Itthagylak, itthagylak, elszökök, menekülök, el tőled, el tőletek! Megcsillan a síneken a fény, számomra már nincsen remény, ég veled! Sötétben közelít egy árny, megyek, nem várok tovább! Nem értik, nem értitek, el kell hogy veszítsetek, nem bírom már! Szám segítségért kiállt, de otthonom nem lelem, magamból elvesztem, vége már, vége már! Porcelán szív, márvány lélek, érzések nélkül a világban így élek. Félek, rezzenéstelen arcom hideg, körülöttem csak céltalan szívek, tükörbe nézek, tekintetem üres, porcelán szememen át párás az üveg. Béke otthonomban, márványsima koporsómban otthonom meglelem, szívem ott felmelengetem. Mert itt már csak porcelán világ van, kemény és hideg, s körülöttünk minden sötét és rideg. Már ott is melegebb van, hol csak gyertyafény lobban, mégis a lángban ott van a szeretet és emlék, az élő szívekből eltűnt a menedék. Nem kell!!! Vidd!! El innen!!

Megdermedt az élők között a szívem! Porcelán világban porcelán emberek, kik engem soha meg nem védtetek! Porcelán világban boldog nem lehetek, nekem kell az érzés, hogy SZERESSETEK!!! Hogy segítsetek élni, az élettől nem félni, mosolyt remélni ha üres tekintetem rád emelem, ne csak a rosszat kelljen örökké éreznem! Vagy tényleg megyek, ha már nem kellek, borderline-osan túloldalon végzem sorsomat, csillagom maholnap lezuhan! Daybreak, vagy Hajnal ahogy neked tetszik, a döntésképtelenség bennem vetekszik, nem bírom, nem bírom ki tovább innen el, s hogy maradjak, már senkit nem érdekel! Elhallgat a szív, mely eddig gyűlölve szeretett, elhallgat a száj, mely eddig forrón csókolt, elhallgat a lélek, mit bántottál! Üres már minden, nincsen itt semmi, hogy lehetne engem szeretni???

Ha otthonom nincsen, hiába van szülő, ha mindenki csak érzéstelen hüllő?! Ha nem vagyok tiszta, gyógyszer mérge vérem issza, bágyasztja erőm mi lehanyatlik, elzsibbad testem, nem várván csodára, egy mentő villogó szirénájára. Most van hát ész! Most legyél merész! Porcelán világban kezed úgysem fogja senki, nem fog senki rád emlékezni, csak áldozat vagy! Porcelán szívek, legyetek hívek, sírom előtt leborulni minek, csak gyújts egy gyertyát s nézz a lángba, érzéseid eltemetve vágyaid távolába, újra érezned kell, de késő, szám már nem felel, elkéstél!!! Késő már szeretni, érzéseket érezni, bűnöket megbánni, kezet imára kulcsolni elkéstél! A SÍR MÁR NEM BESZÉL!!  A sír már nem beszél, az emlék benned él, tanulj hát abból, lépj ki a porcelánból, NE LÉGY KEMÉNY!