MIT VÁRTÁL? Mit várhattál egy ócska lélektől? Egy szeretetéhes embertől? Mit vártál? Gyűlölve tud csak szeretni, a borderline benne nem engedi kibontakozni már, neki minden fáj! Fáj ha süt a nap és sugara beborítja a világot, fáj ha kezén végighúzza az üvegszilánkot. Ennél csak lelke fáj jobban, hogy miért nem boldog ne kérdezd, csak tanulj tőle és érezd, hogy törik szava millió darabra mit egyik percben még annyira akarja, boldog, s látja hogy körülötte a világ mint egy szirmait bontó virág elveszik a forgatagban, s mégis kitűnik ha arcára nézel, s miközben te könnyezel és vérzel, támogatását úgy nyújtja, hogy benne van minden mi szíve mozgatórugója! S ha pedig fordul a kocka, s felé rossz napok jönnek, a borderline-osnak iszonyúan fájnak a könnyek, legyél vele és éreztesd, s bármit tesz is, ne őt vétkeztesd!

Nem tehet ő róla, hogy a sors belefonta egy betegség gyűlöletét, miben akkor érzi mibenlétét. Mondjad! Mondjad neki, hogy van még remény, kezet nyújt a szerelmes kéz, szívet melegít a szív, csókot ad a csók, s szerelmetek nem lesz hiábavaló! Láttasd, hogy van még élet, s a vágy felébred, talán nem örökké tart a bánat, lesz még mi marasztal! Akkor van hatalmas baj, ha nem láttad rajta a vágy felmarja a szerelmet, ha a borderline utat téveszt. Keresztre kereszt, gyertyafényre fény, a borderline-os ha feladta, nincs több remény. Ha nem veszed észre a férget, hiheted, hogy még lesz mi szép lesz, menekülni fog s gyászában osztozik a temető csendje benne megnyugszik. Nem ismerted majd rájössz, azt hitted boldog, pedig naponta marták ezernyi gondok, a borderline –veszettség szétszedte a lelkét, s ő sehol nem lelte meg a békét. Inkább feladta, mintsem lett más bolondja, te meg itt siratod őt, pedig lett volna erőd, hogy a falat lebontsd, most meg imára hajtod fejedet, hiszed, hogy csillagként újjá született. Várhatod, hogy elfelejtsd, mit az élet tönkretett, egy szerelem végét a halál szakít majd szét! Két úton külön sors, kettéválik „hamarost”. Ébren figyelj nyitott szemmel, szívedben a szerelemmel támogasd őt amíg lehet, tedd szebbé neki a világot, ha már téged imádott, ne legyen miattad az élet pokol, legalább te maradj mellette s ne okold. Meglátod, a szerelmet ha kiérdemelted kétszer annyira érzed, mint ha más élne melletted. Csak legyél türelmes és szeresd, az életéért csak ennyit tehetsz! Máskülönben neki nem kell, fogadd hát tőle e hű szerelmet!