Hogy most, mit érzek?

Megpróbálom megfogalmazni, mi az, ami megint fáj. De már nem olyan élesen, vagy csak most nem. Ettől a magánytól szenvedek a legjobban. Az, hogy nincs kihez szólni, nincs, akit igazán érdekelnék, nincs, vagy van olyan, csak nem látom meg, mert soha nem érdekelt senkit, hogy mit akarok mondani. Egyedül vagyok. Reménytelennek tűnik.De most nem hasít úgy, most tompább. Vagy inkább valahogy erőtlen vagyok, fáradt, kiábrándult, beletörődött. Most belefáradtam. Mit tudnék csinálni. Hogy álljak föl belőle? De minek. Már rengetegszer fölálltam, de hiába. Tudom, legalábbis azt gondolom, hogy ez az érzés azért van, mert a legelső és eddig legszorosabb kapcsolatom siklott félre. Konkrétan anyám az, akit nem érdekeltem soha igazán, csak amikor éppen figyelni tudott. Ő tanított meg arra, hogy hiába minden, mert ő úgysem fog változni, ő mindig ugyanúgy fog reagálni. Az ő beteg reakcióiból tanultam meg milyen ez a világ, tanultam meg rosszul mindent. És érdekes, ebben a családban nem volt egyetlen valamirevaló, normális felnőtt sem.

Lehet, hogy ez megint egy vihar előtti csend. Félek, hogy jövő héten megint robbanok.

Hogyan vonzhatnám magamhoz az embereket, hogy ne legyek egyedül?. Teljesítménnyel? Szépséggel? Egy másik arcot kéne mutatni. Valami jobbat, mint ami vagyok, mert úgy érzem, így nem vagyok elég. Valami tökéleteset kéne mutatni, és akkor szeretnének és kellenék nekik. Miért nem szeretnek úgy, ahogy vagyok?. De nem akarom, hogy kihasználjanak. Akkor inkább egyedül vagyok. Nem kockáztatok és nem próbálkozom többet, csak nagyjából…Csak úgy teszek, mintha hinnék és érdekelnének az emberi kapcsolatok, de valójában nem tudok már hinni benne.

Nekem kell magamon változtatnom valamit, hogy egyszerűen ne így érezzek.Viszont nincsenek barátaim, tartós megbízható kapcsolataim, és erről én tehetek, én csináltam, és nem tudom, hogyan csináljam másképp. Vagy nem csak én vagyok a hibás, mert ilyenek az emberek.? Külön, félre kellene tenni az anyámat, egy fiókba, ahova való. És “normális” kiegyensúlyozott emberekkel kapcsolatot tartani, megtanulni tőlük, hogy mi a normális. Hogy nem olyan félelmetes és kegyetlen és hideg, barátságtalan ez a világ. Hogy meg lehet bízni emberekben, vannak akikre lehet számítani, és nem változtatják meg az álláspontjukat 2 másodpercenként.

Jó volt erre a pszichológus és jó lenne egy csoport, de nincs rá pénzem. Akkor hol találok ilyen emberekre? A normálisat, ugye, nem csak mesterségesen kialakított környezetben lehet megtalálni? Mert az furcsa lenne… Akkor hol??