Kedves joe71!

Én sajnos kevésbé optimista jövőképet kell felvázoljak neked, mint az előttem szólók. Én már nem vagyok – annyira – border és visszanézve a kivezető utamat szerves része volt a kiútnak, hogy rendszeresen megszakítottam a kapcsolatot a hozzám közelállókkal, legyen az barátság vagy munkahelyi viszony. Erre azért volt szükségem, mert a személyiségzavar azt jelenti, hogy az embernek zavaros a személyisége, magyarul nem tud viselkedni. Az ebből kivezető útvonal nálam az volt, hogy éveken át tudatosan figyeltem és elemeztem az engem körülvevő emberek viselkedését. Ez viszont nem megy az után, hogy megérezték rajta, hogy “más” vagyok, és emiatt elkezdtek nem természetesen viselkedni a társaságomban. Ez nyomasztó, zavaró, de legfőképp ellehetetleníti a tanulást… Sok munkahelyet mondam fel emiatt, sok telefonszámot töröltem ki emiatt. Szomorú, de szerintem a legtöbb amit tehetsz a párodért, ha elmondod neki, szerinted mit ront el a mindennapi dolgaiban, aztán hagyod menni. (Ilyen igazságra példa, az alapján aimit írtál az eljegyzéssel kapcsolatban, hogy ideálisságot vár el attól, akitől a szeretetet is elvárja, azaz téged hibáztat, hogy nem megfelelő pillanatban akartad eljegyezni – ezen ne legyen lelkiismeret furdalásod, ilyesmiben csak ő hiszi azt, hogy van tökéletes megoldás. Egy haverom nője is BPDs, ő szentül hiszi, hogy létezhet olyan, hogy valakiben minden szempontból megbízhat, sőtt neki másmilyen emberre nincs is szüksége – ilyen sincs, magyaráztuk is neki egyszer, tudja, hogy nem 100as ez a gondolat, de ő akkor is ragaszkodik hozzá – ez az eset még azt is illusztrálja, hogy ha el is mondod a nődnek mi nem stimmel, nem fogja elfogadni, talán még évekig, de viszont lehet, hogy megsértődik: ettől még te jót teszel vele.)

Egy másik dolog ami pedig kifejezetten a párkapcsolatokra vonatkozik, nekem az első néhány barátnőm afféle pótanya volt, akkor jött rám igazán a csajozhatnék, ha megvolt at alapvető lelki biztonság, amit ők nyújtottak. (Pechemre én olyan becsületes voltam, mindig kírúgtam ezeket a pótanyákat amikor találtam valami “szeretőt”, így aztán utóbbiból is hamar pótanya lett stb stb) Szóval lehet, hogy te is pótapa vagy… Ebben az esetben nem is igazán szeret téged, csak függ a szeretetedtől, és ennek az elvonási tüneteit éli meg szeretetként, amikor távol van tőled.

Van még olyasmi is, amit az Eric Berne féle pszichológiai elmélet ír le, hogy van felnőtt szerep, szülő szerep és gyerek szerep. Nálam az volt a szitu, hogy a 3 lépéses kapcsolatokban teljesen jól funkcionáltam felnőttként, viszont az annál közelebbi kapcsolatokban hol szülő hol gyerek akartam lenni, és mindezt elég véletlenszerűen váltogattam. Szülő = irányít, törődik, megért, stb kb amilyen szerepet te fel akarsz venni a leveled alapján. Gyerek = akire mindez irányul. Valójában azonban az a szitu, hogy a normális a közeli kapcsolatokban is a felnőtt-feénőtt azaz egyenlő viszony, és ha a ti kapcsolatotokban bebetonozódott már, hogy ki kicsoda, azon nagyon nehéz változtatni, egyszerűbb újrakezdeni valaki mással, ahol van esély a “felnőtté válásra”. Merthogy sztem a BPD magyarázata összességében az, hogy egy gyerek személyiségű ember felnőtt testbe zárva olyan társadalmi szerepekkel és elvárásokkal szembesül, amire a gyerek személyisége nem alkalmas. A felnőni akarás pedig egy mélyen tudalatti ösztön, ami gyakorlatilag mindent felülbírál előbb vagy utóbb.

Most ennyi jutott eszembe.

Üdv,
bpd888