Gondoltam írok egy-két versemet. Nem tudom kit érdekel, nem muszáj elolvasni…

Tudom nem vagyok valami nagy költő, de azért szeretném minél jobban éreztetni a saját állapotaimat, szóval ezek aránylag jól kifejeznek.

A legtöbb versem negatív, szóval akit ez lehangol ne olvassa. Engem személy szerint megnyugtat ha egy depis verset olvasok… de kinek hogy:D

1.

Bízhatok abban, hogy meggyógyulok
ne meg abban, vannak még gyilkos vonatok!
Ha végképp nem találom magam
hát majd az Istent keresem magamban!

Végül az ember a semmi közepére ér,
szerte néz és semmi mást nem remél,
mint végtelen síkságot és kínokat
és a kínok közt egy embert, kivel kedvére sírogathat!

2.

Régebben féltem a sötétben,
már nem félek egyedül sem!
S mi korábban nagy álmom volt
mára mind pokollá változott!
Beleharaptam egy savanyú gyümölcsbe,
és azt kívánom bárcsak haltam volna meg,
inkább mint, hogy ezeket a szőlőfürtöket,
melyektől egyre szarabbá vált az élet
eszem, eszem és folyton csak eszem,
és a rohadt boldogságot sehol se lelem!

Sokszor gyűlölöm ezt a világot,
mely jóból, szarrá változott!
Hiába kedves az ember,
ezzel barátra nem lel…
Utamat keresem már régen,
és arról álmodok, hogy kint fekszünk a réten!

Virágok közt kint feküdni,
valakivel egyesülni!
A nagy istenre várok
már már csak benne bízhatok.
Utálom a nőket is,
hisz tőlük annyit tudtam szenvedni;
De kérlek súgd meg a világnak,
legjobban a BPD-t utáltam!

Suttogva meséld el túlélőimnek,
az én rohadt történeteimet!
Mondd el, kétségbeesetten küzdöttem,
ahogy csak egy férfi küzdhet!
Voltam boldog, de leginkább szomorú,
lelki beteg, halálra váró!
S szerettem és utáltam őt,
mint minden másik nőt!

3.
Te ki nem tudod mi az a borderline átok,
mondd meg: most mégis miből legyek bátor?
Mi értelme ócska életemnek,
ha tudom, boldogságom úgyse lelem meg?!
Kiálts rám, üvölts velem,
mondd, hogy nincs igazam, mondd tévedek!
Mondd, hogy van még miért élnem,
mondd, vár egy szebb halál, se egy boldog élet!

Kérlek Uram segíts meg engemet,
hiszen segítséget máshol nem lelek!
Borzalmas kínt érzek belül,
pedig a szerelem érzése már régen eltűnt!
Csak az eszelős hiányzás maradt,
minek hatására lelkem darabokká szakad…
Belülről emészt minden,
mintha szét akarná szakítani a testem!
Egyre duzzad, csak duzzad
és én már nem látok más kiutat,
csak azt az egyet
mellyel minden szerettem tönkreteszem!

Eszelős kínok közepette szenvedek
és már lassan nem bírok vele;
Egyedül vagyok, szörnyen egyedül,
pedig napról napra egyre több ember vesz körül!

Küzdöttem, akár egy férfi küzdhet,
a sors 4 év alatt többször térdre kényszerített!
S ki nem ismer, nem tudja mi a fájdalom,
és ezt az egyet tudom stabilan érezni, de ezt nagyon!

4.
Borzalmas a pokol,
de nem szebb a menny sem,
és én egyikben sem lennék otthon,
helyem sehol nem lelem!

5.
Letéptem ezt a hangaszálat,
Te nő én nagyon kívánlak!
S úgy megölellek,
mint még senki nem ölelt téged!

Elfújlak kis hangaszál,
repülj, repülj lásson messzi táj!
S amerre nőt látsz
mindegyik fülébe szép szavakat súgjál

MOndd meg annak ki szenved,
nem kell tovább szenvedni!
MOndd meg annak ki szeret,
nem tudom viszont szeretni!

6.
Az ember végül a semmi közepén köt ki
szerte néz, de nem lát semmit!
HIába remél, nincs ott senki,
hisz utamon egyedül kell menni!