Sziasztok!

Először is tengermély tisztelet mindenkinek aki elolvassa, mert úgy érzem kicsit hosszabb lesz ez a történet. Szeretném leírni az előzményeket és a körülményeket a tisztánlátás kedvéért.

Én egy 23 éves lány vagyok, 19 éves koromban vesztettem el a szüzességemet, azt is úgy, hogy az akkori  párom egy évet “várt rám”. Vele szakítottunk, és most már 2 éve vagyok együtt a mostani párommal, de úgy érzem megtaláltam az igazit benne. Ezeket azért tartottam fontosnak leírni, hogy lássátok nem vagyok az a típusú lány, aki fűvel-fával…

Egy éve voltam nőgyógyásznál rákszűrésen és akkor minden rendben volt. Ahogy beléptünk a 2011-es évbe, sajnos sok oylan dolog történt velem, ami lelkileg megerőltető. Januárban egy nagyobb munkahelyi probléma, március elején meghalt a nagymamám, akivel együtt éltünk, ráadásul én vele aludtam egy szobában kiskorom óta. Aztán április elején karamboloztunk a párommal és anyukámékkal, de hál’Istennek nem lett senkinek semmi nagyobb baja. Ennek ellenére még mi aznap este elmentünk az ügyeletre, mert voltak panaszaim, többek között alhasi nyilalások. De ezek tényleg csak ilyen gyengébb fájások voltak, de úgy éreztem jobb ha megvizsgáltatom, mert féltem, hogy esetleg az ütközés közben ért nagyobb nyomás nem sértett-e meg valamit ott bent. Az alhasi ultrahangon megkérdezték milyen panaszom van. Én elmondtam, és majdnemhogy kérdőre volntak, hogy miért csináltatok én ilyen vizsgálatot, ha nincs nagyobb panaszom.
Lényeg, hogy nem volt semmi probléma szerencsére, bár figyelmeztetett at orvos, hogy elképzelhető, hogy a vakbelemmel lesz valami, mert nyomás hatására elég érzékeny volt.
Eltelt kb.2 hét, közben álmodtam nagymamámmal. Álmomban valamit nagyon magyarázott nekem telefonba, én pedig csak bólogattam és helyeseltem. Mikor felkeltem oylan érzésem volt, mintha figyelmeztetni szeretne valamire. Az alhasi apróbb nyilalások még ekkor voltak, de nem folyamatosan.
Úgy döntöttem elmegyek inkább a nőgyógyászhoz.
A vizsgálat során nem találtak semmi problémát, még ultrahanggal is megvizsgáltak. Nem tudta az orvos miért érezhetem ezeket, azt mondta lehet, hogy gázosak a belek, elküldött egy alhasi ultrahangra. De mondtam, hogy én már ott voltam két hete. Na akkor ez annyiban maradt.

2 hét múlva visszamentem a citológiai eredményért. A történet lényege innentől kezdődik.

Bementem, az asszisztens nő megnézte a leletemet, majd rám nézett, megkérdezte a nevemet, mondtam, hogy igen én vagyok az, aztán lenézett, és megcsóválta a fejét. Na ekkor már tudtam, hogy valami nem jó. Mondta, hogy foglaljak helyet. Jött az orvos, nevezzük ‘A’ orvosnak. Megkérdezte tőlem, mikor voltam utoljára vizsgálaton. Mondtam, hogy egy éve. Ezután odafordult az asszisztens nőhöz, és elkezdte neki diktálni, hogy műtéti beutaló stb stb….Én így is izgultam, mert tudtam, hogy valami baj van, de ennek ellenére még nekem kellett megkérdeznem az orvost, hogy mégis mi a baj. Annyit mondott, hogy ez nem jó. Gyanús, eléggé gyanús. Ennyi volt a válasz. (A leletem p4-es, CIN2-es, HSIL). Mondta, hogy menjek el főorvosi bemutatásra, adott nekem mindenféle papírokat, és ha elmúlt a menszeszem menjek el HPV teszthez mintavételre. Ez volt egy csütörtöki napon, nekem hétfőn kellett mennem főorvosi bemutatásra.
Másnap elmentem még vérvételre, ahol vércsoportmeghatározást is kértek, ugye a műtéthez.

Eljött a hétfő, elmentem a főorvosi bemutatásra. Ott megnézte az asszisztens nő a papírjaimat, és közölte, hogy nem doktorúrhoz kell mennem, hanem az altatóorvshoz, de siessünk, mert már nem fognak fogadni. mivel időpontom volt oda. Na gyorsan elmentünk az altatóorvoshoz, hozzátenném, hogy altatóorvosról nem beszélt nekem az ‘A’ orvos, hogy esetleg még oda is el kell mennem hétfőn. Elmentünk az altatóorvoshoz, szerencsére még fogadtak, de megjegyezték, hogy késtünk. Aztán onnan visszaküldtek a főorvos úrhoz, hogy megbeszéljük a műtét időpontját. Ott azt mondták nekem, hogy a főorvos úr nem tud fogadni, mert éppen vendégek vannak nála, menjek vissza másnap. Jó. Ezután elmentünk a vérellátóba, hogy a vércsoportmeghatározásos papírt kiadják. Itt azt mondták nekem, hogy nincs náluk, már azt átküldték a másik intézetbe (ahol az ‘A’ orvos van).

Ezek után a párom szülei felajánlották, hogy van egy nőgyógyász főorvos ismerősük, ne szóljanak-e neki. Mi elfogadtuk a segítséget. Beszéltek vele telefonon, és azt mondta ne is menjek el a főorvos úrhoz, ő elvállalja nekem a műtétet, csak most nincsen, amjd jövő héten megbeszéljük. Jó.

Időközben a HPV teszthez a mintát levették, aminek az eredményére 3 hetet kell várni.
Eltelt a 3 hét, ezen a héten hétfőn mentem vissza az eredményért. Valahol elgondolkodtató az is, hogy reggel negyed hétre értem az intézethez, nyitva volt az ajtó, az emberek csoportosulnak előtte, mert csak fél hétkor szabad átlépni a küszöböt, mivel csak akkor engedik be az embereket. Tehát csak egy bólintásra vártunk a portástól, hogy átléphetjük-e vagy sem. Na, fél hétkor bekerültem, ott még várni kellett fél nyolcig, mert csak akkor osztják a sorszámot. Aztán a rendelésig megint várni kellett, mert az csak 8 órakor kezdődik…hivatalosan (ami általában negyed-fél 9). Tehát ezt a tortúrát végigjárni, és az még csak hab a tortán, hogy éjszakás műszakból mentem.

A neten kellett utána olvasnom mindennel, ami a leletemmel kapcsolatos, és a HPV fertőzéssel. Én szerintem az orvosnek lenne a feladata, hogy elmondja, mivel állok szemben. Mikor megkérdeztem tőle, hogy mégis hogyan alakulhatott ez ki nálam, erre ezt a választ kaptam: jajj, hát – anya!anya! miért fáj itt? – Mert nősz!…hát ilyen kérdésre, ilyen választ!

Tehát, fáradt voltam, és tele félelemmel, hogy vajon milyen eredmény lesz.

Bementem. Ismét az ‘A’ orvos fogadott. Kérdezte:
-Na, mit mondtak bent?
- Hát…hol bent? Mert én csak az altató orvosnál voltam még, ill. a vércsoportmeghatározáson.
-Odadatam magának a papírt egy hónapja, és nem ment el főorvosi bemutatásra?
-Mert időközben beszéltünk…

Itt én hiába folytattam a mondanivalómat, az orvos nem hallgatta meg, annál hangosabban kezdett el beszélni az asszisztenséhez, minél tovább beszéltem én. Aztán elkezdte dobálni a leleteimet, és azt mondta nekem, hogy:- hát maga tudja, igaza van, valamiben meg kell halni!
És csak mondta, mondta….én szólni nem tudtam semmit…nem elég az embernek a baja…még így is bánnak az emberrel…

Az eredmény egyébként magas rizikójú genotípusok.

Na eljutottunk oda, hogy megbeszélhetjük a műtéti időpontot. A főorvos úr megvizsgált, 24.-ére kaptam időpontot. Megkérdeztem az orvostól, hogy a fogamzásgátló gyógyszert szedjem-e tovább. Ő azt mondta nekem, hogy ne szedjem. A héten hétfőn már nem is vettem be, de sejtettem, hogy ez nekem valamit kavarni fog a dolgokban. Eljött a ma, a műtét előtti nap. De nekem reggel megjött a menszeszem. Mivel nem szedtem a gyógyszert, ez lett a hatása. Felhívtuk a ‘B’ orvost, aki operálni fog, és azt mondta, hogy nem kellett volna abba hagynom.

Tehát elbeszélnek egymás mellett az orvosok.

Lényeg, hogy azt mondta nekem a ‘B’ orvos, hogy attól függetlenül menjek be holnap, és megcsinálja a műtétet. Most hívtak kb.10 perce, hogy mégse menjek be, mert így nem lehet megoperálni. Emiatt most magánklinikára kell mennem, mert azt mondta a ‘B’ orvos, hogy majd oda menjek hozzá. Úgyhogy még most mindenért fizetnem is kellessz.

Tehát ez valami kabaré, ami most zajlik, hogy egyik orvos nem mond semmit, a másik ezt mondja, a harmadik megint valami mást. Az idő meg csak megy….és én még mindig úgy vagyok, ahogy lassan 3 hónappal ezelőtt…

Köszönöm, hogy elolvastátok!