Sziasztok!
A pszichiáter szerint, aki kezel (nem túl nagy sikerrel, de ő nem tehet róla…) azért lettem személyiségzavaros, mert szüleim túlzottan szigorúan neveltek, és túl sokat vártak el tőlem. Vagyis nem tudtak olyannak elfogadni, amilyen vagyok, örökké elégedetlenek voltak velem. Ez azért már milyen dolog? Szerintem a szülőknek feltétel nélkül kellene szeretni a gyereküket. Mi keresnivalója van az önzésnek a szülői szeretetben? Talán naivnak tűnök, de ez nem csoda. Most vagyok 30 éves, de a dokim szerint lelkileg egy 12 éves gyerek szintjén vagyok. De egész gyerekkoromban azt hallottam, hogy én milyen ronda, hülye és szemétláda vagyok (már 6 évesen ezt vágták a fejemhez!). Azt is mondták, hogy belőlem úgy se lesz semmi, és egy férfinek sem fogok kelleni. Ja, biztos ezért van 10 éve állandó párom, mert olyan elviselhetelen vagyok… Érdekes, na mindegy.
A párom előtt persze volt 1-2 olyan pasi, akik kihasználták a szeretethiányomat. Beszélgetni utálok, mert nagyon zárkózott és visszahúzódó emberré váltam a gyerekkori megaláztatások és megfélemlítések miatt. A Jóistent leszámítva nem bízom senkiben: még a Kedvesemben sem, pedig imádom!
Akik nem ismernek, azok furcsának, gyerekesnek, befolyásolhatónak, barátságtalannak, megközelíthetetlennek, szeszélyesnek, döntésképtelennek tartanak. Gyógyszert kell szednem, mert különben előjönnek a dührohamaim. Sokszor azt kívánom: bárcsak elvetetett volna anyám. Már várom a halálomat! Ezúton köszönöm szüleimnek a (rém)álom-gyerekkort…
Kedves Angyalka!
Nem akarok “analizálni”, mert nem értek orvosilag a dologhoz: csak azt tudom, hogy nekem személyiségzavarom van, “megédesítve” nagy adag depresszióval. DE: amiket leírtál a lányodról, az nem fér bele a “kamasz” kategóriába. Most még valamit magamról, hogy legyen viszonyítási alapod: (elnézést a tegezésért, nem ismerem nagyon a netes illemszabályokat) Szóval: kísértetiesen hasonló dolgokat tettem és éltem meg, mint a leányod. Nekem anyukám 2 éve lett öngyilkos. Mindig is imádtam őt, de sajnos nem tudtam a lelki betegségeim miatt kimutatni. Mielőtt megölte magát (én nem voltam otthon) írt nekem egy levelet, amiben azt írta: sajnálja és nem érti, miért gyűlöltem őt ennyire. Vagyis, fogalma sem volt róla, hogy mennyire szerettem! Azóta nem találom a helyemet, egyre rosszabbul vagyok lelkileg: csúszok lefelé a lejtőn. 5 éve még egy csinos, jóalakú lány voltam. Ma már totálisan elhanyagolom magam, van 30 kiló súlyfeleslegem, és ócska ruhákban járok. Szóval, már nem adok magamnak 3 évnél többet, és menni fogok édesanyám után. Nem bírom a betegségemet, a lelkifurdalást és az emberek és a mai világ gonoszságát.
Szerintem próbáld meg orvoshoz “elcsalni” a lányod, mielőtt még nagyobb baj lesz.
az én lányom 16 éves.próbálom szeretni és a közelébe és a bizalmába férkőzni de nem engei vagy én nem tudok.sokat csavarog,iszik.falcolja a kezét.saját magának pirszingeket rak amit 3 nap mulva kiszed.hetente új frizurát vág magának.nem beszél semmiről ha kérdezem.én pánikbeteg vagyok 12 éve.édesanyám 48,nagymamám 80 évesen felakasztotta magát.van még 2 lányom.4és 22 évesek.a nagyobb egy gyermek pszihiátrián dolgozik.nem tudom a lányom beteg vagy csak kamasz.
@sárkány-lány: engem is sokáig zavart a modern kori elidegenedés általad vázolt tünetegyüttese, mára megszoktam, de én sem örömömben, és mindig is vágyni fogok egy összetartó baráti közösségre, ami igazán az én életemnek sem volt része, bár szerencsésnek mondhatom magam atekintetben, hogy a barátaim jelentős része nem utasít el azok után sem, hogy végignézték amint bekattantam, egyszerűen csak nem együttérző típusok – de mindebben benne lehet az is, hogy mi pasik vagyunk…
@bpd888
Ami engem illet: nekem pedig éppen az veszi el minden lelkierőmet, hogy csak magamra számíthatok: hogy senki nem törődik a másik emberrel, csak ha támadni, leszólni, megalázni, kihasználni kell. Amint segíteni kellene, érdekes módon mindenki eltűnik, mint a kámfor! Engem elkeserít, nem tudom elfogadni és egyenesen hányingert kelt, ahogyan mindenki sz@rik a másik sorsára és gondjaira!
@XY: Már bocsika, de a személyiségzavart a legtöbb esetben kíséri depresszió is: és ezt nem én mondom a hülye fejemmel, hanem nálam 1000-szer okosabb SZAKemberek!!!
Nem kell félre érteni XY-t
A személyiségzavar egy magatartási zavar, semmi köze a depressziónak. Vannak köztük labilisok, szélhámosok, fanatikusok, álhatatlanok, vagy túlfűtöttek, optimisták, gyorsak, lényegrelátóak….
Nem jó a tapasztalatod
“Sajnos az a tapasztalatom, hogy a “pszichomókusok” egy kalap alá veszik a depressziót a személyiségzavarral, mivel nagyon hasonlóak a tüneteik.”
Szerintem aki ezeket nem élte át, annak esélye sincs megérteni. A pikantériája a dolognak meg az, hogy aki átment rajta, nem is biztos, hogy kijött belőle, akkor meg milyen alapon akarná kezelni? Nekem egyébként mindig jót tett, ha úgy éreztem, cska magamra számíthatok, az valahogy mindig erőt adott.
sárkánylány most kalman néven vagyok bejelenkezve.Az a gyógyszer amit én szedek az jó nekem azon gondolkodom hogy küldjem el az email címemet ezen az ldalo kicsit nehézkes a kapcsolattartás.
Szia kedves Kálmi7!
Bocsi, de már eléggé régen (viszonylag…) voltam fenn ezen az oldalon.
Tudnál magadról írni nekem? Persze csak annyit és azt, ami rám is tartozhat, mert végülis, bár sorstársak vagyunk, mégis csak idegen vagyok számodra.
Sajnos az a tapasztalatom, hogy a “pszichomókusok” egy kalap alá veszik a depressziót a személyiségzavarral, mivel nagyon hasonlóak a tüneteik. Pedig a depresszió genetikai probléma, a személyiségzavar pedig a gyerekkorban átélt, hosszantartó lelki terror eredménye, tehát nevelési probléma. Már olvastam pl. azt is, hogy az antidepresszánsok többet ártanak egy borderline-os betegnek, mint amennyit használnak. Mert csak a tüneteket kezeli ideig-óráig, de a probléma gyökerét nem képes megoldani. Vagyis olyan, mintha egy tüdőrákost köhögés elleni tablettákkal “gyógyítanánk”.
Szóval: üdv. Neked, és légyszi, Te is írj nekem!
kérlek irj nekem
Daybreak: szerintem Nálad is az a helyzet, mint nálunk volt: anyukám szeretett engem, csak rosszul: vagyis nem akart elengedni, és azt akarta, hogy örökké gyerek maradjak, mert nagyon félt a magánytól.
@Pillangó: biztosan jó szülő leszel majd a bordi ellenére, mert megvan benned az intelligencia ahhoz, hogy az otthon látott rossz nevelési példát ne követendőnek, hanem elvetendőnek értelmezd.
Sziasztok Lányok!
Az anyukámmal történt dolgot szörnyen éltem meg: hetekig sírtam szinte egész nap, és csak erős nyugtatókkal tudtam aludni.
Hibáztattam magam, és azóta is azon kattog az agyam, hogy mit kellett volna másként csinálnom. De sajnos (tapasztalatból mondom) egy depis és egy bordis összezárva, az végzetes párosítás: kb, mintha egy cápát és egy krokodilt belerakna valaki egy kerti medencébe. Anyukám és én kb. olyanok voltunk együtt. De mi is úgy voltunk, hogy szerettük és gyűlöltük egymást egyszerre.
A dokim szerint (SZTK-s doki, privátra nem lenne pénzem) sürgősen el kellene felejtenem azt a “marhaságot”, hogy én hibás vagyok anyukám halálában, mert abban az Ő betegsége volt a hibás. Ezt mondja az én “dilidokim”. Meg sajnos anyukám nem is akart meggyógyulni, én viszont folyamatosan próbálok életben maradni, pedig kapom az élettől a rúgásokat jócskán és eléggé sűrűn.
Apámmal tartom a kapcsolatot, szoktam hozzá menni meglátogatni, de őt nem igazán kedvelem, mert ő nagyon aggresszív természetű, ezért félek tőle. Nem iszik, sőt, inkább egészségmániás. Mikor nála vagyok, szinte meg sem merek szólalni. De ez neki nem tűnik fel, mivel neki be nem áll a szája.
@
Hú, én is nagyon sajnálom ami anyukáddal történt. Lehet hogy az én anyám is depressziós? amúgy hogy élted meg? nem hibáztattad magad vagy valami? én anyut egyszerre gyűlölöm és szeretem hát igen, a borderline már csak ilyen. de ha történne valami , én is mennék utána. Nem értem hogy miért nem mutatja ki hogy szeret, mert tudom, csak elhinni nem tudom mégsem . ez bonyolult.
Sziasztok kedves Lányok!
@Pillangó
Aranyos Tőled, hogy szerinted nem vagyok reménytelen eset, bár én magamat nagyon is annak érzem.
Nekem is ugyanezek az érzéseim és tapasztalataim voltak. Anyukám is minden pici semmiségért leszidott, állandóan veszekedett minden miatt, és ő is szeretett ellenőrízni, kivel és hová megyek, mit és miért csinálok otthon.
Azért írok róla múltidőben, mert 2 éve öngyilkos lett, amikor én a barátomnál aludtam, mert neki súlyos depressziója volt.
Tudtam, hogy rosszat tesz nekem a nevelésével, de nem tehetett róla, mert a depresszió tette olyanná, amilyen volt. Nálunk napi szinten ment az ordítás, sírás, visítás és ajtócsapkodás, mert én nem voltam olyan mértékben irányítható és befolyásolható, ahogyan azt anyukám szerette volna.
Elhatároztam, hogy én, ha úgy alakul majd néhány év múlva, jó szülő leszek: szeretetben és nyugalomban fogom nevelni a gyermeke(i)met.
Ja, a dínóvásárlás mellett vannak még más gyerekes dolgaim is: imádok színezni mesefigurákat ábrázoló rajzokat (Pl: Kis hableány, Tom és Jerry, Garfield, stb.)
Vannak élő állataim is: egy fekete és egy fehér patkány. Az előítéletekkel szemben ők nagyon tiszta, szelíd és okos állatok, és rengeteg szeretetet adnak, HA az ember helyesen neveli őket.
nahát az én anyám is ilyen
de ő sem érti meg hogy hogyan kéne csinálni vagy nem csinálni a dolgokat, és annyira büszke, hogy soha nem fog eljutni addig a tudatig, hogy elismerje, hogy rossz nekem és hogy ők tehetnek róla. Így nekem csak az maradt, hogy valahogy elkerüljek otthonról ami pénz hiányában pedig elég nehéz dolog lesz:
hát tudod én pontosan ugyanezt élem most leszek 18 és az eddigi gyerekkorom ugynigy telt föleg hogy anyám egy darabig még alkoholista is volt csodálatos volt mindig csak arra gondoltam hogy sokkal jobb lenne ha megsem születtem volna és most otthon annyira hiretelen haragu vagyok kis semmiségeken is ugy felkapom a vizet suliba pedig szinte alig beszélel beszélgetést nem nagyon kezdeményezek nagyon nagyon zárkózott vagyok és mindezért csak is a szüleimet okolom én már elis mondtam nekik a véleményem de le se szarnak vagy hát nem nagyon fejtetteék ki ebben a témában a véleményüket márcsak azt várom hogy legyen egy párom és családot alapitsak itt hagyhassam az emlékeket ahol felnöttem .a halált nem várom félek töle mégis nekemis kurvasokszor megfordult a fejembe hogy “öngyilkos legyek meg minden ilyen hülyeség” mert akkor az volt a legmegfelelöbb megoldás , demost hogy igy visszagondolok nem tudom hogy süllyedhettem odáig hogy ilyen dolgok az eszembe jutottak nagyon rossz érzés … de azért probálom mindennek a jo oldalá nézni minnél több buliban résztvenni igaz mostanába nem keverdetem valami tul jo társaságba dehát kezdetnek jo ezis :Dmajd alakul valahogy.. lehet hülyén fogalmaztam kicsit bocs .heloszia.
Sziasztok! Bocs, hogy eddig nem voltam, nincsen netem, de közben olvastam a hozzászólásaitokat. Én az új dolgokért vagyok oda, ha pl megjelenik valami új, azt rögtön ki kell próbálnom, legyen az új joghurt, vagy ajakápoló vagy bármi más. Képtelen vagyok takarékoskodni a pénzzel, és az is bordis tünet a vásárlás. Szerencsére én nem ruhákat meg cipőket veszek, hanem kaját meg ilyenek, meg kozmetikumok. Én most 24 éves vagyok, de nekem is a szobám tele van állatokkal, meg az ágyam is. Múltkor vettem gumicukrot, imádom
na annak a csomagolásán is volt cica (kedvencem) és nem bírtam eldobni a csomagolását 
kivágtam, és ráragasztottam a tapétára. Sárkány-lány! Nálam abban nyilvánul meg, hogy anyám folyamatosan meg akarja mondani még most is , hogy mit csináljak meg mit ne….ha ideges vagyok, lüktet a csuklóm, és kidagad az ér, és pffffffff nagyon rossz. Ha már beleütök valamibe, akkor nem gond. Akárhányszor kudarc ér, ami után rájövök , hogy ezt a betegségnek “köszönhetem”, abban a pillanatban eszembe jut az öngyilkosság….ez is elég szar…vagyis ugye itt jön az a pillanat, amit úgy írtak le, hogy a pillanat örök. Nagyon csúnya dolgaim voltak régen, de benne van a versemben is, ha gondoljátok elolvashatjátok http://www.daybreak.eoldal.hu az a címe, hogy Életemről őszintén. Ott le van írva, hogy mit éltem át. További szép napot nektek. Jelenleg úgy látom, csak 3-an olvassuk vagyis írunk egymásnak? 
Szia Kata!
A dínók jól vannak. Most megint láttam 2 új fajtát, amilyen még nincs nekem, úgyhogy a következő fizumból azokat muszáj lesz megvennem, mert különben nem bírok addig nyugodtan aludni. A barátom csak “Jurassic Park”-nak nevezi a szobámat
Még az a szerencsém, hogy a kollégáim már megszokták a fura dolgaimat, és mivel kedves vagyok velük, nem kavarok mások háta mögött és nem bántok meg senkit (a “felnőttek” ilyen gonoszságait nem is értem igazából), ezért nem szemétkedik velem senki a munkahelyemen.
Jó Neked, hogy már vannak gyermekeid. Majd szeretnék én is, de most még nem merek: pl.összevesznék a gyerekeimmel, hogy ki játszhat a dínókkal
A 8 éves keresztfiamnak is most van a dínós korszaka. De legalább ő nem 30 éves…
Szia Sarkany lany!
Hogy vannak a dinok?
Mielott felreertesz ,nem, nem nevetlek ki, sot. En mondjuk nem gyujtok jatekokat, de a gyerekek, foleg, mig kicsik voltak, rengeteget jartam csuzdazni, hintazni, volt, hogy inkabb magamat vittem, mint oket. Szoval reszemrol nem vagy elmebeteg 
a szulok, jo kis kerdes kor… de ha tudnek, okosat mondani, akkor valoszinuleg, nem ezen az oldalon beszelgetnenk.
Kedves Kata 78!
Most leírok egy “vicces” dolgot. de sajnos így van.
Mint már említettem előző hozzászólásaimban, 30 éves vagyok. Ehhez képest még mindig játékokkal körülbástyázott ágyban alszom, és imádom a műanyag dinoszaurusz-figurákat. Minden ünnepre azt kérek magamnak, vagy valamilyen játékot, nem pedig ruhát vagy könyveket. Szerinted ez már elmebetegség, vagy még “beleférek” a borderline-kategóriába?
A “felnőttek” (a többi embert nevezem így, 35 éves kortól kezdve) sokszor néznek kiskorúnak a viselkedésem miatt. És furcsa módon, mintha a testem is igazodni akarna a lelki gyerekességemhez.
Az is furcsa számomra, hogy a Barátomtól lelkileg nagyon függök, viszont az meg feldühít(!!!), ha megsimogat vagy megcsókol. A szexet is csak azért viselem el vele (pedig nagyon jó pasi!), hogy ne bántsam meg. Ugyanakkor meg belehalnék, ha egyszer otthagyna, vagy ilyesmi. Pedig engem SOSEM ért szexuális zaklatás.
Mi a franc történik velem? Miért nem tudok felnőni? Pedig értelmi fogyatékos nem lehetek, mert akkor nem lenne betegségtudatom.
Szerintem azért van sok border-es, mert sok “felnőtt” azért szül/nemz gyereket, hogy legyen, akin kiélheti szadista hajlamait lelki erőszak által. Szerintem ez borzasztó. Ennél hirtelen eszembe sem jut szomorúbb dolog a világon, mint amikor a szülők kínozzák (lelkileg vagy testileg) a saját gyermeküket.
Na, kiskezicsókolom mindenkinek, mert várnak az ágyban a dínóim
Sarkany-lany, ez erdekes.. en sem megyek a kicsik ellen……. az ex-em nem gond, 185 *150 kilo…….. barmikor neki pattnok, ha ugy alakul….. es pedig mar volt,hogy a fiam valtotta ki……
Borderline mellett még depresszióm is van a dokim szerint. Ő azzal indokolja a személyiségzavar-diagnózist, hogy egy “egyszerű” depresszió nem indokolná a gyerekes szinten lévő érZelmi (de NEM érTelmi!) színvonalamat. A velem való beszélgetésekből pedig kiderült számára, hogy nem lehet másféle olyan bajom, ami indokolná a viselkedésemet: se skizofrénia, se autizmus vagy hasonlók. Őszerinte el vagyok vadulva az emberektől, képtelen vagyok alkalmazkodni. Úgy fogalmazott, hogy rólam neki mindig Maugli, a dzsungelben farkasok közt nevelkedett fiú története jut eszembe: mintha engem is farkasok neveltek volna.
Gyógyszer nélkül már próbáltam, inkább nem! A belső agressziótól szinte fájt a hasam: volt, hogy bútorokat dobáltam, vagy verekedést provokáltam férfiakkal(!), hogy levezethessem a dühömet. Hogyan lehet így valamikor “normális” életem: vagyis rendes munka és gyerek? Habár a gyerekekhez és az állatokhoz végtelen türelmem van, őket a legnagyobb tombolásom közben sem tudtam SOHA bántani!
Már szerettem volna megkérdezni Tőled: Nálad miben nyilvánul meg a borderline?
és a borderline mellett mi van még neked , mit mondott? nekem az a fura, hogy nem vagy bosszúálló…én az vagyok, hiszen a borderline-nál ez is jellemző…illetve nekem az is fura, hogy neked borderline van, hiszen bár nem tudom hogy mennyi tünet jellemez, én elég keveset látok ebből. Én a helyedben nem szednék akkor sem gyógyszert, tudom ajánlani Szendi Gábor Depresszióipar című könyvét, félő, hogy hosszabb távon a gyógyszer még rosszabbat hoz ki belőled.Azért kíváncsi lennék, hogy gyógyszer nélkül mennyire lennél agresszív.
Kedves Daybreak! Köszönöm szépen a válaszod. A “dilidokim” nekem nem mondta (eddig még), hogy 30 éves kor felé elmúlna a személyiségzavarom. Ő azt mondta, hogy próbáljak meg ezzel együtt élni, és elfogadni magam, mert a szülői házban elszenvedett lelki terror miatt olyan mértékben torzult a személyiségem, hogy ezt már se gyügyszer, se orvos meggyógyítani nem tudja. Ezért írt gyógyszert, hogy legalább a borderline-nal együttjáró depresszív tüneteim valamennyire el legyenek nyomva. De én félek a jövőtől, mert a Páromon kívül nincs senkim. Mert, mondanom sem kell, senki nem tolong azért, hogy barátkozni akarna velem, mivel az emberek vagy antiszociálisnak, vagy (ami még rosszabb) szociopatának gondolnak a viselkedésem alapján. Pedig én igyekszem úgy élni, hogy senkit ne bántsak meg, nem szokásom a rosszindulat és az ármánykodás (ha úgy tetszik: “kavarás”), sem a bosszúállás. Ennek ellenére, mivel hallgatag vagyok, de könnyen haragra gerjedek (ezért a “Sárkány-lány” a választott nevem), sokan hiszik azt rólam, hogy én valamiféle csendes őrült vagyok. Ja, a másik, amit nem bírok megszokni: az emberek előítéletei…
Nem értem, hogy miért mondják azt, hogy 30 évesen úgymond “kialszik” a borderline, ha te is itt vagy ennyi, és most nem erről számolsz be. Azonban engem is fogtak szigorúan, csak már 14 évesen kitörtem és visszagondolva elég szar, hogy még a legjobb barátnőmtől is eltiltottak akkoriban. Azt a véleményt, hogy a szülőnek önzetlenül kell szeretni, nem tudom mennyire látod a mostani világot…na ezek a szülők?ezt én megkérdőjelezném….a gyerekeikkel nem törődnek pénzt adnak csak ne legyenek otthon, nincsen stílusuk, belőlük aztán tényleg nem lesz semmi, én nem nézném ki belőlük a (16-20) évesekből, hogy egyáltalán akarnak majd valamikor szülni….csak a füvezés, a buli…itt már az a divat,hogy az a legmenőbb csaj akit a legtöbben megb..tak…régen ez nem így volt….na ha nekem ilyen gyerekem lenne, biztos hogy nem szeretném. Ezért félek majd szülni ilyen világba, ahol aki csinosan öltözik azt lenézik, a menő a tornacipő, sál meg csőnadrág..ha nem ilyent hordasz, hanem kosztümöt, már te vagy a kurva…sárkány-lány kitartás!