam is több minden tevékenységet soroltam fel. A reagálások sem a semmiről szóltak. Talán, ha még egyszer elolvasnád…
Ha már ilyen helyeken sem lehet őszinte az ember, akkor hol? A halálvágy mindenkiben ott szunnyad, igaz egy destruktív és vitatott ösztön. Bizonyos kórképekben rendszeresen felerősödő, létrejövő, akár megcselekedett dolog is lehet. Pont az egyik ilyen a Borderline személyiség zavar, bár abból is a suicid fajta. Ezért bárkit “negatívan” minősíteni nagy hiba.
Érdekes, hogy ennyi volt a hozzászólásod… Érdekes, hogy ennyit érzel csak ki az egészből.
Legyen szép napod, és még szebb életed!
szeretném felhivni a figyelmedet az ilyen nihil komunikácio nagyon káros lehet lablis személyek felé előb gondolkoz aztán reagály.kálmán
Szia Gratulalok mert a sok rosz mellet ugyesen rendezed azert a dolgaid es nem adod fel.En meg most se merek elindulni dolgozni 3 ev utan mert felek a roszletektol, hogy akkor hogy lesz meg mi lesz pedig nagyon kell a penz…………….kitartast kivanok es sok sok jot……….!!
XY,
kedves vagy. Értem én, jót akarsz. És nyilván sokminenben igazad van.
1. igen, a diploma meg van. az MA talán most nem, nem tudom… sajnos pillanatnyilag nem is akarom.
2. még nem kezdtem el a 2. állást. Egy állásból per pill nem tudok megfelelő jövedelemhez jutni. a második állás szerződés szerint csak 6 hónapig tart (és alighanem jobban nekem való, mint az 1.) az ideális megoldás természetesen az lenne, ha egy munkából tudnék annyit keresni, amennyi elég.
3. a kezem a visszatérő pánik-tól zsibbad
az pedig az idegeim túlterhelésétől indul megint útjára. talán így védekezne a pszichém az ellen, amit túl sok(k)nak tart. Kegyetlenül tudok szorongani és ami evvel együtt járhat ezt fizikailag megjeleníteni. 
Így úgy döntöttem újra szedem az SSRI-t, ami eddig be szokott válni, ám most az a minimális fél tani is mintha kiütne. lehet csak negyedelni kellene (akkor meg kiröhögnek a dokik, hogy “azt meg már minek”) talán nem sok kell az agyamnak, hogy kb műxeni tudjak. a fél tabi se sok. Én utálom, hogy megint itt tartok.
4. nagyon sok félelemmel és elfojtással élek. és tényleg nem kell mindenkinek megfelelni. nem is tudok. de egy új állásban bizonyítani kell… ha mégis lesz MA, akkor abban is. És a gyerekeknek is kellek… kellenék. Az önkéntes tevékenységemben is muszáj ott lenni (nem lehet cserben hagyni őket, avval ugyanis többet rontok, mint segítenék).
5. életmódváltás… bizony. le kellene fogyni, abba kéne hagyni a dohányzást, este 10-11 felé aludni kellene, és MO-ZOG-NI… :-/ Nos, a fejemben ott van, hogyan kellene. de erőm pillanatnyilag egy szál se nincsen :((((( elsősorban azt lenne jó elérnem, hogy az visszatérjen. ma veszek ginzenget. az holnap talán már lendít a dolgon. sajnálatos, hogy ha legyűr a depi (Isten tudja honnan jött most), akkor az elsőszámú tennivaló az aktivitás beindítása… amihez kell erő és akarat. Sajnos most többnyire elmúlni akarnék. csak nem engedek ennek a “sötét” oldalnak
Üdv! És kösz, hogy írtál!!!
Én nagyon drukkolok neked! És szeretném, ha átélhetnéd a lányoddal azokat a csodálatos perceket. Mert mmindketten megérdemlitek!