Sziasztok!
Egy éve élek együtt a barátommal. Nagyon szeretjük egymást. Már az első két-három együtt töltött hónap után észre vettem, hogy “nehéz, hirtelen természete van”. Én egy türelmes, tapasztalt, jó emberismerő lány vagyok, gyakran mégis érthetetlennek találtam a viselkedését, indokolatlan dühkitöréseit, óránkénti/percenkénti hangulatingadozásait. Próbáltam megnyugtatni. Nem szeretek veszekedni, általában tudom fegyelmezni az indulataimat.
Ma volt egy hatalmas veszekedésünk a kutyám miatt. Meg akarta ölni annak ellenére, hogy szegény semmit nem csinált. Kérdeztem, hogy miért. Ő azt válaszolta, hogy azért, mert idegesíti, mert undorító és egyszerűen azt akarja, hogy meghaljon. Ez a kutya 15 éves, tehát már akkor is velem volt, mikor mi elkezdtünk együtt járni. (Egyébként egész kapcsolatunk alatt utálta a kutyámat.Gondolhatjátok, hogy egy 15 éves öreg kutya nem sok vizet zavar, tehát tényleg nem volt semmilyen konfliktus helyzet.) Az incidens után természetesen közöltem, hogy ez így nem mehet tovább. Már életveszélyesek a dühkitörései. Ezeket én úgy érzem nem tudom már kezelni, bármennyire szeretem őt. Ekkor közölte velem, hogy “Vagy a kutya, vagy én.” Ilyen kérdést (elnézést) normális, egészséges ember nem tesz fel. Szavakkal ugyan nem, de a viselkedésemmel és az arckifejezéseimmel tudtára adtam, hogy ezt így nem tudjuk tovább folytatni együtt. Ekkor közölte velem, hogy borderline szindrómában szenved.
Órák óta olvasom a neten a borderline szindrómára jellemző tüneteket. Rajta megfigyelhető/észrevehető minden az öngyilkosságot kivéve. Természetesen az enyhe xanaxos (1 levél 0,5-ös) próbálkozás már megvolt.Önmegsebzés, önpusztítás stb. Nem akarom az összes tünetet leírni, hiszen jól ismeritek. Az olvasottak alapján teljesen rá illik a jellemzés, tehát nem színészkedik és nem kifogást keres.
Hát röviden ez a helyzet. 
Azt is olvastam, hogy ez nem betegség, ez egy állapot. Hogyan tudnék hatni rá, hogy fegyelmezze magát? Mi a helyes? Mikor jön a dühkitörés, szembesítsem a betegségével? Kezdjem el mondani, hogy ez most nem te vagy, hanem a betegség kezd előtörni, úrrálenni rajtad? Vagy hogyan kezelhetném ezt a helyzetet szerintetek? Még bírom egy darabig, de nem szeretném, ha magában vagy bárki másban kárt tenne és valami szörnyű dolog történne. Szerintetek tudok neki segíteni türelemmel, figyelemmel, szeretettel, vagy helyesebb lenne, ha szakítanánk mielőtt valami tragédia történik? Segíthetek neki, vagy jobb, ha magára hagyom és talán egyedül képes lesz a gyógyulásra?
Én tényleg energikus, vidám ember vagyok, telis-tele pozitív energiával, de úgy érzem, hogy ez az energia egyre fogy. Ha nem találok valami megoldást, hogy segítsek, el kell hogy engedjem, mielőtt engem is tönkre tesz.
Még egy kérdésem lenne:
az olvasottak alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a probléma oka a gyermekkorban keresendő. Kedvezőtlen családi háttér, elfoglalt szülők, figyelem/nevelés hiánya, esetleg agresszív szülők. Helyesen értelmeztem az olvasottakat? Ha nem, mi lehet az oka ennek az állapotnak (betegségnek)?
Szerintetek mit tegyek? Nagyon szeretném, ha végre boldog lenne.
Mindenkinek mielőbbi gyógyulást kívánok és azt, hogy találjatok egy megértő, kedves partnert, aki kirángat benneteket ebből a rossz álomból.
sziasztok
Szia Tincsike!
Köszönöm a válaszod, nagyon-nagyon tanulságos minden mondata. Örülök a sikerednek. Sajnos mi már több mint egy hónapja nem vagyunk együtt, nem tudtam kitartani. Én még nem vagyok túl rajta. Éppen ma írtam neki egy emailt így 1 hónap után. Szeretném kideríteni, hogy vajon ő hogy érez irántam és egyáltalán hogy van, milyen az állapota. Azon gondolkodtam, hogy ez az 1 hónap szünet talán még jót is tett a kapcsolatunknak, talán ha kibékülünk, a szünet miatt jobban megbecsüljük majd egymást és valami jó is kisülhet a dologból.
Káosz van a fejemben, már azt sem tudom, hogy én mit szeretnék.
Nagyon kiváncsi vagyok, hogy mit hoz a jövő. Bármi is történik ezek után, bejövök ide (mármint a közösségbe) és referálok, hátha tanulságos lehet a többi szenvedő párnak.
Elnézést, hogy ilyen gyérül fogalmaztam és keveset írtam, de nagyon késő van, álmos és fáradt vagyok.
még egyszer nagyon köszönöm a választ
szióka
Szia Kedves Kivülálló!
Utolsó mondatoddal már meg is adtad magadnak a választ néhány kérdésedre. Megértő, kedves partnert kívántál nekünk, aki kirángat minket ebből a rossz álomból. Mit tégy? Hát,…azt amit leírtál. Ha megértő és kedves partner vagy, az a szeretett férfi számára fél gyógyulás. A Borderline szindróma nagyon összetett probléma. Sok szenvedéssel jár, mindkét fél számára. Csak a saját helyzetemből tudok kiindulni. Állítom neked, hogy én magam a partnerem segítségével tudtam tünetmentessé válni.Türelmes, megértő volt velem és bízott abban, hogy képes leszek meggyógyulni. Nem keveset szenvedett mellettem, de azt mondja megérte. Több, mint húsz éve vagyunk együtt. Nem bánta meg, hogy kitartott mellettem. Ha szereted a barátodat, akkor amíg csak lehet, tarts ki mellette. Nem szeretnék feltételezésekbe bocsátkozni, de lehet, hogy azt gondolod, hogy miért csak Te hozz áldozatot. Valahol igazad is van, ha így érzel, de a Border enyének, valahol mégis csak betegek. Nem tehetnek arról, hogy ilyenek. /A cukorbeteg sem szeretne cukorbeteg lenni, mégis az, de általában nem válnak meg tőle ezért./ Továbbá nem kis szenvedésnek vannak kitéve az állapotuk miatt. A hozzátartozóik, barátaik, szerelmeik megtehetik, hogy belefáradva ebbe az állapotba tovább állnak a boldogabb jövő reményében, de a Border személy nem léphet át a betegségén sajnos. Akarva-akaratlanul együtt kell élnie az állapotával. Aki ebbe a helyzetbe bele tudja képzelni magát, az hátra hagyva a saját sérelmeit a szeretetével és türelmével segíteni, sőt, a gyógyulás útjára terlgetni is tudja a Border hozzátartozóját. Az én férjem ezt tette. Nem gondolnám azt, hogy egyedül csak ő képes erre. Nagyon sok sorstársam hozzátartozójával, párjával folytatok magán levelezést. Arra a következtetésre jutottam, hogy az esetek 90%-ban a párok elhagyni kényszerülnek a beteg szerelmüket. Igen. De ha mindenki ezt teszi, akkor ki segít majd meggyógyulni a bordereknek, ebből a rettenetes betegségből? A pszichológus? Felejtsd el! Csak egy szerető és támogató pár, illetve közeg képes kézzel fogható segítséget nyújtani. Ezzel nem azt szeretném érzékeltetni, hogy a border egyén önsajnálatát támogatni kell! Nem kell! De ha meg szeretne gyógyulni, ahhoz minden képen támogatást kell kapnia az őt körülvevő szeretteitől. Ha elhagyják, akkor a gyógyulni akarás szándéka is könnyen elvész. Persze, minden embernek szíve joga eldönteni, hogy kitart-e a border párja mellet. Nem kis feladat. De, ha úgy érzed, hogy a barátod szeret téged, és hajlandó minden erőfeszítést megtenni annak érdekében, hogy meggyógyuljon és boldoggá tudjon tenni téged, akkor talán érdemes mellette maradnod. Ha úgy döntessz, hogy maradsz, akkor sok türelmet és kitartást kívánok neked, és azt, hogy 10 év múlva boldogan írhasd meg akár ezen az oldalon, hogy megérte. Ha úgy döntessz, hogy elmész, akkor tisztelettel megköszönöm neked, hogy eddig is kitartottál mellette.
Szeretettel ölellek: Tincsike
Szia Ancsusz!
Nagyon köszönöm a válaszodat.
Én is mondtam neki, ha szeret, nem bántja a kutyámat, mert azzal fájdalmat okoz nekem, de ezzel sem tudtam megállítani.Ilyenkor úgy viselkedik, mint egy őrült. Alig tudtam visszafogni.
A barátom tényleg beteg. Minden tünetet (így utólag, hogy már ismerem őket) be tudok azonosítani rajta. A legdurvább és legmeggyőzőbb bizonyíték számomra az önmegsebzés. A lábai, kezei, teste tele van hegekkel. Azt gondoltam, hogy ezek az esetleges gyermekkori problémái miatt keletkeztek, de ez már elmúlt, most már biztos jól van, hiszen 25 éves. Mióta vele vagyok már előttem is csinált ilyet. Hihetetlen volt! Ez egyszerűen érthetetlen volt számomra, de tegnap óta már tudom, hogy miért tette. Örülök, hogy tudok a betegségéről, így már meg tudom érteni ezeket a beteges dolgokat és a viselkedését.
A gyermekkora állítólag tökéletes volt. Párszor mesélt róla. Közös kirándulások, nyaralások, színjátszókör, jó osztályzatok. Mégis valahol legbelül én úgy érzem, hogy az ilyen mentális zavarokra a válasz a gyermekkorban keresendő. Még nem ismerem a szüleit. Azt terveztük, hogy az 1 éves évfordulónk után mutat be. Hát nagyon kíváncsi vagyok, tényleg… Állítólag pár éve otthon is elmondta, hogy szerinte borderline-s, de a szülők mondták, hogy “Nincs neked semmi bajod.” Hát nem tudom… Én biztos rákerestem volna a neten és megnéztem volna, hogy miről is beszél.
Nekem is van egy 19 éves fiam. (Én 41 vagyok.) Eddig jó volt a kapcsolatunk, most kezd kicsit távolodni. Felnőttnek érzi magát, próbálgatja a szárnyait. Engedem önállósodni, de közben folyamatosan figyelem. Szóval, ha ő ezzel jött volna, a minimum, hogy rákeresek a neten, hogy megtudjam miről is beszél az a gyerek.
(Bocsi, hogy ide-oda csapongok, de próbálok válaszolni a kérdéseidre is.)
Nem rég szakítottunk (másfél hét szünet), 1 hete vagyunk újra együtt. Mondta a barátom, hogy csak a kutyám és a gyerekem miatt nem akart velem kibékülni. Ő velem szeret lenni, velük nem. Mint írtam a kutyám 15 éves, egész nap fekszik, pihen. A fiam 19, jó ha 1-2 órát itthon van. Suliba jár, a barátaival mászkál,edzésre jár és éli az életét. Nem értettem miért zavarják őt. Most már értem. Ez a betegség kizárólagosságot követel a partnertől. Csak a borderes létezhet és senki más.
Kérdezted, hogy féltékeny-e. Hát rájuk úgy tűnik igen, más férfiakra nem nagyon (csak néha) és egyenlőre jól leplezi.
Azért azt még leírnám, (NEM HISZED EL!) mikor összejöttünk, kb. 1, másfél hónapig annyira aranyos, türelmes, kedves, megértő volt, hogy azt gondoltam ilyen pasi nincs még egy a földön. Hogy lehet, hogy ilyen sokáig tudta magát tartani? A betegség tüneteinek nyoma sem volt felfedezhető rajta. Ez nagyon érdekes… Én azóta is azt a fiút keresem, de most már tudom, hogy nem fogom megtalálni.
Jól ismerem őt. Egészen biztos, hogy pszichológus segítségét soha nem fogadná el, a xanaxon és a rivon kívül semmilyen (folyamatosan adagolandó, esetleg antidepresszáns) gyógyszert nem venne be. Szerintem úgy gondolja, hogy ő ezt meg tudja oldani egyedül, mindezek nélkül. Most azt a tervem, hogy hatalmas mozgásteret biztosítok neki, engedem és küldöm a barátaihoz (nem mintha valaha tiltottam volna), programokkal fogom lefoglalni (úszás, kirándulás, biciklizés, stb), elfoglalom, hogy ne legyen ideje gondolkodni a betegségén. A világon semmit sem várok el majd tőle (még a legegyszerűbb dolgokat sem). Remélem sikeres lesz a kezelés.
Azt akarom elérni, hogy boldog legyen és szeresse magát. Talán így képes lesz majd normális életet élni és később családot alapítani, gyerekeket nevelni. (Hát itt nem magamra gondoltam, hiszen nem vagyok házasodós fajta és a korkülönbségből is láthatod, hogy nem lesz a kapcsolatunk hosszútávú.)
Nagyon szeretem az embereket. Sok családon és emberen segítettem már a tanácsaimmal vagy csak azzal, hogy meghallgattam őket. Pár napja is pont egy elég durva családi konfliktust tettem helyre egyik barátnőmnél. A fő ok az alkohol volt. Azóta nem iszik. Remélem bírja még jó darabig. Rengeteg barátom, barátnőm kér segítséget tőlem. Tényleg úgy érzem, hogy valamiféle veleszületett tehetségem van arra, hogy másokon segítsek. Remélem ezt a helyzetet is meg tudom oldani.
Lenne még egy kérdésem. Lehet, hogy óriási baromságot írok, de szerinted ezt a betegséget/állapotot nem lehetne megoldani/gyógyítani úgy, hogy a borderes erőszakkal koncentrálna arra, hogy fegyelmezze magát. Ítt csak a dühkitörésre gondolok. A depis időszakokra meg zenét (nem szomorút), pozitív filmeket és megértő partnert javasolnék.
Nekem is vannak nagyon depis időszakaim (pláne menstruáció előtt), ilyenkor “erőszakkal” zeneterápiát alkalmazok. Ha nem akarom, akkor is hallgatok valamilyen kellemes zenét ami felvidít, felspanol. Szóval néha saját magamat is kezelnem kell. :)))))
Hát most ennyi jutott eszembe.
Köszönöm, hogy válaszoltál és meghallgattál. Nagyon sokat számít a véleményed, hiszen te átéled azt, amiről én semmit sem tudok, csak kivülállóként szemlélem az eseményeket, de szeretnék meggyógyítani egy értékes embert.
Nagyon szép napot Neked!
Szia!
Én is borderes vagyok és engem kezelnek a tündérhegyen! ami már szerintem eddig is sokat segített, a gyógyszer szedése mellett!
Nekem is hihetetlen dühkitőréseim voltak ezek előtt….de már sokkal jobb és a környezetem is észrevette..a barátom szerint hétről hétre jobb!Ennyit rólam
Szerintem elkéne mennie egy pszichológushos vagy pszichiáterhez hogy ő is és te is a helyén tudjátok kezelni a dolgot!és hogy megfelelő kezelésbe részeszüljön…mert ez már nekem is durván hangzik hogy ilyet mond hogy megölné a kutyád..akit bizonyára tudja hogy imádsz!
Nekem (nem akarok mások nevében is beszélni ) és álltalában a border tünete hogy félünk az elhagyástól..inkább rettegünk!Én is rengetegszer csináltam hogy úgymond teszteltem hogy szakítottam vele hogy lássam hogy kellek e neki.és sokszor megtettem csak azért hogy vissza jön-e!Ez hogy a kutyád vagy ő nekem nagyon hasonló tesztnek tűnik….ha őt választod akkor úgy gondolja evel bizonyítod hogy csak ő és még a kutyád is eldobnád…és evvel szerezne bizonyosságot hogy nem hagyod el!
De ez nem reális abszolult, egy kutya és egy ember között választani!a kutyád nem tehet semmiről és nagyon vigyázz rá!!!!!ha neki ez feltétel akkor nem érti hogy téged evvel bizonyára tönkretenne ha az életed részétől elszakítana
Véleményem szerint ez teszt!ha meg nem “beteg” akkor meg nem igazán értem..mert ha szeretek valakit a legjobbat akarom neki!Értesd meg vele hogy ő a párod a kutyád a kutyád ő semmit nem tehet tönkre köztetek!
Nekem is van kutyám de senkiért nem adnám…mert ha szeret akkor amit én imádok nem veheti el!A párom kutya allergiás elég erősen és 2 hónapja együtt lakunk(igaz ő nem borderes)!
Igen a családi dolgok a gyerekkorba nagyon meghatározók, anyum is lehet hogy borderes volt és túl megengedő és határozatlan és apukám nem nevelt mert ehagyta a családot..nekem az apakép nagyon hiányzott!volt hogy nagyim nevelt…és ezekből mind jött az elhagyás ebből meg az attól való félelem!(bocs ez megint rólam szólt)
Neki milyen volt a gyerek kora?féltékeny típus?
Akkor segíthtsz rajta ha ő is akarja és tesz is valamit érte!ha csak te akarod akkor én is attól tartok nagyon tönkre tesz és lehúz a mélybe magával( ahogy én is a szerelmemet..de miatta és anyum miatt mindent megteszek hogy jobb legyek)!Ha ő nem tesz érte semmit te se tudsz segíteni csak te is lent leszel vele a trutyiba..tapasztalatból mondom …még én nem léptem a csillagokat is lelehetett volna hozni hozni!!
Ha bármi kérdésed van szívesen válaszolok…és bocs hogy zavaros vagyok és csapongok(ez is egy tünet
)
*******************!!!!!!