Nálam egyik-napról a másikra váratlanul köszöntött be a hivatlan vendég, a parkinson kór. Néhány nappal 70.születésnapom után váratlanul infarktussal a kórházba kerültem. Szivkatérezéssel távalitották el az elzáródást. A beavatkozás közben semmi mást nem éreztem,csak a balkezem kisujja kezdett el remegni. Szerencsére az infarktusból hamar gyógyultam, azonban a kis ujjam remegése nem szünt meg, sőt tovább erősödött és az egész karomra kiterjedt. Az orvosok csak annyit tudtak mondani, hogy valószinüleg megsérült egy idegszál, tornáztatni kell és rendbe fog jönni. A remegés azonban tovább fokozódott és a bal karom egyre “ügyetlenebb” és gyengébb lett…Ekkor mentem az ideggyógyászatra, ahol különböző vizsgálatokra küldtek. / CT, MRI stb/ A vizsgálatok után az orvosom tapintatos bevezető után közölte, hogy szerinte képes vagyok felfogni és elviselni az igazságot. Gyógyithatatlan betegségem van, amely szerencsére még kezdeti stádiumban van, azonban gyógyszerekkel karban lehet tar- tani. Ez a betegség a parkinson-kór . Elmondta,hogy milyen további tünetekre számithatok – azóta ezek mind megjelentek- A gyógyszerezést azonnal el kell kezdeni és csak fokozatosan lehet növelni. A terápiát Mirapexinnel kezdtük: Jelenleg napi 3×1 1/2 Mirapexin és 3×1/4 Madopar a napi adagom. Azt, hogy van-e összefüggés a szivkatéterezés és a remegés megjelenése között , azóta sem tudta senki sem megmondani. Időközben a szivem állapota is tovább romlott, 2008-ban szivkoszorúér /by Pass/ mütéten estem át, a következő évben egy ártatlan elesés folytán combnyaktörés és ujabb mütét szinesitette az életemet. Azóta a bal csipőmet 3 csavar tartja össze és csak bottal tudok járni. Mindezt azért irtam le, hogy érzékeltessem az elkeseredésre lenne elég okom, én azonban más stratégiát választottam. Ugyanis nem vagyok hajlandó az életemet csak a betegségeim elviselésének alárendelni és felveszem a harcot “támadóimmal” tisztában vagyok azzal, hogy ebben a harcban nem győzhetek, de legalább minimalizálom a “veszteségeimet” * Egy alkalommal panaszkodtam az orvosomnak, hogy 70 éves koromig szinte semmi bajom sem volt alig voltam betegállományban azota pedig sorozatosan törnek rám a betegségek. a “bölcs” doktor bácsi azt válaszolta, hogy ennek örülni kell. Ez a sors külön ajándéka ezért tulajdonképpen szerencsés ember vagyok. Ajánlotta,hogy olvassam el Michael J. Fox, nálunk is ismert amerikai iró ” A szerencsés ember”- Lucky Man- c. könyvét. Foxa könyvében leirja, hogyan küzdött a parkinsonnal. Betegségét 7 évig titkolta, ekkor elhatározta, hogy felvállalja azt és megküzd vele.Azóta járja a világot, előadásokat tart, alapitványt hozott létre és minden lehetséges módón ráirányitja a közvélemény figyelmét. lA könyv olvasása megerősitett abban, amit azelőtt is valottam, hogy nem hagyom magamon eluralkodni a kilátástalanság érzését. Mivel magamat nem okolhattam, hogy találkoztam a kórral, hiszen mindig mértékletesen éltem, családi életem is rendezett volt. / nemrég ünnepeltük az 50. házassági évfordulónkat/ Elhatároztam, hogy ezért ezen nem fogok rágódni, inkább keressük meg azokat a lehetőségeket amelyeket kihasználva az élet még nyujthat valamit a számomra is. a pozitiv gondolkodás azelőtt is az életelveim közé tartozott, ezért igyekeztem azt továbbfejleszteni. Bevallom vannak időszakok amikor fellép a ” miért éppen én” szindroma, ezen azonban gyorsan tulteszem magam. * Szerencsére feleségem a segit, mindenhová elkisér, igy biztonságban érzem magam. Erre szükségem is van, járás is komoly gondot jelent.Hamar kifáradok, az erőm is igen csekély. Még az a szerencse hogy az agyam –eltekintve az idegsejtek pusztulásától- gondolkodásra még használható . A napirendem eléggé zsufolt, so.kat olvasok, imádok rejtvényt fejteni és az internetet is sokat használom. A tv müsorok számomra sajnos nézhetetlenek, ezért inkbb a rádiót helyezem előnyben. A másik kedvencem -az utazás, kirándulás- már nem megy, ezért ez sem gyakorolhatom. Fiatalabb koromban sokat utaztam,szinte -egész Európát bejártuk, most már inkább az emlékeinkből élünk. Mindezt azért irtam le ilyen részletesen,hogy bemutassam az egyik lehetséges módját a hivatlan vendéggel való együttélésnek, hiszen kitessékelni ugy sem tudjuk a házunkból és az életünkből. Ha ezzel segíteni tudtam annak nagyon örülök, ha nem az sem baj,hiszen saját magunknak kell a megfelelő utat megtalálni. A lényeg hogy ne hagyjuk eluralkodni magunkon a tehetetlenség érzését, az élet igenis szép , becsüljük meg, mert csak egy van belőle és használjuk ki amit még nyujthat a számunkra. Várom kedves sorstársaim véleményét. Lucky man