Nem volt semmi különös az életemben szerettem élni és van négy gyönyörű gyerekem hála az istennek de 26 éves vagyok és méhnyakrákom volt.Nem is tudtam hogy mi ez.Nem is gondoltam hogy nekem lehet ilyen.Csak egy p3-assal kezdődött. Nem tudtam milyen veszélyt is jelent ha nem foglalkozunk vele.Elhanyagoltam és csak egy évre rá mentem vissza a kötelező szűrő vizsgálatra.Ez az időszak volt számomra a legnehezebb hogy el higgyem ez mind velem történik.Először csak azzal kezdődött hogy folyton véreztem.Aztán már mikor megjött a menstruációm nem is akart el múlni elmentem az orvosomhoz és azonnal szövettanra küldött.Amikor megjött az eredmény egyszerűen nem akartam hinni a szememnek.

Akkor épp egyedülálló anyuka voltan négy pici gyerekkel.Nem volt mellettem senki csak a barátaimra tudtam számítani.A diagnózis:rosszindulatú daganat.

Nem tudtam mit csináljak a gyerekeket féltettem nem akartam hogy elvegyék tőlem őket.Sajnos a műtétem alatt szét voltak választva két nagyon jó barátomnál a gyerekek de azt hittem hogy a nehezén a műtét után túl vagyok hát nagyot tévedtem.

Egy hónapon keresztül minden egyes nap sugárkezelésre jártam és a karácsonyt és a szilvesztert is végig ott töltöttem.De a legrosszabb a szűnni nem akaró fájdalom volt ami egyre erősödött és a mellékhatások amik nem várt fordulatokat hoztak.

Nem bírtam enni aludni ülni járni és tápszereken éltem hogy egyek egyáltalán valamit.

Az óriási sebem minden héten szétnyílt a hasamon, állandó láz és gyulladás mellett nem volt semmire sem energiám de nem tudtam feladni mert csak a gyerekeimre gondoltam és folyton az járt a fejembe hogy miért érdemeltem ez a sorst.

Aztán visszakerültem a korházba olyan súlyos gyulladásom lett ami ráment az összes belső szervemre egy hétig infúzión voltam és 3egység vért kaptam teljesen levoltam gyengülve.

Az orvosok nem tudták mitől van a gyulladásom sőt a többi szövődményt sem tudták orvosolni rajtam.Folyamatosan hánytam és enni sem tudtam a sebészek már a beleimet is darabolni akarták mert azt mondták hogy a sugár megégette és a műtét miatt bélösszenövésem is lehet.A gerincemnél ami a sugár útjába került szintén sérült.Nem igazán ilyen életet képzeltem magamnak mindennapos vendég voltam a sebészeten a nőgyógyászaton a sugárterápián és a belgyógyásznál.

Csak én gondoltam azt hogy nem mehet így tovább és most már csináljanak valamit mert nem akarok 25 évesen így élni.Már morfiumos gyógyszereket szedetem olyan fájdalmaim voltak és csak a tápszereket tudtam enni.

Három hónap múlva sem sok minden változott már én sem hittem hogy valaha meggyógyulok pedig nagyon nagy volt az akarat erőm amit a barátaim csak csodának véltek mert a testem nem igazán volt olyan erős mint a lelkem.

És akkor kaptam egy gyógyszert egy olyan kezelést ami teljesen rendbe hozott mert nem magától a ráktól hanem az utánna következő hónapokon tartó gyulladástól voltam rosszul.

Maga volt a csoda hogy úgy keltem fel reggel hogy nem fáj semmim.

Ez egy olyan boldogság volt számomra mert ugye nem szereti senki ha fáj a feje vagy a foga nekem 5 hónapon keresztül minden áldott nap fájt.És ez nekem egy megfizethetettlen érzés volt amit soha nem felejtek.

Ezt most csak dióhéjban próbáltam leírni nem minden dolog jutott így hirtelen az szembe mert 2009 szeptemberében kezdődött és hála istennek a nyár vége fele tudtam azt mondani hogy nem fáj semmim.

Csak ezzel próbálom azt elmondani hogy nem szabad feladni még akkor sem ha teljesen kilátástalannak is látszik az egész mert mindig van remény.