alvászavar

Téma címkék:
2010.12.15. 09:06

Sorstársaim!

Szeretnék valakitől segítséget kérni. Teljesen kétségbe vagyok esve nem tudom mit csináljak kihez forduljak segítségért, de úgy érzem megőrülök nagyon sokszor szeretnék már nem élni. Nagyon rossz gyerekkorom volt nagyon sokat szenvedtem igaz van egy nagyon rendes párom, de mindig történnek olyan dolgok, ami miatt újra elő jön a depresszióm. Évek óta szenvedek alvászavarral, depresszióval. Hajnali 3-4 órakkor még nem alszok teljesen legyengűlt a szervezetem szinte mindig van van valami bajom már a házi orvoshoz is szégyelek menni, mert szinte minden héten megyek hozzá hol ezzel hol azzal. Kislányomhoz nincs türelmem szinte idegesít és ő is elég feszült miattam és sokat sír. Kislányom 4 éves 1 éves elmúlt mikor előszőr elmentem orvoshoz az alvászavar miatt, természetesen antidepresszánst írtak ki Rivotrilt amit már 3 éve szedek napi 1-2 szemet. A napokban voltam pszihiátriai rendelésen ott továbbra is gyógyszereket még erősebbek akartak felíni, amibe én nem mentem bele. A doktornő azt mondta, hogy hozzászoktam a gyógyszerhez és ílyen formában jelentkezik a tünet, amit szerintem mindenki ismer. Csak akor mikor lesz ennek vége, mármint a gyógyszerszedésnek, mert én elszeretném hagyni örökre, de nem megy. Rengeteg homeopátiás dolgot kipróbáltam nem segítenek azok sem, de még az erős altatóktól sem tudok elaludni. Kérek bárkit, aki gyógyúlt ki hasonló helyzetből az kérem írjon nekem segítsen, hogyha tud.ka-gi74@freemail.hu

Nagyon köszönöm ági74

#3558 Jszilvi hozzászólása: 2010.12.29. 12:41

Kedves Ági!

2008 júliusában kezdődött nálam az alvászavar. Hetekig 2-3 órát sikerült csak aludnom éjszakánként, azt sem magamtól, hanem nyugtatóval. Próbáltam sanax-ot, seduxent, de egyre rosszabb állapotba kerültem. Körzeti orvos felírt stilnox altatót, azzal 4-5 órát aludtam, de borzalmasan rosszul éreztem magam. Elküldött egy magán pszichiáeterhez, aki heteken keresztül elemezte az életemet, de segíteni nem tudott. Alváslaborban is jártam (Honvéd kórházban és SOTE-n is), ahol Zoloft-ot és sanaxot, stilnoxot javasoltak szintén, amit 3 hónapig szedtem, de sok javulás nem történt, csak annyi, hogy a nappaljaim is elviselhetetlenekké váltak, a fáradtság és a leszedált közérzetemtől. Javasoltak egy másik pszichiátert,aki annyit tudott tenni, hogy a zoloft, sanax, stilnox gyógyszerek mellé még felírta 2 mg-os rivotrilt is. Mivel már fél éve voltam ebben az állapotban, beszedtem azt is, mert olyan érzéseim voltak mint amit te is írtál, hogy így már nem érdemes élni tovább. A rivoril a többi gyógyszerrel együtt megtette hatását sikerült 7 órát aludnom éjszakánként. Amikor egy kicsit erősebbnek érzetem magam, elhagytam a zoloftot és sanaxot, mert úgy gondoltam ezek rám egyáltalán nincsenek jó hatással. Maradt a rivotril és egy másik altató (zopigen). Közben minden szabadidőmet és pénzemet arra fordítottam, hogy természetgyógyászhoz, kinezológushoz jártam, mert azt akartam, hogy gyógyszermentesen, normálisan tudjam élni az életem. Elkezedtem jógázni, és arra törekedtem, hogy mindennap minimum fél órát aktívan mozogjak (izzadásig). Én állandóan táplálék kiegészítőket szedtem, mert a kialvatlanság csökkenti az immunrendszert, attól féltem, hogy beteg leszek. Szerencsére a fogyáson kívül más bajom nem volt, de csont és bőr voltam 46-47 kiló. Dolgozni nagyon nehezen tudtam, sokszor esténként zokogtam, hogy nem bírom tovább, de valami mégis hajtott, hogy renbe kell jönnöm, nem szabad feladni. Vasárnaponként tánciskolába jártam, mert engem a tánc feltölt testileg, lelkileg. Az nagyon fontos, hogy találj olyan elfoglaltságokat, ami örömet szerez, kikapcsol és feltölt, siker élményt nyújt. Én sokáig szégyelltem a problémát és inkább titkoltam, ami nem jó. El kell fogadni magadat, és a bajodat, és a barátaiddal ismerőseiddel beszélgetni kell róla. Nem terhelni a másikat, és nem állandóan panaszkodni, mert azt senki sem szereti. Sokszor egy ilyen beszélgetés ébreszti rá az embert, hogy más is küzd problémákkal, és talán valaki még segíteni is tud valamivel. 2009 év végén jutottam el egy ismerős segítségével ahhoz a pszichiáterhez, akiről írtam és aki felírta a Valdoxant. Ő a Honvéd Kórházban dolgozik. Ha akarod, felhívom és kérek neked időpontot, de csak akkor ha már döntöttél, hogy felkeresed őt. Ez nekem abban segített, hogy végre kipihentem magam és elég erőt adott, hogy azért küzdjek, hogy gyógyszermentes legyek. Már nem szedek se antidepresszánst, se nyugtatót, csak orbáncfű kapszulát és újra szépnek látom az életet. De mindennap sportolok, 3, 4-szer jógázom hetente, nem fogyasztok cukrot, tejet, és nagyon kevés gabonafélét. És eddzem a lelkemet is, mindenben a szépet és az örömet keresem, még a legnehezebb pillanatokban is. Mert ezek átsegítenek minden nehézségen, és nem hagyják, hogy eluralkodjon rajtam a félelem.

Hidd el megoldódik a problémád, higgy benne, és fogadd el a segítséget.

Szívesen segítek, írj.

E-mail címem: juhasz.szilvia0603@gmail.com

sorstársad: Szilvi

#3557 agi74 hozzászólása: 2010.12.29. 08:20

Szia Szilvi!

Ne haragudj, hogy zavarlak, de nagyon jól estek a soraid. Sajnos ott tartok, hogy nap mint nap alig alszom valamit ráadásúl megint összeszedtem egy nyavaját. Nem segít a RIVOTRIL sem. Írnál a történetedről egy kicsit bővebben? Meddig mit szedtél és ki írta neked ki ezt a gyógyszert? Ági

#3556 Jszilvi hozzászólása: 2010.12.16. 14:00

Kedves Ági!

A rivotril egy nyugtató és ahhoz tényleg hozzászokik a szervezet és egyre több szükséges. Átérzem a problémádat és 2 éven keresztül szenvedtem alvászavarban. Én is tiltakoztam a gyógyszerek ellen, de amikor az ember már ennyire rossz állapotban van, akkor a megfelelő gyógyszer segítséget nyújt. Nekem sem segített semmi, pedig életmódot is váltottam, mindennap sportolok, odafigyelek az étkezésemre, jógázok (ami nagyon jó feszültségoldó). Szerencsére másfél év keresgélés után találtam egy nagyon lelkiismeretes pszichiátert, aki a Valdoxan nevű antidepressánst ajánlotta nekem .Ez kifejezetten alvászavarosoknak való. Már 1 hét múlva sikerült 6-7 órát aludnom éjszakánként. Félévig szedtem, majd fokozatosan csökkentve abbahagytam. Azóta orbáncfű kapszulát szedek, most már ez is segít, de amíg súlyos volt a problémém addig a homeopátiás, vagy gyógynövényes készítmények hatástalanok voltak számomra. Ha úgy fogod fel, hoyg a gyógyszer segíteni fog a gyógyulásban és csak átmeneti ideig kell szedni, akkor a szervezeted is elfogadja és rendbe fogsz jönni. Persze mindennap tenni kell azért, hogy jobban légy, kell valaki akivek őszintén megtudod beszélni a problémádat, mert ez többnyire lelki eredetű. Legyél sokat a friss levegőn, sportolj valamit rendszeresen és sok olyan dolgot csinál ami örömet szerez neked. Ha a lelked megnyugszik napról napra jobbban leszel. Addig meg hagyd, hogy a gyógyszer segítsen. Szóval Valdoxan egyelőre. Nekem segített.

Üdv.: Gyors javulást kívánok!

Egy sorstárs: Szilvi

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close