Kedves Olvasók!

Végigolvatam az itteni történeteket és megnéztem a kapcsolódó video file-t is (utóbbin kicsit mérgelődtem is, de erről később).

Az én történetem nem nyúlik vissza olyan régre, de szerencsém is volt, hogy azonnal jó kezekbe kerültem, amikor felmerült BENNEM a betegség gyanúja. 2009 júniusában egy barátnőmmel folytatott beszélgetés kapcsán (szintén érintett és akkor már majd 3 éve szerettek volna babát a férjével) ütött szöget a fejemben a gondolat, hogy valami nem stimmel velem. Az elmúlt 1 évben 10 kilót híztam, ciklusaim mindig is voltak, de soha nem szabályos hosszúságúak (max. 50 napos), mellbimbóm körül és a hasamon szőrszálak jelentek meg, erősen szőrösödött a bajszom és a lábujjperceim. Barátnőm tanácsára felkerestem azt a magánklinikát, ahova ő is járt kezelésre, mondván, hogy mi baj történhet, maximum elküldenek, hogy éljek egészségesebb életet és fogyjak le (valahogy, mert addig akármit próbáltam ki, nem ment).

2 hét múlva kezemben volt az eredmény és megerősítette az addigi gyanúmat: bizony PCOS-m van, a petefészkeken az UH monitorja szépen ábrázolta a szőlőfürt-szerű cisztákat. Újabb 2 hét múlva felírta az endokrinológus a metformint, elmagyarázta a szénhidrát diéta alapjait és utamra bocsátott. Július végét írtuk ekkor, 5 kilótól megszabadultam az emberfeletti akaraterőt követelő diétával, majd a metformin segítségével újabb 5 kiló lement október végéig. Örültem nagyon, a ciklusaim kezdtek normális kerékvágásba állni, de a kontrollvizsgálatokon kiderült, hogy pajzsmirigy alulműködés is társul az alapbetegséghez, szerencsére nem autoimmun, így hormonpótlással (életem végéig) klasszul helyre lehet hozni mindent. Kezemben az új recepttel megint útra bocsátottak és mondták, hogy ha esetleg netán gyermeket szeretnénk, akkor egészen nyugodtan próbálkozzunk, minden esély megvan a természetes fogantatásra. Ez már novemberben történt, a pajzsmirigy hormon hatására a kilók újra olvadni kezdtek rólam, meg sem álltam mínusz 17 kg-ig. Az ismerőseim nem győztek dicsérni, hogy milyen jól nézek ki (tinédzserkori versenysúlyomnál voltam ekkora már), családtagjaim is örömmel figyelték a beállt nagy változásokat.

2009 november végén aztán eldöntöttük párommal hogy babát szeretnénk, egyelőre nem kértünk a peteérést elősegítő stimuláló szerekből. December 16-án reggel fura érzéssel ébredtem. Az akkorra már 30 nap körülire beállt ciklusom 29. napján megcsináltam egy terhességi tesztet és néhány perc elteltével ott volt a második csíkocska. Az első trimeszterben szükséges progeszteron hormonpótláson kívül szinte problémamentes terhességet követően 2010. augusztusában megszületett az én gyönyörű és egészséges kislányom. 18 kg-ot híztam a terhesség alatt, sajnos ebből 10 megmaradt és a szoptatás alatt további 4 rám rakódott. Most kezdtem el ismét a metformin szedését és bízom benne, hogy nyárra már két részes bikiniben mehetek a strandra a csemetémmel

A csatolt videóban elhangzottakon pedig azért mérgeltem fel magam, mert – bár minden tiszteletem Czeizel tanár úré – nekem úgy tűnt azt akarja sugallni, hogy az ékrezekció és a laparaszkópos beavatkozás nem elkerülhető a policisztás ováriumok esetében. Én vagyok rá az élő példa (és barátnőim közül még legalább ketten ugyanígy), hogy nem feltétlenül a műtét a megoldás. A megfelelő endokrin kezelés ugyanúgy hatásos lehet. Egy biztos: műtétre csak a legvégsőbb esetben szántam volna el magamat, akkor ha minden más segítségével sem estem volna teherbe.