Sziasztok. Én Réka vagyok, 22 éves. Én 17 éves korom óta vagyok pánikbeteg. Rengeteg problémám volt, család, barátok, suli stb… Egy nap hirtelen rámtört valami… egy hirtelen leírhatatlan rosszullét, nagyon hangosan vert a szivem azt hittem ki is ugrik a helyéről… nagy vérnyomásom volt, zsibbadt a fejem és a kezem, ugy ereztem mindjart elájulok. Kiabáltam nagymamámnak hogy mama segíts meghalok nagyon rosszul vagyok. Szegény nagyon megíjjedt. Hátradőltem de egész végig magamnál voltam. Rettegtem és sokáig remegtem. Aztán előfordult másodjára és harmadjára is majd mindennaposak lettek a rosszullétek. Anyu minden orvoshoz elvitt (neurologus, nőgyógyász, szívorvos..stb) Sehol semmit nem találtak. A véranalizisből derült ki hogy kalciumhiányom van. Én nem hittem hogy nekem csak annyi bajom van… Mind arra gondoltam hogy ez valami biztos nagyon súlyos és ezek a buta orvosok nem vették észre… Állandóan arra gondoltam hogy biztos súlyos bajom van. Az sem segített hogy amennyi szörnyűség történt a környéken véletlenül mindég ott voltam s láttam… Több súlyos balesetet, ájuló gyereket, epilepsziás gyereket stb… aztán mindég rettegtem hogy velem is megtörténhet. Fél év múlva (az első rohamtól) anyu elvitt kirándulni Parajdra. Nagyon jó volt de ekkor  valami furcsa dobbanásokat éreztem a mellkasomban. Olyan volt mint a csuklás. Együegy erősebb ütés bizonyos időközönként. Ez eltartott pár napig majd 2 hétig semmi majd ismét előjött és tartott pár napig majd ismét elmúlt. Elmentem egy szivorvoshoz és holter ekg-ből kiderült van egy kicsi szivritmuszavarom. Azt mondták nem súlyos, kaptam valami gyógyszert, amit később egy évig szedtem. Közben elmúltak a pánikrohamaim de maradt a félelem, vagyis nem volt több ijjedtség és hirtelen erős szívdobogás de volt helyette rossz közérzet, szorongás, rengeteg sírás, rossz előérzet, olyan izgulás mint amikor izgulsz egy filmen…amolyan szorongás, magas vérnyomás, szédülés… stb Vannak időszakok amikor jobban vagyok. Ritmuszavarom már rég nem volt, de kb akkor amikor elmúlt a ritmuszavarom kb akkor egyidőben kezdettek el lenni légzésproblémáim. Eleinte pár percig tartott aztán egyre tartósabb.. most meg ott tartok hogy kb május (2011) óta naponta többször is előjön… Úgy érzem nem elég a levegő, muszáj sóhajtsak és ásítsak addig amíg érzem hogy jó. Tudjátok van az az érzés amikor sóhajtasz és az egész tüdődet bejárja a levegő és az olyan jól esik… Nos nekem nincs meg ez az érzés… Többször kell sóhajtsak és ásítsak és próbálkozzak addig amíg sikerül. Közben pedig rámtör egy pánik érzés Istenem mi van ha nem sikerül… az egyam nem kap elég oxigént és elájulhatok és ki segít rajtam? Mi lesz ha…? A szívem ilyenkor nagyon csendes folyton figyelem hogy ver-e? Attól félek hogy leáll a szívem… Néha még érzek egy-egy dobbanást ami olyan mint a régi aritmiám de csak egy van és az az egy nagyon intenzív mintha jobbra- balra megrázkódna a szívem… Persze olyankor megijjedek ugy érzem mintha valami megállt volna hirtelen homályosan látok, mintha nem a valóságban lennék, szédülök és menekülés, türelmetlenség tör rám. Majd nehezen helyre jövök, van amikor beveszek egy fél nyugtatót is mert nekem elég egy fél… Aztán sírok egy kört, lefekszek és elalszok. Álltalában mindég este 6 után jön rám de van amikor 5 kor már nem vagyok jól… Voltam mostanában orvosnál. Augusztus óta háromszor is megnézték a szívemet de azt mondták nincs baj. Mind azon gondolkodom hogy talán kellene egy holter ekg és egy rendes ekg… Mert nekem csak olyat csináltak hogy egy szalagot rámcsatoltak meg valami csipeszeket tettek a labamra és a kezemre s egy pár másodperc múlva levették… Talán ez nem volt elegendő…nem tom… de már nem is van pénzem részletes vizsgálatra. Kénytelen vagyok arra gondolni hogy ha lett volna valami bajom biztos észrevették volna… Tüdővizsgálaton is voltam és azt mondták nincs baj… úgy hogy reménykedem benne hogy tényleg csak pánikbetegségem van… Az a baj ezzel hogy a beteg nem tudja pontosan eldönteni mit érez… Képtelen a fáradtság tüneteit és a betegség tüneteit megkülönböztetni, a tünetek intenzivek és valóságosak. Rettegek de kűzdök. Tényleg nagyon mélyen benne vagyok már a dologban. Röhelyes de remélem hogy egy nap leszek még normális… Minden este azért imádkozom hogy meggyógyuljak. Már nem is tudom milyen lehet egy olyan nap amikor minden jó és minden rendesen ketyeg és semmi nem kattog, ketyeg félre. Szerintem ebből nincs vissza út… Nekem is vannak periódusaim amikor jobban vagyok de aztán megint jönnek a sötét gondolatok. Az ember sajnos nem tud felejteni ez pedig csak akkor gyogyithato ha valaki vegleg kepes elfelejteni es nem gondolni ra tobbet soha! Én nem hiszem hogy erre képes leszek valaha. Csak arra gondolok amikor rosszul vagyok hogy  nemsokara talan jobb lesz es hogy muszaj kibirjam mert egyebet nincs mit tenni… Ez is egy roham es ezen is tul kell esni mint a tobbin. Egy ido utan kemenyebb vagy es konnyebben kibirod csak hagyd sodrodni magad… Ugyis elmulik… orokke nem tarthat…:)

Csak annyit szeretnek mondani hogy aki az elejen van annak nagyon nehez mert xar ameddig megszokja es megtanulja uralni de nem lehetetlen es talan az elejen ha elmesz egy pszihologushoz, pszihiaterhez segithet rajtad… EN nem tettem meg mert nem is hittem hogy ezek a tunetek csak panikrohamok es azt gondoltam amennyiben igy van majd csak legyozom… Minden esetre semmi nem remenytelen… Van egy baratom akit nagyon szeretek es most vegzem a masodik egyetememet… Dolgoztam is az egyetem alatt…A gyege pillanatok mellett az eletnek mennie kell ezt ne felejtsetek