Megdöbbent, hogy mennyi sorstársam van! 26 éve küzdök én is pánik betegséggel. A huszas éveim elején, mint derült égből a villámcsapás, jött. Ez szinte klasszikus, ahogy azóta már több helyen olvastam. A kezdet borzalmas volt,a legkeményebb rohamokkal,halálfélelemmel,depresszióval. Aki szintén érintett, tudja mire gondolok.

Aztán elkezdtem gyógyszereket szedni, különféle antidepresszánsokat és a feszültségoldót, amit mindenki isme. Aztán jött az ördögi kör, leszokni,nem leszokni, elhagyni, nem elhagyni..Az antidepresszánsok elhagyása pokoli tünetekkel jár, ezt is biztosan megtapasztalták jópáran. És tök mindegy, hogy fokozatosan hagyod el, az csak egy kicsivel kevésbé durva, mint ha azonnal. Tudom, csináltam mind a kettőt. Miközben ott az óriási, nyomasztó érzés, hogy szeretnél normális, gondtalan életet élni.

Gyereket szerettem volna, lett is,de óriási kínok árán. A terhesség elején leálltam a gyógyszerekről, drasztikusan! Mit mondjak…tudom,milyen lehet,ha egy kábítószerest leállítanak a szerről! Az hogy pokoli volt,semmit nem fejez ki abból,amit éreztem!Mellette babát vártam! A terhességem problémás volt/milyen is lehetett volna?/,vérzéssel,kórházzal. És állandó rettegéssel a gyerekem miatt és óriási lelkiismeret furdalással, mert mégis szednem kellett a gyógyszert és fogalmam sem volt,árt-e a babámnak. Az ő születése forduló pont volt, mert kicsit jobban lettem, nem értem rá magammal foglalkozni. Minden gyerekvállalás előtt álló sorstársamnak ajánlom,hogy ne mondjon le az anyaságról!!! Eltelt tíz év,most éppen megint rosszabb peródusban vagyok, nálam a tömeg, a zárt helyek/üzletek,busz,stb../ a legborzalmasabb.

Tudom,hogy sokan úgy érzik, nem akarnak így élni, sokszor én is !!! DE!!! Ne adjátok fel!!! Meggyógyulni nem lehet, az élet minőség sem olyan,mint másoké, az egészségeseké, de találni kell életcélt!!!ÉLNI KELL!!!

Ahogyan az öreg Sebők professzor mondja az elveszett paradicsom című Sarkadi drámában: “Az ember soha nem fárad bele abba,hogy él!!!”Kitartás!!