Sziasztok kedves Sorstársaim!
Lelkileg egyre jobban le vagyok amortizálódva. HAbár járok pszichiáterhez, de ő nem igazán tud (szerintem nem is nagyon akar…) segíteni rajtam: empátiát és toleranciát nem mutat irányomban, pedig egy “lélekgyógyásznak az lenne a feladata.
Az évek során már több pszichológusnál és pszichiáternél jártam, eredménytelenül:egyikük a hipnózissal próbálkozott, másikuk az álmaimat boncolgatta, ám a legutóbbi volt a legrosszabb. Idézem a “doktor urat”: “Ha Maga öngyilkos lesz, csak Magával szúr ki, ugyanis senkinek nem fog Maga hiányozni az ég egy világon!”… Na, igen, ez aztán az empatikus pszichiáter! És ezért még diplomát is adtak neki, hát gratulálok!!! Ismerőseim szerint fel kellett volna jelentenem “beteggel való méltatlan bánásmód” jogcímén, de egy pszichiátriai páciens általában nem az a feljelentgetős embertípus: éppen ezért mernek vele szemben az orvosok szinte bármit megengedni maguknak, hiszen úgysem lesz következménye a gonosz beszólásoknak…
A “legszebb”, hogy már mindenféle diagnózist próbáltak rám húzni: az egyikük szerint enyhe autizmusom lehet, mert szinte csak a családtagjaimmal tudok kommunikálni, rettegek a változásoktól, valamint magas IQ-szintem ellenére szinte képtelen vagyok bármilyen közösségbe is beilleszkedni.
A másikuk szerint, mivel -valóban- szülői elnyomás (nevezhetjük lelki terrornak is) alatt éltem majdnem egész eddigi életem folyamán, borderline-személyiségzavar alakulhatott ki nálam: nem tudom magam a legcsekélyebb módon sem megvédeni az emberi gonoszsággal szemben, valamint egyáltalán nincs önbizalmam. A harmadik “doki” szerint nekem “csak” súlyos depresszióm van.
Szüleim sajnos tényleg nem építően hatottak rám: mellettük azt tapasztaltam meg, hogy még a saját rokonaimban sem bízhatok meg, és hogy mindentől félni kell: én elsősorban az emberektől rettegek. És persze tele vagyok gátlással és szorongással. A gimnáziumban még maximalista voltam. Ám ez nem az egészséges törekvésből eredt, hanem a kritikától és a kudarctól való félelemből. Mára viszont engem inkább az apátia és a rezignáltság jellemez. Meg persze a semmi önbizalom és a nulla életkedv. (A remény és a szerencse pedig gúnyosan az arcomba nevetnek…)
Kedves Adidaszk!
Remélem hogy nem fogsz megsértődni, de: az e-mail címemet SOHA nem adom ki közösségi oldalakon, ahol névtelenség mögé rejtőzve írhat magáról az ember őszintén: ahol nem kell eltitkolni a betegséget, ahol nem kell hazudozni, hogy “semmi bajom, nem is vagyok furcsa és más”. De olyan közösségi oldalra sosem megyek fel, ahol fényképet és személyes adatokat kell megadni (pl. Facebook, Iwiw) Nem mintha ronda vagy kövér lennék: egyáltalán nem (mostanában le is adtam jó pár kilót), és a fejemre sem kell papírzacsit húzni, csak a ruháim ótvarok, mert csóró vagyok…
Sajnos a “kórképemhez” társul sokféle paranoiás kényszerképzet is, mint üldözési mánia, “mindenki-engem-üldöz”-szindróma és “mindenki-CSAK-rajtam-röhög-a-hátam-mögött”-elképzelés.Kb. én annyira vagyok paranoid, mint Sztálin volt. A különbség “csak” annyi, hogy én nem gyilkolok meg senkit, és bajuszom sincsen…
Azon csodálkozom, hogy itt emberek megadják nyíltan az e-mail címüket: hiszen csak néhány kattintás egy képzettebb hackernek, és máris feltárulnak az e-mail cím mögötti személyes adatok, mint név, cím, telefonszám, születési dátum… Szóval, nekem ez olyan rejtélyes és felfoghatatlan, hogy egyesek leírják az e-mail elérhetőségüket, mint kb. az időutazás…
Az emberekkel való beszélgetésről: én nem is igazán félek a hosszú, szóbeli beszélgetésektől, haneminkább idegesít. Ugyanis számomra dühítő, mikor egy nő egész nap megállás nélkül fecseg a semmiről, vagy ha egy férfi f@ssa a szót, és folyamatosan hülyeségeket beszél. Én vsak akkor szólalok meg szóban, ha fontos közölnivalóm van.
Szóval: itt, ezen a fórumon nagyon szívesen írok Neked, és örülök Neked: ezt tudnod kell. De a paranoiám miatt sokszor elgondolkodom, hogy inkább a skizofrénia oldalon kellene “kalandoznom”, nem pedig itt?!
Üdv.: egy (dilis) barát
Kedves Sorstársam:)
Sztem gyakorolnod kéne az emberekkel való kapcsolatteremtést. Én is éveken át nagyon zárkózott voltam és 1 olyan ember se volt akivel tudtam volna kommunikálni. MÉg a saját családommal se:S
Elvesztettem mindent és mindenkimet, amiről részben a középiskolám tehetett. 15 éves koromtól 17 éves koromig szinte egy ember se volt akiben megbíztam volna, vagy akivel stabil beszélő viszonyba lettem volna. Általában ültem a folyosón és néztem ahogy mások beszélgettek… vagy épp elbújtam a wc-be mikor már nagyon nem bírtam a kínt.
Véleményem szerint akkor még nem voltam Bordi, csak simán zárkózott és depressziós. Az énképem stabil volt, és mindig fel tudtam idézni az egyes érzéseket… sajna ez mostanában nem így van. Mindig csak a mában élek, a holnapra és a tegnapra nem tudok gondolni:D
Szóval sztem nem vagy bordi… bár ki tudja:D Ahogy mondtad ahányféle ember annyiféle személyiségzavar:)
Sztem gyakorolnod kéne az emberekkel való kommunikációt. Ezt elkezdheted úgy is, hogy odamész az utcán idegen emberekhez és megkérdezed “mennyi az idő?” vagy “Ez a vonat megy Dunakeszire?”. Én ilyenekkel kezdtem oldani a bennem lévő feszültséget. Sajnos sokszor dadogok és ez nehezítette a helyzetem, de minél jobban próbálkozol annál jobban sikerülni fog az amit szeretnél:D
Nekem kb 1 évnyi kemény munkámba került az, hogy oda merjek menni az utcán bárkihez és bátran meg tudjak kérdezni ezt azt… persze utána nem tudok miről beszélgetni vele, de legalább egy kicsit építettem az önbizalmam:D
Szóval sok gyakorlást és kitartást neked!:) Ha akarod bővebben írok, de jobb lenne email-ben levelezni!
Üdv.: Egy barát:)
Szia kedves Pillangó! Jó sok témakörre szeretnék reagálni, amiket felvetettél válaszodban. 1.: Barátság vs. Bordi-lét:
Már 10 éve ismerek egy nálam jóval idősebb férfit (én 30, ő 60, de még mindig iszonyú jó pasi külsőleg), ugyanis 10 éve voltam gyakorlaton Németországban fél évig. Akkor én ott első látásra belezúgtam ebbe az emberbe. De nem mertem közeledni felé, mert egy gazdag német férfi egyből azt gondolja egy abszolút szegény családból származó magyar lányról, hogy csak a pénze/kocsija/háza érdekli. Pedig én őt tényleg szerettem (még mindig), és ha egy hajléktalan, részeges pasi volna és egy pocsolyában fetrengene, akkor is csak ő kellene nekem!!! Szóval megvártam, hogy ő közeledjen felém. Meg is tette. Akkor azt mondta, hogy ő is szeret engem, de szerintem csak kihasznált engem testileg-lelkileg. Azóta a felesége is otthagyta, de nem miattam: rólam nem tudott az “asszony”.
10 év alatt viszont rengeteget változtam. 20 évesen még naiv voltam és befolyásolható, és mindenkinek meg akartam felelni. De az akkori viszonyunk után 8 évig nem láttuk egymást. 2 évvel ezelőtt újra felvettem vele a kapcsolatot, mert kíváncsi voltam, hogy mi van vele. De a 30 éves énem már nem tetszik neki. Ugyanis mostmár sokszor lesz@rom mások kritikáját, ellentmondok és szemrehányást teszek, ha igazságtalanság ér. Ez nemtetszik neki
Mostanában abban maradtam vele, hogy “barátság” címszó alatt tartjuk a kapcsolatot egymással. De ez a “barátság” neki azt jelenti, hogy én heti 3-4 mailt küldök neki, ő pedig (szerintem szánalomból, vagy csak nincs gerince nyíltan lekoptatni engem) havi egyszer(!) dob nekem egy 2-3 soros mailt, és ezzel letudja a “barátságot”. Na, ebből lett elegem múlt héten, és megírtam neki, hogy ez nem barátság. De válaszra sem fog méltatni, ahogy ismerem. Neki én ennyit érek: már nem kellek neki, így nemcsak nő számba nem vesz, hanem még emberszámba sem!
2.: Bordik, depressziósok és az intelligencia: legjobb tudomásom szerint az intelligens, vagyis átlagnál okosabb emberek hajlamosabbak a leki és szellemi betegségekre. Lelki alatt a depit és a bordit, szellemi alatt pedig a skizofréniát és paranoiát értem. Ezenkívül a depis+bordis embereknek sokkal fejlettebb a morális értékrendjük, ezért nem lehet velük mindent megtenni bűntetlenül, mint egy “normálissal”. Mi, lelki betegek, fogékonyabbak vagyunk az igazi érzelmekre és lényegesen nagyobb igényünk van az emberi őszinteségre, ami egyre ritkábban fordul elő a mai világban. Sokszor irigylem Mauglit és Tarzant: Mauglit farkasok, Tarzant pedig gorillák nevelték: szerintem én is jobban jártam volna…
3.: Bordi vs. tanulás: egyrészt tudom, hogy nem tehetek a személyiségzavaromból és depressziómból fakadó rossz dolgaimról. Másrészt viszont dühít és elszomorít, hogy 30 évesen még se karrierem, se gyerekem nincs! A tanulásban pedig nincs sok motivációm, ezért nem megy: mert önbizalom és protekció nélkül diplomával sem fogom vinni semmire, meg a 140-es IQ-m mal sem! Esetleg majd hatalmas “karriert” fogok befutni, mint takarítónő vagy WC-s néni! Mert sajnos annyira nincs önbizalmam (le lett rombolva!), hogy sokszor előfordul, hogy rettegek az emberektől, ésnem merek kimenni az utcára! Úgy érzem, hogy mindenki rondának lát engem és röhögnek rajtam. Tudod, kedves Pillangó: rossz az önbizalomhiány, de még rosszabb, ha egy nagy adag üldözési mániával párosul! Apám pedig nem tesz jót az elvakult ösztönzésével! Ha nekem egyszer lesz gyerekem, akkor ha ő a boldogságát BKV-ellenőrként fogja megtalálni, akkor én abban is támogatni fogom őt! Mert csak abból lesz lelkileg egészséges ember, akit a szülei támogatnak (NEM anyagilag, hanem lelkileg: szeretettel. Szerintem!)
Minden jót Neked, kedves Pillangó!
Üdv. és puszi: (hétfejű házi-)Sárkány-lány
Szia Pillangó!
Ahogy kinéz a dolog, nekem (ha ki nem rúgnak addig) lesz vagy 8 év is a 4 éves egyetem, amíg elvégzem. Sajnos (szerintem) az intelligencia nem sokat segít az emberen, ha nyüzsög belülről a lelki problémáktól, és állandóan “repülőgépek vannak a hasában” az idegtől!
Hiába magyarázom az egyetemen, hogy lelki, és NEM szellemi síkon vannak problémáim, a legtöbb tanár hülyeként kezel, mert sajna empátiát és toleranciát nem nagyon várhat el egy lelkileg sérült (depressziós ÉS személyiségzavaros ember) az egészséges, úgymond “normális” emberektől.
Apám szerint (akinek semmiféle lelki gondja nem volt soha) nincsenek is lelki betegségek, hanem azokat az “unatkozó nők találják ki. Ja, ami engem illet, “meghalok” az unalomban: háztartást vezetek, megpróbálom átverekedni magam az egyetemen, és még dolgozom is…
Nekem is egy hullámvasút az egész életem: mikor már éppen kezdek jól lenni, akkor jön valaki, és lelki értelemben úgy belém rúg, hogy aztán ismételten a padlóra kerülök.
Neked mik a tapasztalataid a “normális” emberekkel?
Üdv: Sárkány-lány=> egyszer vérengző Tyrex, máskor pedig jámbor növényevő :-)))
Kedves Sarkany-lany!
A pszichologia egyik bevalt modszere a torlasztas.Ennek lenyege,hogy a tuneteket kivalto tenyezot eloszor ellenorizet alatt,majd onalloan kell gyakorolnia a paciensnek.(Igy szabadultam meg a bezartsag okozta panikomtol itt kint Amerikaban egyedul.Egy tortenetemben ezt mar leirtam.)Igy-azt gondolom- a te szociofobiad tuneteit is ilyen modon lehet legyozni.Mivel keptelennek erzed magad uj kapcsolatok kialakitasara,keresned kell olyan kozossegeket,melyek konnyu terepnek tunnek uj kapcsolatok kiepitesere.Ilyen terepnek ismerem azokat a kis ujprotestans kozossegeket,melyek nem haladjak meg kozossegenkent a 80 fot.(Ezekben van mod felismerni az ujonnan erkezoket-idegeneket.)Mivel ezek -legalabbis leirt torvenyeik szerint-a feltetel nelkuli szeretet parancsolatara epulnek,konnyu terepet kinalnak uj kapcsolatok kiepitesere.A kozossegek felepulese halo szeru,igy azok az emberek,akik a kozeppontban vannak(vezetoi annak),nem rendelkeznek szabad kapcsolodo pontokkal-karokkal,viszont a kozosseg periferiajara szorultak alig varjak,hogy a kozosseg haloja biztonsagos kozepebe keruljenek oly modon,hogy szabad kapcsolodasi pontjaik beteljenek.Ezt figyelembe veve a modszer kinalkozik:Belepni egy ilyen kozossegbe,es keresni ott valakit,akivel senki sem beszelget.Megszolitni ot valamilyen megfigyelt pozitivummal,es egyszeru tajekozodo kerdeseket feltenni a kozosseg jellegerol,szokasairol,osszejoveteleik formajarol.Alapszabaly a nyitott kerdesek modszere.Olyan kerdeseket kell feltenni,melyekre nem lehet igennel,nemmel,vagy barmilyen tomondattal valaszolni.Ilyen kerdesek pl.:Mint gondolsz arrol,hogy….Hogyan tortenik az,hogy…Volt-e mar olyan tapasztalatod,hogy…Hogyan erzted magad,amikor…stb.Amig a kerdezett valaszol neked,van idod olyan modon reagalnod,hogy….nahat!….csakugyan?….hm….,s kozben fogalmazni a beszelgeto partner szavaibol a kovetkezo kerdesed.Ha ezzel a modszerrel felkeresel tobb kulonbozo kozosseget,egy olyan rutinra tehetsz szert,mely segitsegevel szociofobiad orokre elfelejted,s talan meg jobaratokra is talalsz koztuk.
Kedves Atlantiszi és a Többiek is!
Köszönöm szépen tanácsaid! Mesélek még valamit: még egyetemre járok, így felkerestem e-mail útján az egyetemi pszichológust (többen is vannak, azt hiszem hárman). Az egyikük időhiányra hivatkozva egyből “lepasszolt” egyik kollégájának, aki azóta sem válaszolt az e-mailre, amit írtam. Látjátok, ezért nehéz megbíznom bárkiben is- főleg a dokikban. Ahányszor segítséget kérek, mindig, újra és újra, falakba ütközöm! Van egy kedves ember, akiről úgy gondoltam, hogy nemcsak kedves, hanem jó is, és hogy barátság van köztünk. De benne sem bízhatok meg, ugyanis csak akkor talál meg, ha neki van problémája. Az én szívfájdalmaimra magasról tesz: felőle ki is nyírhatnám magam, az se érdekelné. Szóval, csak azt akarom mondani, hogy a bizalmat ki is kell érdemelni, “ingyér” nem adják szerintem azt sem.
A másik, hogy nem vagyok benne biztos, hogy nekem személyiségzavarom van: bennem nincs meg a lelkesedés a kihívások iránt- inkább elkerülöm ezeket, mert rettegek minden kihívástól és változástól.
Még valami: a mostani, kritikán aluli és borzalmas lelkiállapotomat nem én teremtettem magamnak, hanem azért lennem ilyen, mert még Tarzan is színvonalasabb nevelést kapott a gorilláktól, mint én az “őseimtől”! Nos,ha már mi, lelkileg sérült emberek sem értjük meg egymást, akkor mit várunk el az egészségesektől? A bénának sem mondják, hogy “ha akarsz, magadtól is kiugrasz a tolókocsiból!” Nekem is segítség kellene a gyógyuláshoz, de segítség helyett -mint már említettem- mindig csak falakba ütközöm.
Látjátok? Mindennek van rezgése, még a szavaknak is
Tóth Lászlónak és Rabbinak minden elismerésem!
Kedves Sárkány-lány!
El kell döntened, hogy mit szeretnél tenni, szembe nézni önmagaddal,elfogadnod magadat vagy maradni abban a helyzetben, amit szintén Te magad teremtettél magadnak.Kiben bízz, ha nem magadban , az önbizalom szavunk erről szól, a gátlásaidat akkor fogod levetni, ha szembe mersz nézni önmagaddal és elfogadod a tükör másik oldalát is.A lelki okok feltátását nem helyettesítheti semmi,minden ember egyedi és megismételhetetlen, ezért nem lehet embereket és eseteket egy kalapba tenni.A legfőbb dolog az életben a szeretet, ezt nem helyettesítheti semmi, merd szeretni saját magadat, ez mindennek az alapja. Legyél fontos saját magadnak, a testi-lelki-szellemi egyensúly létrehozása nem könnyű, de nem is nehéz.
Keress olyan szakembert akiből sugároz a szeretet, aki tényleg szeretné, hogy megtaláld Önmagad aki úgy segít, hogy Veled együtt működik és meg is hallja amit mondasz, nem egy skatulyába próbál bezárni.
Tanuld meg az elmédet háttérbe szorítani,élj lélekből és meglátod, hogy legfőbb ellenséged a sok kártékony felesleges gondolat, ami tudjuk, hogy honnan pattan ki.
Teremts egységet saját magaddal és a világgal is egységbe fogsz jutni, a gátlásaid is el fognak tűnni. Szüleid példáján is túl kell lépned, hiszen a saját életedet szeretnéd élni, nem az övékét, ha felismered ,hogy Ők hamis világban élnek, akkor ne kövesd őket, a félelmeidet ne tápláld, fogadd el őket olyannak amilyenek, de neked nem kell követned a rossz példát.
Szívesen segítek, ha valóban a megoldás, a bajaid elengedése érdekel.Nem vagyok ugyan orvos (nincsenek gyógyszereim (káros mellékhatásokkal),de van egyszerű és könnyen elsajátítható módszer a kezemben, a magasabb rezgésszint.
Szeretettel:Tóth László lelki segítő
Kedves Sarkany-lany!
Igazan nem szeretnelek bosszantani az en ellenkezo viselkedesi mintammal,csupan igyekszem magyarazatot,es kiutat keresni a tiedre,a sajatom kontrasztjaban.Szuleim,6 hetes korom ota heti 3x-i rendszeresseggel hordtak egy kisegyhaz kozossegebe.Mivel anyukam enekelt a korusban,en ott kezdtem az istentiszteleteket az oleben.A mellette ulo baratnoje hamarosan elkunyeralt tolle,s igy o babusgatott,majd kezrol kezre jarva korbejartam a kb.80 fos kozosseget az ora vegere.Szinte mindenki szeretett babazni velem.Az anyatejjel egyutt szivtam magamba az idegen emberek szeretetet is.Kulonc vallasos szokasaink ellenere az iskolaban-a szocializmus ateista hangulataban-tanaraim egyik kedvence voltam,mivel megtanultam csendben odafigyelni a felnottre csecsemo koromtol.(Mi pedagogusok imadjuk,ha valaki odafigyel rank.)Ehhez jott meg a szinten kulonc kozossegi szokasunk,mely szerint rendszeres moderalt beszelgetesek folynak az istentiszteleteinken,amibe en termeszetesen igen kicsikent bekapcsolodtam,s ezzel gyakorlatot szereztem gondolataim szabatos kifejezesere.Szerteagazo elfoglaltsagaim miatt(heti 5 zeneora,3 zenekari proba,kezilabda,kajak edzesek)keveset ultem tanulmanyaim elott,s igy hagyatkoztam az oran hallott tananyagra,viszont feleleskor vissza tudtam idezni tanaraim elhangzott gondolatait,mellyel ujjabb kulcsokat szereztem tanaraim szivehez.A Biblia vilaga,es a nepdalok szimbolumai gazdag eszkozvilaggal ruhaztak fel a szimbolikus gondolkozas kialakulasaban.Mindezek kovetkezmenyeikent igen konnyen baratkozom barmilyen nemzetsegu idegennel,es hamar feltalalom magam a vilag barmely reszen-tapasztalataim szerint….Nyilvan nehez azt potolni,amit evtizedek alatt elmulasztott valaki,azonban kulcsot adhat peldam a zavaro gatlasok megismeresehez,mely a kiut fele iranyt mutathat.
Szia Renegade!
Lehet, hogy nem akart rosszat a doki, de annyira nem lehet hülye, hogy nem ismerte fel: egy ilyen beszólás a maradék önbecsülésemet (azt az egy atomnyit) is eltaposta, ami még volt. Lenni kell annyi eszének egy orvosnak, hogy felismerje: kiknél lehet ezt alkalmazni és kiknél nem. De a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. Szóval a VOLT dokim vagy hülye, vagy gonosz: mindegyik egyformán rossz!
Különleges képesség: nem vagyok hülye és nem vagyok gonosz: Jézus sem kért többet az emberektől röpke 2000 évvel ezelőtt… Ám éppen ezért használnak ki és aláznak meg: még a saját “szeretteim” is…
“Ha Maga öngyilkos lesz, csak Magával szúr ki, ugyanis senkinek nem fog Maga hiányozni az ég egy világon!”… ez meg miféle doki? Sztem keress másikat. Nekem is volt egy dokim, semmit nem mondott, de Jung életéről mindent megtudtam, azt mesélgette…
Szia!
Szerintem:
Ne ítéld el a lélekbúvárokat, feltehetően szándékosan lépnek fel veled szemben így (lásd Csernus), mert a tanulmányaik szerint vannak olyan embertípusok, akikkel szemben ez használ. Talán azért fogalmazott ilyen agresszíven, hogy kiváltson belőled egy csak azért sem dacot.
Nálad a szülői terror nem váltott ki “melléktermékként” hasznos képességeket?
Teszem azt emberismeret, hazugságérzékelés ösztön szinten? Mert, ha igen, akkor ez hatalmas adomány ám, amiből lehet erőt meríteni rendesen, elvégre micsoda képesség, hogy ránézel valakire, mond két mondatot és már tisztába is kerülsz a komplett személyiségével kapcsolatban. Én imádom ezt a képességet és úgy gondolom, hogy emellett némi paranoia, érzelmi csapongás, mindösszesen csak apró kellemetlenség.