Sziasztok!!!

Múlt héten kedden hazajöttem. Bocsi hogy csak most írok, csak élveztem egy kicsit a hazai levegőt. Tudjátok 3 hét a kórházban kb. 1 évnek felel meg itthon. Az intenzívosztályról engedtek haza, képzeljétek mire apa ideért értem már minden papír készen volt. Egyébként egyre kedvesebbek velem az orvosok és a nővérek. Bárcsak ne ilyen körülmények közt találkoznék kedves emberekkel. Az ápoló nénik is nagyon vigyáztak rám meg anya is. De azért nem bánom hogy most egy kicsit nem látok fehér meg kék meg lila meg sárga és még ki tudja hogy milyen kórházi köpenyt. Apa szerint erős és ügyes voltam. Hétfőn voltam kontrollon a sebész doktorbácsimnál, és ő is megdícsért. Azt mondta, hogy már fürödhetek nyugodtan. Lassan 6 hónap után élveztem igazán a vizet. Mindig vigyázni kellett hogy a stoma zsák ne lógjon bele a vízbe, és egyebek. Úgy nem igazán volt jó pancsolni. Most elég jól vagyok, csak a súlyom toporog 1 hete. Apa emiatt aggódik. De hétfőn megkérdezi hogy mi legyen. Remélem nem kell megint “kirándulnom”. Már nagyon elegem van belőle. Nem tudom hogy kinek ártottam hogy megnyertem ezt a betegséget – gondolva itt még egy jópár csecsemőkorú beteg kis emberre. Elég nehéz ezt megérteni. De remélem fejlődik az orvostudomány, és lassan azt tudják majd mondani nekem, Vivien meggyógyultál. Addig is bízunk, reménykedünk, nekünk csak az jutott. Na nem lelkizek többet, mindenkinek jó egészséget kívánok, puszi, majd még írok.
Sziasztok.