Az én történetem hátha másnak is erőt ad, hogy van kiút a pánikbetegségből. Számomra rengeteg dolog új értelmet nyert, sokkal többet tudok azóta magamról és azt hiszem, jobb emberré váltam. Persze segíteni is szeretnék másoknak, akik nem tudnak kilépni a lakásból…
Minden 2006 nyarán kezdődött. Már két napja éreztem furcsa érzéseket, különösen, mikor a metróban utaztam, de mikor szabad levegőre értem, minden addigi rosszullét elmúlt.
Egyik nap reggel a munkahelyemen kérdezték a lányok, hogy jól vagyok-e, mert elég sápadtnak nézek ki és remegek is, mint a kocsonya. Mentőt hívtak, akik a Dél-pesti Sürgősségijére vittek. Ott több órát dekkoltam, míg egy doki megvizsgált. Mivel konkrét okot nem talált, így felvett az osztályra. Etettek-itattak, mivel estére kicsit jobban lettem, hazaengedtek. Otthon a következő napokban próbáltam pihenni, úgy-ahogy sikerült is. Majd visszamentem dolgozni, de a rosszullétek újra és újra felütötték a fejüket, ráadásul közben fogytam is pár kilót. Orvostól orvosig jártam, míg utolsó elkeseredésemben az otthoni pszichiátriai gondozót vettem célba.
A doktornő alapos volt és kedves, és végre kimondta a kulcsszavakat: depresszió és pánikbetegség (agorafóbia). Mankónak adott gyógyszereket, amiktől hamar jobban lettem.
Ekkor júliust írtunk. Augusztus végén visszamentem dolgozni, jól éreztem magam a bőrömben, folyamatosan szedtem a gyógyszereket. A munkahelyemen közben változások voltak, egyedül maradtam egy kis időre.Következő nyáron úgy gondoltam, erős vagyok, leteszem a bogyókat. Nem sikerült. Később ősszel újra próbálkoztam, akkor is jöttek újra a tünetek (szívdobogás, remegés, szédülés…), sokkal erősebben. Hosszú huzavona után úgy döntöttem, januárban ott hagyom a céget, ahol már négy és fél év óta dolgozom.
A felmondás napján hatalmas malomkövek gördültek le rólam, azt hittem, minden probléma megoldódott. De még mindig rosszul voltam, így hazamentem friss vidéki levegőt szívni. A problémát utána a párkapcsolatomban láttam, így szakítottunk. De a kapcsolat megmaradt, egyfolytában beszéltünk, és év végére tisztázódott bennünk, hogy nagyon szeretjük egymást, így ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.
Mivel nem éreztem még mindig rendben magam, hol jobban voltam, hol rosszabbul, és próbáltam már mindent, 2010 őszén jött a kőkemény elhatározás, hogy MEGGYÓGYULOK. Az első egyedüli orvoshoz menetel előtt bőgtem, viszont mivel minden héten egyszer jelenésem volt, kezdtem megszokni az utcát, az embereket.
Közben egyre több programot szerveztem magamnak, és nem mellékesen tisztáztam magamban a régi felgyülemlett dolgokat:
- kibékültem a barátnőmmel
- kiírtam magamból azokat a dolgokat, amik nyomasztottak
- igyekeztem olyan elfoglaltságokat találni, amik örömet okoznak
Mára eljutottam odáig, hogy már kétnaponta veszek be gyógyszert, sokkal jobban viselem az elhagyás okozta tüneteket, mint korábban bármikor. Rájöttem, hogy segíteni akarok azoknak az embereknek, akik hasonló cipőben járnak, mint én jártam.
A betegség jókor jött pofon volt az életemben. Annyi mindent máshogy látok és gondolok, hogy a párom néha megijed, hogy nem azt a jól bevált reakciót kapja, amit már megszokott 10 év alatt…
Olyan lett számomra a világ, mintha újraszínezték volna. Hiszem, hogy minden fejben dől el, és hogy legyen rend a lelkedben – ez az egyik kulcs.
Számomra a betegséget az annyira vágyott dolgok el nem érésének hatalmas lavinája okozta:
nagyon szerettem volna esküvőt, gyereket, munkahelyi elismerést, lépni egyről a kettőre, és semmi sem sikerült. Volt közben betörés, KRESZ vizsga, satöbbi. Besokalltam.
Mivel a szervezetem korábban már jelzett, hogy nem mennek jól a dolgok, változtassak, nem figyeltem az intő jelekre (gyomorfájás).
A hirtelen jött szívdobogásérzés (160-as pulzus) halálfélelmet hozott magával. Ma viszont már tudom, hogy mindegyik rosszullét csak tünet, jön és múlik. Ismerem magam, a határaimat. Mindenre pozitívan gondolok, hiszem, hogy a dolgok nem ok nélkül történnek az életben.
Idén leszek harmincegy. Jókor jött ez a tasli, én örülök neki, hogy jobb lettem, mint a régi önmagam…
Mostmár az a célom, hogy segítsek azoknak, akik hasonló cipőben vannak.
Örülök a leírtaknak, nekem 1998-ban kezdődött az agorafóbiám, egy kicsit már jobban vagyok, de a gyógyszerek csökkentése folyik és az utolsó egy mg. Xanax-ot nem tudom letenni ill. a Yarocen nélkül nem tudok aludni a Rexetint pedig lehet nem ez miatt alakult ki a függőség, de ennyi idő után gyógyszer nélkül az életet nem tudom, hogy vigyem.
Sziasztok! Nekem a hidakkal, a reppüléssel és a magas épületekkel vannak gondjaim. Érdekes, hogy a hegyek között viszont szabadnak érzem magamat, ha nem szélsőséges a magasság, nem is érdekel. Emellett van, hogy húzom-halasztom a dolgaimat, nem akarok emberekkel találkozni, másrészt viszont nagyon vágyok közösségbe menni, emberekkel beszélgetni. Ha tud valaki egy jó gyógymódot, terápiát, gyógyszert, bármit, azt nagyon megköszönném, mert az életem minőségének romlására és beszűkülésére mennek ezek a dolgok. Pl. nagyon vágyok repülni, de még a hangár első emeletére sem merek felmenni, leizzadok és úgy érzem, elájulok, nehéz lesz a lábam. Volt, hogy filmnézés közben rosszul lettem, mert repülőgép volt a filmben…
En csak a munkahelyemen szedulok ajuldozok,szoval az a velemenyed hagyjam ott ezt a munkahelyet?egyszer rosszul lettem 5 honapja es azota minden nap rettegek az ujabb rosszullettol:-(
Azt hogy van kiút a pánikbetegségből nem vitatom de ez egyedi egyénenként változó és nem hiszem hogy ilyen “egyszerű”! Nem hiszem mert én 15 évvel ezelőtt lettem pánikbeteg, borzasztó, ilyesztő rohamokkal, szinte azonnali orvosi segítséggel pszihiáteri kezelésekkel, kórházban töltött idővel de én akkor jártam főiskolára és menni kellett vonattal, villamossal…Mai napig szedem a gyógyszereket én nem kísérletezek otthoni körülmények között jól vagyok, így jól érzem magam.
Egyszer majd írok bővebben is az elmúlt 15 évről!! Sziasztok.
Kati
Köszi
Gratulálok az utazásodhoz, hogy képes voltál legyűrni az agorafobiádat. Sok sikert kívánok a klub létrehozásához.
Gabó
Szia!
Agórafobia címen én is írtam, mert előjöttek a rosszullétek. Most viszont nagyon jól érzem magam. Ha valamilyen problémába ütközök nem tudom megoldani, akár milyen aprócska is legyen. Sajnos kétségbe esem, a szervezetem ezt megérzi és azonnal rosszulléttel reagál. Kedden jöttem haza Badacsonyból, ami 6 óra utazást jelent, nagyon féltem indulás előtt, hogy nem bírom ki odáig egyedül és rosszul leszek, akkor mi lesz. De azt vettem észre magamon, hogy 12 év után megint élvezem az utazást. És mint egy kisgyerek ott csüngtem az ablakon és széles vigyorral néztem ki az ablakon, még jó, hogy egyedül voltam a fülkében, biztos nem néztek volna normálisnak:) Ettől teljesen felszabadultam, de hogy megerősítsem ezt, pár hét múlva teszek egy nagyobb kirándulást.
Furcsa mód, hogy végig jártam ezt a rögös utat, én is másként gondolkodom és segyteni akarok másokon. Én egy klubot szeretnék majd létre hozni agórafobiások számára, de nem csak nekik, hanem azok is jöhetnek, akik ebben nincsenek benne, hogy lássák miről van szó, miért szenved az aki ebben benne van, és nem egy gyermeteg hisztiről van szó. Csak még nem tudom, hogy kezdjek neki. Plusz mivel introvertált is vagyok – jó kis párosítás az agórafobiával – ezért számukra is szeretnék helyet adni, hogy tudják nincsenek egyedül. Szóval a segítési szándék bennem is megvan, csak elindulni nem tudok, mert nincs elég önbizalmam, és amíg ez nincs meg addig én sem tudok segíteni, de erősen él bennem az elhatározás, és tudom, megfogom valósítani.
Én gyógyszerek nélkül csináltam végig, igaz 1 hónapig szedtem, de abba hagytam, remélem Te is elfogod tudni hagyni. De örülök, hogy jobban vagy.
Eni