Furcsa az állapot amiben vergődünk. Egy olyan érzés, amit nem akartál, nem is kivántál, mégis kaptad. Nem, inkább makacsul beléd “csipaszkodott”. Miért? Ki kérte? Mert én ugy-e nem igazán…Ti?

Erős lányok,és fiúk vagyunk… Hamar kilábalunk….Csakhogy ,-ha jól emlékszem,- de javítson ki valaki, ha nem így van, ezt Györgyi könyvében olvastam: Hogy felbomlik az agy biokémiai egyensúlya…(?)

Bizony akkor, és ott felbomlott….Olyan szinten zárkoztam be, hogy fogalmam, sincs, hogy mikor, és hogyan fogok újra kinyilni…Hiába a tegnapi kiruccanás a fürdőbe, ami szinvonalas, és annyira jól éreztem magam. Ott motoszkált….

Nem tudom, hogy ki hogy van ezzel, hogy persze magunknak kell kilábalni, persze a “mankókkal”…Csakhogy ez a kis “aranyos”…”zár engem”…Zár….Hirtelen azt veszed észre, hogy már annyira nem is vagy fontos, nem is csak a szüleidnek…Még jó nem?

Barátok? Hol vannak? De most miért nem nyújtanak segítő kezet? Miért nem kérdik, hogy most mi van Veled? Miért vonultál el úgy??Mintha leléptek volna…..Vagy csak mi gondojuk ezt? Miért nem nyitunk? Na de, most nekik kéne segítséget adni..Nekünk..Hm? Hogy is van ez?

A tavasz..a tavasz szép. Aztán jő a nyár.Egyszer vége lesz, és én hol fogok akkor tartani? Mi lesz akkor velem? Meggyógyulok?

Igen, másnak is van gondja és baja. Lehet, hogy nagyobb,mint az enyém….Oké. Tiszta sor.Nekem is jól jönne, ha most én lennék aki hátradől, és azt mondhatja: megbékéltem, és köszönöm jól vagyok, és sokat tanultam mindenből….