Érdekes volt, mert fiatalasszony korom óta, ha meghallottam a mellrák szót, nagy szorongás vett erőt rajtam, és valami belső hang azt sugallta, lesz még dolgom ezzel a betegséggel.

Akkoriban elég zűrös életet éltem. Basáskodó főnököm, két kamasz gyermekem, a családomban élő idős emberek ápolása szinte minden erőmet felemésztette. Ha visszaemlékezem azokra az időkre,  a mindig csak a másoknak való megfelelés, az idegeskedés, a feszültség jellemezte leginkább.1996-ban történt. Álltam a hálószobánk ablakánál, erőt gyűjtve az aznapi teendőkhöz. Zsibbadt voltam a fáradtságtól, kába a kialvatlanságtól, legszívesebben visszazuhantam volna az ágyba, hogy fejemre húzva a takarót aludjak, aludjak, aludjak….de nem lehetett, várt a munka.

S akkor, mint egy fényújságban gördülő szöveget, úgy láttam nagy, sárga betűkkel: E.Jánosné, neked daganat van a melledben…Ez a szöveg többszőr végigfutott előttem, ijesztően élénk, sárga színekben. Persze, elhessegettem a látomást, de ettől a pillanattól figyelni kezdtem magamat. Ez még nyáron történt, de őszre balsejtelmem beigazolódott: fájdalmatlan, kis kőkemény csomót tapintottam a jobb mellemben. A gépezet beindult. Háziorvos, nőgyógyász, mammográfia,ultrahang,biopszia, műtét. Riadt voltam, féltem. Halálraszántan, rettegve feküdtem be a kórházba, hiszen ugyanebben az időszakban ketten is meghaltak ebben a betegségben itt a falunkban, anya és leánya.

A műtét után teljesen magam alatt voltam, hiszen negyvenhat évesen elveszítettem a mellemet. Nem láttam kiutat ebből a helyzetből, és ahelyett, hogy örültem volna annak, hogy megúsztam a kemoterápiát, azon siránkoztam, mi lesz velem ilyen megcsonkolt testtel…Aztán az akkor érettségiző kislányom kemény, de józan szavai térítettek magamhoz az önsajnálatból:

- Anya, de élsz! Biztosan szépen mutatnál két mellel a koporsóban !-mondta zokogva. Igaza volt.Élnem kellett, hiszen még szükség volt rám. Megpróbáltam megérteni, mire tanít engem ez a betegség? Átrendeztem az életemet. Addig mindig, mindent én akartam megcsinálni, most hagytam a többieket is belefolyni az életembe. És lássatok csodát ! Az élet így is ment tovább….Sőt! Szebb lett, mint valaha! Lassan kialakult egy egész más életfelfogás. Fontos lettem magamnak.Már nem akartam megszakadni mások istápolásában. Nem tűrtem el, hogy bántsanak. Visszaszóltam. Megkeményedtem. Nem voltam már  bábu, aki csak úgy hagyja megtörténni a dolgokat.Testileg és lelkileg is meggyógyultam. Ha néha eszembe jut a rettegett kór, úgy gondolom, velem ez már egyszer megtörtént, mégegyszer nem fordulhat elő. Nem akarok hosszú lenni, valljanak érzéseimről Heltai Jenő gyönyörű sorai:

“….Az a gyáva, Ki mit érez, elrejti magába, és ami benne gyönge, emberi, a másiknak föltárni nem meri,

Mért várod őt, ha nem ezért? A boldog élet vágya nem kísért? Galambok közt, virágos szigeten, Békés családi kör parányi házban.

Az élet szép… Tenéked magyarázzam?”