. . . _ _ _. . .
Fekszem a napon, szivom magamba a melegét, széttárom a karjaimat, és közbe csak azon gondolkozom, hogy legszivesebben Meghalnék. De nem lehet! Nem tehetem van két gyermekem. Erőltetem, szinte bele izzadok hogy legalább ilyen erősen inkább arra gondoljak Élnem kell, élnem Miattuk, és a Férjemért.. Túl egyszerű lenne feladni.. Nem fair, más is küzd nap mint nap. De mégis a könnyebb utat választanám. Belefáradtam, gyönge vagyok, és Teljesen egyedül. Fáj hogy nem tehetem meg, jobban fáj mint bármi ezen a világon…
Kedves Rita_
Jó hogy fogod gyermeked kezét és teszel érte rendületlenül, sok kitartást, s erőt kivánok, erre van leginkább szüksége!!! Támaszra és hogy ott legyél, bármennyire is van hogy nem ezt mondja.
Nekem sajnos ez nincs, ezért tartok még itt, mélyen benne, de már magamat probállom kibillenteni, kirángatni, csak rengeteg erő és idő..
Kérlek, tényleg az legyen a legfontosabb számodra, küzdjetek együtt és erősitsd meg magad, mindegy miért, mi váltotta ki, Te mit tettél, az orvossal majd rá jöttök, de az a legfontosabb, hogy belátod, esetleg Te tettél valamit és törekszel azt helyrehozni, és mielőbb változtatni, javitani a hibát. Ez nagyon jó, hiszen önkéntelenül történnek ilyen hibák, és fontos a gyors korrigálás. Nagyon jó uton haladtok, és főleg együtt!!!Tudom hogy mindenféleképpen lesz eredménye, és Én nagyon köszönöm Neked, de meglásd Kisfiad is megfogja – egy életen át!!!
Szia Tündér
Szia Gerti!
Kérdésedre a válaszaim:
Nem tudom megfogni a pillanatot, hogy mikor kezdődött a fiamnál. Mint Te is írod hírtelen tör a felszínre az anorexia, a bulémia vagy ezek kombinációja.A felismerés részemről is ilyen villámcsapás szerűen történt. Ránéztem a fiamra, és éreztem, hogy valami nincs rendben. Figyeltem. Kerülte a közös reggeliket, mondván késésben van. Ennivalót nem akart magával vinni, mert vesz az iskolába menet és már ajtón kívül volt. Este nem vacsorázott velünk, mert most tanul, majd később. Eddig mindig közösen étkeztünk. A májusi kánikula ellenére a karja, lába mindig takarva volt. Vásárolni nem járt velem, így nincs mit összehasonlítani.
A húga feszült volt reggelente, és nem akart reggelizni. A férjem szerint neki is volt ilyen időszaka, hagyjam a kislányt. Nem hagytam, és beszélgettem vele. Az eredmény: a bátyja mondta, hogy túl kövér, ne egyen ennyit.
Egy ismerősöm lánya már volt anorexiás, a kép összeállt.
Felvettem a kapcsolatot ezzel a mamával, és több áttéten keresztül eljutottam dr Túri Ferenc professzor úrhoz. Az első beszélgetés még legyezte a fiam hiúságát, hogy a szakma legjobbjához vittem. Tegnap már panaszkodott a bátyjának, hogy ez az egész milyen hülyeség. Érzelmi hullámvölgyek és hegyek váltják egymást. Olyan, mintha nem zárult volna le a kamaszkora. Ennek minden, a környezetére gyakorolt hatásával együtt.
Az ismerősöm, aki a Túri doktort ajánlotta azt a tanácsot adta, hogy ügyeljek, hogy én kibírjam, mert csak így tudjuk a fiammal végigjárni az utunkat. Tudom, hogy ezt is kell tennem. Bevallom nem könnyű. A sok fájdalom amit átélek, mert látom, hogy kínlódik nem könnyít a helyzetemen. Az éjszaka nem hoz enyhülést, mert folyamatosan elemzek, hogy mit hol ronthattam el, hogy idáig jutottunk, vagy aznap nem tettem e olyat, ami hátráltatja fiam gyógyulását. Egy dolgot azonban tudok, hogy nagyon szeretem és nincs olyan, amit ne tennék meg érte.
Köszönöm, nagyon jó, hogy megerősítettél dr Túri Ferenccel kapcsolatban.
Az utazásos módszerről természetesen írok.
Bocsánat, hogy ilyen sokat írtam magamról.
Sokat gondolok Rád és Tündérre
Szia!
Köszönöm hogy irtál, valószinűleg depresszió, mivel abszolut mély és magas hangulatok, végletekig váltakoznak bennem. Egyedül érzem magam, önértékelési problémáim vannak, és öngyilkosági gondolataimat csak itt tudom kitárulkoztatni, senki másnak nem mondhatom el, viszont félek egyre sürübben és erőteljesebben fog jelentkezni mostanában ha nem csinálok valamit, volt már részem ilyenben. Akkor vagdostam magam hogy büntessem, (és gondolom hogy felfigyeljenek Rám) és volt hogy dührohamaim voltak. Na ezt semmiképpen sem szeretném hogy előforduljon, ezért egész álló nap tartom magam, visszaszoritom, és egy szerető, elbüvőlő ember látszatát mutatom, de belül percenként felrobbannék, törnék, zuznék… Szinjátékot üzök szeretteimmel, mert senkinek nem mondhatom el valós érzéseimet. Azt szeretnék látni hogy erős, tudatos hattér vagyok nekik, most ez a szerepem, ezt kell jól csinálnom.Életem során egyszer voltam hasonló helyzet után pszichológusnál, kognitiv viselkedésterápiát folytattunk, de türelmetlen voltam, és vagyok most is, kiábránditott az hogy évekre datálta javulásomat…Gyógyszereket is szedtem ezidő alatt, de leálltam velük mert gyermeket szerettünk volna férjemmel. Azóta rendben teltek a dolgok, bár folyamatosan fennáll anorexiám, bulimiával vegyitve…Hol rosszabb, hol jobb a helyzet… Most Angliában élek, nem tudok orvosi segitséget kérni-kapni, a nyelvet csak minimálisan ismerem épp tanulom. Online próbáltam segitséget kérni, d e akivel elkezdtünk volna érdemben tenni bulimia ellen túl elfoglalt volt és kiábránditó volt hogy leginkább a pénz foglalkoztatta, hogy kapja majd meg, stb…Férjem nagyon sokat dolgozik mostanában megint, feszült, ideges, nincs ideje rám, mindig ezt hajtogatja, valószinüleg azért jöhetett elő ez megint bennem…(anno is ugyanebben az elhanyagolt időszakba törtek fel bennem szörnyű gondolatok – amit azért nem értek mert egész gyerekkoromba beforduló, egyedül tengődő, és világfelfedező gyerek voltam, nem volt padtársam, egy-egy barátom ha akadt, de inkább ők csapódtak mellém, számomra feleslegesek voltak, csak energiát vett ki belőlem a kapcsolat ápolása.)
Szivesen leveleznék veled egediandi@gmail.com-ra tudsz nekem irni.
Te gyógyulófélben vagy? Vagy esetleg meggyógyultál? Van családod? Hogy telnek a napjaid? Idős vagy, vagy fiatal?
Üdvözöllek Tündér
Szia Tündér!
Itt mindannyian megküzdünk a mindennapokért. Jól érzed, érted, hogy nem teheted, hisz van két gyermeked, férjed. Nem vagy egyedül! Esetleg depressziós vagy? Voltál már pszichiáternél, vagy pszichológusnál. Kérjél tőlük segítséget ha egyedül nem bírkózol meg az érzéseiddel. Szívesen leveleznék veled, én pánikbeteg és depressziós vagyok, ha van kedved adjál e-mail címet.
Szia Gabó