Szia Gerike

Értelek, én is igy érzek, legszivesebben egész nap csak levest ennék, de nem tehetem, anya vagyok – minta gyermekeimnek. Nekem is vannak ételek amit leosztok magamnak gyümölcs, saláta, de ennél többet, és merészebbet már csak úgy tudok enni, hogy gyözködöm magam csak nem fog megártani, csak nem fogok tőle meghizni. Ha meg már ennyitől is az lenne az eredmény, ugyis mindegy, akkor hiába kapálódzok ellene… Az én helyzetem annyiból különbözik, hogy én mikor ebbe az egészbe belekezdtem anorexiával 53 kg voltam, tehát már ez is jellemzi lelki okai lehettek az elejétől kezdve… Voltam 45 kg, akkor fantasztikuan éreztem magam, mindenki csodált, érdeklődött hogy csináltam, mi a titkom.. Csak később láttam fényképen milyen rettenetesen sovány voltam, de végre ugy érezhettem elértem a célom, és hozott egy fajta megnyugvást… El nem tudom képzelni miért ilyen fontos számomra hogy ennyire sovány lehessek, pedig tudom ez már nem is szép látvány… Sőt, rettenetesen zavar, most hogy már ezt a szintet ismét tudom tartani kb két éve 45-47 kg vagyok, hogy mindenki sajnál, és legszivesebben megetetne csak hogy ne legyek ideggyenge…

Most az lenne a leg fontosabb, hogy végre merjek enni és megláthassam a következményét… Csak félek alátványt nem birnám elviselni ha meghiznék akkor meg kezdhetném az egészet előlről.. Bár férjem szerint nem is vagyok olyan alkat hogy nagyon megtudjak hizni, de legalább nem szédelegnék folyton… Most egyenlőre rettenetes össze vagyok zavarodva, gyógyulnék, hiznék, de félek tőle… Hogy lesz utána? És ugy érzem ezzel csak palástolom azt ami folyamatosan bennem motoszkál – sajnos nem tudok rájönni mi – és teszi velem ezt minden nap (bulimiát).

Remélem nem volt nagyon ködös amit irtam

Szia Tündér

Szia Gertike84!

Abszolut megértelek pedig tényleg megdöbbentő ha valaki már dinnyét se hagy bent… Tudom, még talán nem is azzal van gond hogy gyümölcs, de ha ilyen állapotba amibe mi vagyunk, elkezd enni az ember, könnyen hirtelen túlsok mennyiséget eszik ( már amit ő már soknak itél, ami valljuk be nem reális, és nem is mindig mondható valóban soknak) hát félelmébe más megoldást nem látva igy válik meg tőle… Én is megtettem, de mostmár gyümölccsel talán nem teszem. Férjem azt javasolja korlátozzam a mennyiséget ilyen alkalmakkor, hogy az irányitás az én kezemben legyen és ne a bulimia által vezérelve faljak fel mindent amit érek. Na most ezt gyakorlom. Megy is szerencsére, de nem tudom mi az igazán jó út… NEm látom azt, hogy megteszem de rövidebb ideig tart és kevesebb étellel, az a jó? Vagy megerősitem magam, és bármilyen kint érzek is de nem teszem.. Volt egy időben egy “segitőm” ő sokat figyelt rám, beszélgetett velem kérdezett, vele tudtam azt megtenni, hogy átbeszélgettük azt az időt amig ez a rituálé zajlani szokott, utána már túl késő volt, nem tudtam aznap belekezdeni, igy büszke voltam magamra hogy aznap kihagytam… De másnap iszonyatos feszültség volt Bennem, többszörannyira kivántam.. Szerinted mi lenne a járhatóbb út? Te gyógyulni szeretnél? Vagy csak ez az elvárás Tőled? Mióta tart ez nálad? Mi válthatta ki? Azt tudom rengeteg  lelki tényező miatt lesz valaki bulimiás. Nekem is anorexiával kezdődött, mikor beleuntam hogy senki nem érti meg Nincs szükségem ételre, és mert abba is belefáradtam, hogy mindig gyönge és szédülékeny vagyok inkább ettem.. és kiadtam.. Én is először gyógyszerrel oldottam meg, de puffadt volt a hasam tőle, gondoltam ez nem jó igy mert azt nem lehet még tornával sem eltüntetni, igy váltottam hánytatásra, és mivel ment… rákaptam. Próbáltam a problémáimat kibeszélni, mert azt is javasolták nekem, de nem érzem hogy egy idő után törlődne a rosszélmény elmondhatom akárhányszor, akárhány embernek…

Mit tehetnénk? Mi a következő lépés? Mindig ide lyukadok ki és nem tudom a választ…

Nincs segitségem pedig iszonyatosan szeretnék már találni valaki megbizható szakember, segitőt aki végre megfogja a kezem és vezet, mert mennék én, de nem tudom merre s hogyan.

Szia Tündér

Kedves gertike84!

Nagyon köszönöm válaszod és étrend-segitséged. Hát mit mondjak én meg majdnem ennek láttára sirtam el magam, szertefoszlott a reményem ismét. Ez, amit leirtál még kis mennyiségben se tudom mikor menne le egy nap alatt a torkomon? De hogy ráadásul ez jóérzéssel történjen, elképzelni sem tudom, hogy leszek egyszer olyan állapotba… Elvonási tüneteim? Hát akkor érzem mikor – főleg mostanában – nagy nagy vivódások után úgy döntök márpedig ma nem hagyom magam, ma nem lesz bulimiás vacsorám. Akkor ellenállok, van hogy akár két nap is sikerül. Sőt volt már hogy 4-5 nap is ment enélkül. Erőt ad hogy gyermekeimet tartom szem előtt, hogy kapaszkodom abba, miattuk meg kell tudnom csinálni, és ez valóban átsegit a kritikus pillanatokon. De a másnap, vagy harmadik nap szörnyű. A rossz szokás, akaratlan cselekedet, nem is tudom mi ez számomra, de valami rettenetes nagy erő munkálkodik bennem és mérhetetlen nagy feszültséget teremt bensőmben, de már akkorát amit képtelen vagyok kordában tartani, de mégis meg kell tennem magam és családom érdekében. De legszivesebben véresre kaparnám magam, vagy a falba vésném fájdalmam, és mivel egyiket sem tehetem belül izzok, kinlódok. Jaj ezt ijesztő lehet olvasni, kérlek ne haragudj, de nekem viszont segit hogy kiadhatom magamból… Szóval ez az a feszültség, meg az hogy föl alá mászkálok , agynélkül bámulok a világra, vagy épp kattog az agyam mit tegyek, mit tömjek magamba hirtelen mert kész nem birom visszafogni magam. És sirnék szüntelen, kiabálnék, orditanék, és mind lehetetlen számomra, hiszen csodálatos, ragyogó arcu két gyermek figyeli rezdüléseimet és vágyik rá hogy örömteli játékaikban részt vegyek… És teszem. Csak ha lefekszenek aludni akkor borulhatok ki de közben rettegek hogy szedem őssze magam holnapra, mert korán reggel már ismét épelméjű, tiszta ember kell hogy őket ébressze. Nem szedek gyógyszert, és Angliában élek, nem tudok kapcsolatot felvenni semmilyen orvossal, sajnos a nyelvet nem ismerem annyira hogy itt elmehessek ilyen szakorvoshoz… Szoval magamra maradtam, és a kétségeim között örlődöm nap mint nap. Jelentkezett nálam egy “barát” aki rengeteget beszéltetett az elmúlt időben, folyton jelentkezik, és érdeklődik hogy vagyok, miben tud segiteni. Ez a törödés rendkivül jól esik, mert van hogy egész nap eltelik anélkül hogy bárki is hozzám szólna, na az elég hosszú idő hogy beforduljak, és felöröljem magam… De elfordultam tőle is nem tudom mennyire éri meg a fáradozás, az idő, és féltem férjemet esetleg rosszul érintené a dolog mivel férfi az illető. Szóval ismét bennem rekednek ezek a gondolatok, érzések, fájdalmak, ezért jöhettek elő megint az öngyilkos gondolataim. Egyébként sokat változott bennem ez a dolog, a bulimia eddig menekvés, mentsvár volt számomra, mára viszont meggyülöltem, ellenkezem mielőtt belekezdenék, harcolok ellene. Gyógyulni akarok, nagyon. és talán ennek köszönhetően alakul át bennem valami. Legszivesebben ma este a tanfolyamom után haza se jöttem volna, mert tudtam ha hazaérek bele kell kezdenem, persze nem kényszerit senki, de valami mégis agyamba, vagy valamelyik testrészembe kódolva, mert már hiszem és mondom is hogy nem esik jól , nem szeretném csinálni, sirok, zokogok, mégis mint valami zombi, utána vonulok és teszem. DE miért? Persze innom kéne vizet, mással tölteni az időt, rágózni ehelyett, de nem tudom, csak az van bennem hogy Tennem Kell… Próbáltam elterelni a figyelmem de semmi másra nem tudok figyelni ilyenkor. Nem vált be. A másik hogy a nagy ellenkezésembe mindig az kattog a fejembe, hogy gyülölöm ezt a bulimiát legalább annyira mint a szüleimet! Lehet hülyének nézel, de nem értem miért egyből ez jut eszembe mindig. És tudom tiszteletlenség hogy ezt mondom róluk és nem is tudom megfogalmazni hiába gondolkozom , hogy vajon miért érezhetek igy irántuk. Hjaj miket hordok itt neked össze… Kérlek ne haragudj ha olyat irtam volna ami felháboritana, vagy megbotránkoztatna Téged..

Szia szép estét Neked

Tündér