Hirtelen nagycsaládosok lettünk!
Egész kicsi korom óta arról ábrándoztam, hogy ha majd nagy leszek, sok gyereket szeretnék, mert anyukám is sok gyermekes családból származott és nagyon jó volt az összetartás a családtagok között.
Férjemmel 3 és fél év együtt járás után 2005 nyarán házasodtunk össze. Mindketten úgy gondoltuk, hogy bármikor jöhet hozzánk a baba, amikor Isten jónak látja. Elég hamar jött is, 2006. április 13-án. Április 27-ére voltam kiírva, de az ultrahang kimutatta, hogy a méhlepény már nem látja el a feladatát. Ezért április 12-én egy újabb ultrahang és vizsgálat után közölte az orvosom, hogy akkor másnap szülünk. Mi kicsit megijedtünk, hiszen semmi nem volt még összekészítve.
Másnap, nagycsütörtök reggel 8-ra mentünk a SOTE I. számú Női Klinikára. Az adatfelvételt követően 2-szer kaptam fájásindító zselét, és kb. 10-től voltak fájásaim. A szülőszobán CTG is volt a pocakomon, és később oxitocint is kaptam. A fájások ugyan erősödtek, de nem annyira, hogy táguljak is. Így végül este 6 körül döntöttek, hogy császár lesz. Bevallom, addigra már ebbe is belenyugodtam, hisz délelőtt óta 2, később 1 percenként jöttek a fájások, és már egyre fáradtabb voltam. 19 óra 9 perckor megszületett Gergő 2700 grammal és 50 cm-rel. Férjem ott volt a felöltöztetésénél, kicsit odatették mellém, még mázasan, majd már pólyában. Gyönyörű volt. Leírhatatlan érzés volt 9 hónap után meglátni őt, és tudni, hogy most már itt a külvilágban lesz velünk. Aznap éjjel az intenzíven voltam, másnap dél körül kerültem le az osztályra, és kaptam meg Gergőt. Nyugodt, békés baba volt, csak aludt, néha nyekergett egy kicsit, megszoptattam, bár nem tudtam, hogy jól csinálom-e, de a szobatársak és a nővérek is segítőkészek voltak. Igazi sírást vasárnap este produkált, meg is lepődtem, hogy ilyet is tud. Húsvéthétfőn mehettünk haza, ahol természetesen a locsolkodást sem hagyta ki, megtisztelte édesanyját. Gergő szépen fejlődött, 6 hónapos koráig csak szoptattam.
2006 karácsonya után a terhességi tesz pozitív lett. Örültünk, de mivel óvatos természet vagyok, az orvosi vizsgálattal még várni akartunk. Egyik este beszélgettünk a kis jövevényről férjemmel, aki közölte, hogy ikrek lesznek, mire én: Nem, inkább egy lány a fiú után. Február elején mentünk orvoshoz, ahol az ultrahangon kiderült, IKREKET várok. Nagy meglepetés, ráadásul egy burokban voltak és egy méhlepény táplálta őket. Ez később derült ki, minthogy az is, hogy kislányok. Volt nagy öröm és persze meglepődés, főleg apa részéről, aki kint várt a folyóson, és azt hitte, viccelek. Persze később már az volt, hogy ő ezt előre tudta.
Várandósságom problémamentes volt, kivéve az első hónapot, amikor émelygés volt minden reggel, és sokat fogytam is. De a későbbiekben minden rendben volt egy kis gyomorégéssel, de ez az előző babaváráskor is volt. Kisfiamat továbbra is tudtam szoptatni, a végén már csak napi 2-szer, este, reggel, majd végül csak elalvás előtt. Aztán a 34. héten bent tartottak egy CTG után a kórházban (SOTE I. Női Klinika) megfigyelés alatt. Az a 2 hét szörnyű volt, nehezen viseltem a távollétet a fiamtól és a férjemtől, a napi 2-szeres CTG-zést a lányokkal, ami végül 4 lett, szinte egész nap CTG-ztem, mert folyamatosan meg kellett valamelyik babánál ismételni. Végül aztán 2007. aug. 1-jén, a 36. hét 6. napján délelőtt programozott császárral megszületett először Rita lányunk 9 óra 37 perckor 2230 grammal és 44 cm-rel, és 2 perccel később Anna lányunk, 2060 grammal és 43 cm-rel.
A lányok az intenzív koraszülött osztályra kerültek. Szívszorító látvány volt, bár minden rendben volt velük, de infúziót kaptak és picik voltak, legalábbis a bátyjukhoz képest. Furcsa volt, mert naivan azt hittem, hogy megszületnek és pár nap múlva megyünk haza. Nem így történt. 6 nap után átkerültek a Madarász Utcai Gyermekkórházba, és itt voltak majdnem 2 hétig hízókúrán. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak a nővérek. Jó volt, hogy itt megfoghattam a lányokat, etethettem őket anyatejjel. Itt sikerült először a tandemszoptatás, aminek nagyon-nagyon örülök, és ami megkönnyítette az életünket. 27 hónapos korukig szoptak, mellette természetesen ettek már mindenfélét, de az esti szoptatás hozzátartozott az elalvá szertartásához.
Mivel mind a férjem, mind én úgy gondoltuk, hogy ha az Úr adna nekünk egy 4. babát örömmel fogadnánk, ezért erre készültünk is. És 2010 tavaszán ismét várandós lettem. Kicsit más volt ez az időszak, mint a többi, családi betegség miatt szomorkásabb, kevesebb figyelemmel, amit este kárpótoltam a babához való beszéddel. De a pocakom szépen nőtt, minden rendben volt, és így 2011. január 19-én programozott császárral megszületett 4. gyermekünk Máté 2970 grammal és 50cm-rel. Gynyörű kisfiú, hasonlít a bátyjára. Alig 1 hetesen nagyon jó baba, eszik, alszik.
Hálás vagyok Istennek a családomért, és nem győzőm köszönni őket, mert nélkülük üres lenne az élet, olyan sok szeretet van bennük, hogy minél többen vannak, annál jobban szeretem mindegyikőjüket.
Ez a mi történetünk, kívánom másoknak is, hogy a vágyuk így teljesüljön, ahogy az enyém.
V-né M. Emese
