Zárt de mégis tágas, tarkabaka és mesterségesen megvilágított helyeken (tanterem, templom, olvasóterem, szupermarket, piaccsarnok, színház stb.) határozott tüneteket észlelek magamon: nem vagyok jól, dekoncentrált leszek, általános gyengeséget érzek et cet. – de nem érzek “félelmet”! Megijedni meg éppen nem szoktam:  Gyermekkoromtól mindig mindentől és mindenkitől féltem – de tettem a dolgom: le kellett győzni.  Van egy érzékeny idegrendszerem, ezzel számolok és együttélek, de van olyan gyávaság, amely inkább jellemhiba (Bulgakov: “A legnagyobb bűn, a gyávaság.”).  Én végül mindig túlkompenzáltam a gyengeségem, és túlságosan is vakmerően éltem. (Még extrém sportokban is nagyon durva dolgokat csináltam – mindezt úgy, hogy komoly fóbiákkal kellett megküzdenem. Persze ez csak hab a tortán… Így már nem tudom tetten érni magamban a félelmet; szorongásos tüneteim se jelenkeznek – volt ilyen régebben, az nagyon rossz, és semmi köze a “bátorsághoz”…)

Szóval nem értem:

- Az én rosszulléteim nem tartoznak a titokzatos “pánikbetegség” körébe?

- Vagy Te vagy nyafka és gyáva? (Vagy ez inkább valóban valami kényszeres téma nálad? Esetleg a kettő ötvözete?)

- Vagy értelmileg-szellemileg is el vagy tévelyedve? (Meghalunk. Na és? Ez a dolgok rendje. A földi Paradicsom materialista humbugja felejtős… Nem akarlak elkeseríteni, de olyan válságjelenségek eszkalálódnak éppen napjainkban, amelyek vélhetően apokaiptikus léptékű borulásokat vonnak maguk után – és nem a távoli jövőben. Félsz? Nyugi, van is mitől. Ez  – ebből az aspektusból – teljesen normális és jogos… )

[Nem szabad rám haragudni - egyáltalán nem vagyok cinikus. Csak nem értem sem a Te bajod, sem a magamét - mert ugye nálam sem minden gömbölyű... Szóval nem bohóckodom, próbálom elhelyezni - a ti segítségetekkel - a dolgokat a palettám.]