Szia Gigi és Mindenki

Mivel régóta tagja vagyok az oldalnak, ezért azóta sokan vagyunk folyamatosan kapcsolatban egymással.
Későn este írtál nekem, Gigi, hogy rosszul esett amit írtam neked - kivagyok a támadástól, amit ráadásul hivatalos oldalon kaptam -, a lényeg, azt kérem tőled, hogy ha bármilyen gondunk van, privátban beszéljük meg egymással, mert sokan olvassák, amit beírunk a fórumra, és ne adjunk támadási felületet az “olvasóknak”, mert viszik át a másik oldalra, és rajtunk köszörülik a nyelvüket, ha érted, amit írni akarok.

Nagyon sokat tettem az oldalért, sokakkal egyetemben, akik tényleg folyamatosan itt vagyunk.
A várószoba nélkül nem ismerhettem volna meg ennyi nagyszerű embert.

Mi legyünk az egyik legösszetartóbb csapat és erre legyünk büszkék !

Sajnos az utóbbi időben nálunk is “felbukkant” a haragszomrád, aminek nagyon nem örülök és az oldal sem. 
Nem akarok regényt írni, a lényeg: Engem is megbántottál, és mivel nem ismered az én családi hátteremet, meg senkiét sem, sőt személyesen nem ismersz senkit, ezért nem haragudhatsz meg senkire, és nem eshet rosszúl semmi sem. Privátban írhatsz amit akarsz, de nyíltan nem. ..és ez egy kérés is lenne tőlem.
Istenemre én is olvaslak, mióta bejöttél közénk és megpróbállak megérteni, de nagyon nehezen megy, pedig alapban én mindenkivel jól kijövök:). Egyszer azt írod, hogy nem jól vagy , egyszer jól vagy, aztán egyik-napról a másikra szép, megerősítést írsz, szóval fogalmam sincs, hogy hova tegyelek:S:S:S
Ami nem azt jelenti, hogy nem fogadtalak be Téged a szívembe, hiszen mindenkit szeretettel “várok”, aki szereti a dokim városzoba közösségét., de! itt nincs “rosszul esett amit írtál”
Nicole sem régóta van velünk, és milyen szépen beilleszkedett közénk.
Ezt várom Tőled is, és nem mást…:)

Most nem kell megsértődni, nem ismered az én életem, fájdalmam, múltom, jelenem, családom…., látsz tőlem, írásokat, de magát az EMBERT nem.
Ami a szívemen a számon, belül pedig a nagy szomorúság és üresség
Végezetül: nem azért vagyunk itt, hogy egymást marjuk (pláne nem úgy, hogy azt bárki olvashassa), hanem a várószoba szeretete miatt. Persze, nyilván sok mindenről beszélgetünk, hiszen ennyi idő alatt már sok mindent tudunk egymásról és ez így van jól.
Remélem, megértetted, amit írtam, és nem a saját sérelmeiddel kell foglalkoznod többet nem is illő benned keresni ennek okát.
Tudom a stílusommal hadilábon állok…,szóval,hogy tisztán láss: nem mindig az az elítélendő, leköpködni való, aki leírja a véleményét (ugyan ez csak szubjektív, mert senki nem ismeri a másikat teljesen).

Aki nem írja le,annak is megvan,csak el tud számolni 10-ig,100-ig…,viszont köpönyegforgató, sunyi alak marad, attól függetlenül,hogy X.Y.-nak nem mondja direktbe a szemébe….
Én már nagyjából ellavírozom a klikkek közt…,és nem szeretem a vitákat, akármennyire is mást mutat a “kép”.
Ha jössz,én köszönök, írok is, válaszolok is.Nem is veled van a gondom…,azokkal, akikben bíztam és közönyösek lettek…,az sokkal megrázóbb egy ember számára.

Köccceeeeeeeeeee,hogy szántál rám időt.

Ha úgy érzed padlón vagy nézz körbe, és látni fogod mennyi kéz nyújtózik hozzád, hogy segíthessen felállni…”
És amikor padlón vagy, ahogy mondani szokták, vagy egyszerűen rossz napod van kezd el a mosolyodat erőltetni és ismételd állandóan: boldog vagyok, egy igazán boldog napot élvezek. Hálás vagyok, azért, hogy boldog vagyok. Akkor elképzeled és megidézed, hogy milyen érzés, amikor boldog vagy. Idézz fel egy napot, eseményt, amikor igazán boldog voltál, kapaszkodj abba és ismételd, azt ami most nincs. Boldog vagyok…
Tudom, hogy most sokat követelek, tudom, hogy nem könnyű ezt megtenni, amikor az egész tudatodat átadtad a rossznak, kifeküdtél áldozatnak, mint a kecskebéka az útnyomató elé és teljesen értelmetlennek tartod felállni. Ebben a „padlón vagyok” állapotban van egy nagyfokú önsanyargatás, önsajnálat, ami az egó tulajdonsága, de nem az egész lényé. Tehát igenis lehet tenni ellene és ha másért nem is, akkor tedd meg csak próbából is. Ha kitartóan megteszed, akkor rájössz, hogy a belső erő mindenkori partnered és elválaszthatatlanul rendelkezésedre áll. Rájössz, hogy nem kell önként hátat fordítanod neki.
Nem kell elfogadnod az önsanyargatást, nem kell hagyd, hogy hát akkor még csak azért is legyen rosszabb és rosszabb, majd vedd fel a kesztyűt a betegségeddel szemben,és ha kell harcolj. Magadért.
Soha ne add fel, próbálkozz tovább! Oly gyakran megtörténik, hogy az utolsó kulcs nyitja az ajtót. :):)

Üdvözlettel: XY:)