Sziasztok!
Ez a sztori egy életre megszabta -az amúgy sem túl jó véleményemet- a magyar egészségügyről. A történet: édesanyámat megműtötték a székesfehérvári kórházban, térdprotézist ültettek be neki. Csütörtökön a látogatás végén elkapott a “szokásos” túlmozgás. Az aktív kórházi személyzet azonnal úgy vett kezelésbe, mint egy elmebeteget, vagy alkoholistát, pedig szépen, szabatosan elmagyaráztam nekik, miről van szó, mit jeleznek a tünetek.
Bekötöttek egy sima infúziót, de mivel nem voltam “kiszáradva”, semmit nem segített. Ez 19.00 óra környékén történt és mivel tudtam, hogy másnap budapesten részt kell vennem, egy neuropszichológiai vizsgálaton, egyre idegesebb lettem. A tünetek emiatt nem enyhültek és megjelent a mindenható, ügyeletes főorvos. Átvittek a sörgősségire és újabb infúziót kötöttek be, dupla adag gyógyszerrel amiről nem voltak hajlandók nyilatkozni,hogy mit tartalmaz. Újra elmondtam, hogy mi a probémám és, hogy nem kell gyógyszer hozzá, hogy elmúljon. Az ügyeletes doki azt mondta, ez segíteni fog. Szegény édesapám beszélt rá, hogy engedjem bekötni. (azóta is lelkiismeretfurdalása van) Eltelt 10 perc és jött egy olyan túlmozgásos rángógörcsöm, hogy szavakba nem lehet önteni. Borzalmas érzés volt és a hasizmom húzódást szenvedett, ami azóta is rettenetesen fáj. Ekkor végre áthívták a neurológiáról az ügyeletes orvost, aki ugye ismert, mivel többször is találkoztunk a betegségemmel kapcsolatban. Finoman fogalmazva elmondta főorvos úrnak, hogy ezt bizony elb….ta. Ellenszer nincs, így kb. 3 órán át rángógörcsben voltam és mire vége lett az egész testem izomlázas volt. Lelkileg amúgy sem voltam valami jól és akkor a testem is tönkretették egy ilyen fontos vizsgálat előtt, ami az előzmények ellenére sikeres volt.
Kérdéseim:
- a nagytudású ügyeletes főorvos úr miért nem hallgatja meg a (jól képzett beteget – ezt a neurológus mondta). hogy mi a probléma
- miért kezel úgy, mint egy értelmi fogyatékost, amikor orvos létére a mondandómból, a fogalmazásmódomból tudnia kellett, hogy nem beszélek hülyeséget
– egy telefon hívást nem ért volna meg a neurológus kollegával?
Pénteken aztán, úgy nekiindulni egy vizsgálatnak (ami tulajdonképpen az életemről szól), hogy az akaratlan túlmozgások miatt tolószékben tolnak az orvos elé, hát mit mondjak, nem valami önbizalomerősítő.
Még egy érdekesség. A zárójelentésben amit adtak. szó sem volt gyógyszerről, csak a sima infúzióról. Miért?
Szia Pindi!
Elolvastam a történeted, eléggé érdekes és, ha beleolvastál az írásaimba, akkor tudod, hogy érdekelnek az ilyen problémák, főleg a megpldásuk és az abban való segéítség adás. Az a legnagyobb gond, hogy az orvos nem éli át, ezért fogalma nincs róla, mit érez a beteg. Na meg az, hogy mindent vegyszerekkel akarnak megoldani. Nem vált be az egyik, nem baj van másik (mint a bohóc a cirkuszban), de, hogy a beteg mit mond a tapasztalatairól, az különösebben nem érdekli őket. Végigpróbáltam én is az összes PK gyógyszert, mindenféle keverésben és dozírozásban és a vége mindíg az volt, amitől jól éeztem magam attól tiltottak, amitől nem azt erőltették. 10 év után és rengeteg próbálkozás után eljutottam oda, hogy ma már csak egy féle tablettával élek. Azt utákom, ha sajnálnak (még a szüleimnek is megtiltottam), de nem szégyellem a betegségem, az uganis, mint többek példája mutatja csak ront az állapotukon. Sok mindent megtanultam, kitapasztaltam az ilyen betegségekkel kapcsolatban, ha érdekel valami kérdezz.
Szia Attila
Szia! Ez tényleg nagyon rossz ,hogy nálunk a beteget hülyének nézik,pedig az ember a saját betegségéről sokszor többet tud mint ők.Én kissebb dologban tapasztalom ugyan ezt,van nekem kéz remegésem,ami bizonyos helyzetekbe fokozodik,orvosok rám szoktak szolni,hogy nyugodjak már meg!Hiába mondom,hogy nem tudok ellene tenni annál inkább győzköd,ha orvos létére így áll hozzá mit várjunk.néha teljesen kiboríto,sokmindent elmulasztanak közölni,nehogy utána pereljen valaki