Sziasztok.
24 éves lány vagyok, társfüggő, szeretném elmesélni az én történetemet.
Soha életemben nem volt még normális párkapcsolatom, folyton rossz emberekbe szerettem bele, és foggal körömmel ki is tartottam mellettük, ők viszont soha nem szerettek, de még csak nem is értékeltek engem. Legutóbbi “kapcsolatom” szeretői viszony volt, másfél évig tartott. Ez idő alatt nagyon sokat szenvedtem mellette, de hajlandó voltam bármit elviselni azért a néhány jó óráért. Ha boldog voltam, az miatta volt, ha szomorú, az is. Többször monduk már ki a végét, de valahogy mindig egymás mellett kötöttünk ki, mindig ő jelentkezett, ezért a végsőkig reménykedtem benne, hogy talán egyszer képes lesz belém szeretni, de ha nem, az se baj, nekem ennyi is elég.
Ennek a viszonynak 2 hete lett vége. A srác külföldre ment dolgozni.
Azóta a szokásosnál is mélyebb gödörbe kerültem. Elhanyagoltam magam, és a lakást is. Két hete nem nyitottam ki az ablakot, a redőnyt se húztam fel. Nincs kedvem semmihez, fáradt vagyok, erőtlen, és legszívesebben csak aludnék. 12 órákat alszom, nap közben mégis alig tudok ébren maradni. Munkában mintha ott se lennék, a barátaim kezdenek unni, de egyszerűen képtelen vagyok összeszedni magam. Semmi vagyok, egy nagy semmi, és elviselhetetlenül fáj a létezés, és arról fantáziálok, milyen jó lenne örökké aludni. Képtelen vagyok Őt elfelejteni, totál kilátástalan minden, és úgy érzem, soha nem lesz ennek vége.
Kértem szakember segítségét is, de a terápia után 1-2 napig elvagyok, aztán visszaesek a sötét verembe…
Szaisztok!
Ennyit tudtam segíteni, sok-sok erőt, kitartást és türelmet kívánok Nektek a gyógyuláshoz!!!!
Köszönöm a kommenteket, és a sok felajánlott segítséget. is.
Fél éve jártam itt utoljára, azóta sokminden történt.
Jártam dilidokihoz, és nagyon sokat segített, majd a terápia végén bekerült az i a pont alá, és januárban elmentem nyaralni A pasihoz. Több ezer km-t repültem egy paradocsomi helyre, egy másik időzónába. Életem első nagy utazása volt, csak miatta csináltam, de közben arra is rájöttem, hogy a Világ csodálatos, tájékozódni benne bedig végtelenül egyszerű. Ezáltal találtam egy új életcélt, jelenleg külföldre készülök, új nyelvet tanulok, új hobbim van, és jól vagyok.
A legjobb, amit akkkor tehettem, az volt, hogy elfogadtam a helyzetet. Pokolian fájt, azt hittem belehalok, de a kitűzött új cél lebegett a szemem előtt, és minden reggel csakis azért keltem fel.
A külföldre költözésem időpontja közeledik, a szerelm pedig múlik, és még mindig nagyon fáj, de ezt is elfogadom, és megyek tovább, mert nincs más választásom.
Szóval igen, van kiút, és igenis meg kell magad erőszakolni, és csinálni kell, akkoris ha fáj, mert minden nappal egyre könnyebb lesz.
Meg azért nem árt egy jó szakember se…
Kedves Pilar!
Én tudok segíteni neked, sok embernek segítettem már, államvizsgával rendelkező természetgyógyász vagyok. Ha érdekel, írj a sairen@t-online.hu-ra. Szép napot!
Az elmúlt félórában is olyan öngyilkossági hullám jött rám :(. A sedatif pc talán segít. De azt meddig lehet szedni? meg sajnos megeszem nagyon hamar :(. Lehet azt életem végéig szedni?:( Most olyan rosszul voltam:(.Szarul is alszom:(.
Szia! Remélem, hogy jobban vagy. Én egyre rosszabbul. Egyre erőtlenebb vagyok elviselni az életet. Szeretnék már nagyon véget vetni neki, úgy vágyom már én az örök alvásra, nagyon fáradt vagyok…
Te jobban vagy? Vagy nálad is romlik a helyzet? A helyzeted nagyon emlékeztet a depresszióra.
Ha ez vigasztal benneteket, én elég régen levelezgetek emberekkel társkeresőkön és nagyon sok ember él egyedül. Aki társsal él, sokszor az is magányos és boldogtalan. Valójában igen kevés embernek adatik meg az igazán boldog párkapcsolat és akkor is rengeteg kompromisszummal. Lehet élni társ nékül, barátokkal és fontos programokkal kell elfoglalni magunkat. Nézzétek meg a férfiakat, minden héten foci, meg tenisz, meg meccsnézés a haverokkal, még a házasság után is. A férfiak barátságát nem befolyásolja egy kapcsolat. Mi nők meg mindent feladunk a társunkért, aztán csak lesünk, hogy milyen magányosak lettünk…
Kedves Böbe,
akkor nagyjából egy cipőben járunk, csak az enyémnek még van sarka.
én még nem akarok meghalni, bár a kiutat nem látom, és nem azt sem hiszem el, hogy létezik olyan, aki képes engem szeretni. egy életen át? akár csak egy napig is.
ha szeretnél beszélgetni, irj mailt ide, és adok msn-t: pilar21@citromail.hu
üdv,
Pilar
Szia!!!
Igazából örültem, hogy olvastam a soraid, nem a szenvedés miatt, amit átéltél, hanem azért, mert egészen hasonlít a történeted első része az enyémre…. Feltűnően hasonlít :S. Csak éppen én miután vége lett végleg a kapcsolatnak, én utána máshogy reagáltam, én inkább rendesebb lettem, figyelmesebb másokra, és én készülök a halálra. Úgynézem, hogy hasonló dolgon mentünk át, csak máshogy reagálunk. Én már igazából feladtam. Szeretnék eltávozni végleg, nem olyan soká el is fogok távozni szerintem, mert nálam elég sok pszichés gonddal is jár ez az egész, és mindez olyan szinten megszégyenít, és meggyaláz engem, hogy orvoshoz se vagyok hajlandó menni, bár talán nem is lenne szükséges, így viszont egyre mélyebbre kerülök. Igazából én is teljesen hasonlóan gondolkodtam, csak éppen én már elhatároztam elég sok vajúdás után, hogy szingli maradok, habár társasági ember vagyok, és inkább maradok ebben a gyászban. Nem hinném, hogy képes lennék megcsalni őt, habár ő számtalanszor megcsalt, és én is csak szerető voltam. Tönkretette az életem. Mert rájöttem, hogy nincsenek emberek a földön, csak túlfejlett állatok. Nem is létezik az ember, azt hittem, hogy igen, mert valamiféle ideálvilágban éltem. De megismertem, miféle aljasságokra képes az ember, amilyenekre az állat. Megsértődtem,Márai féle értelemben, és nem akarom folytatni. Csalódtam, nem tudok alkotni sem, hiszen nincsenek emberek, csak túlfejlett állatok. Akiknek a fejlettebb példányai persze kivételesen empatikusak és jók lehetnek. Ez így van. Örökre megváltoztatott, és örökké szenvedni fogok. Nem a fájdalomról beszélek, hanem erről a csalódásról, hogy csalódtam az emberben, és ezért meghalok.
De mindegy, a lényeg az, hogy ez még nem most lesz, és hogy most még más dolgom van. A lényeg az, hogy örülök, hogy elolvastam a soraid. Sosem értettem, én mért teszek így, hiszen engem mindig tiszteltek a férfiak, habár egyet sem szerettem ez előtt a férfi előtt.
Tudod, megmondom,hogy mit nem értek, hogy te hogy döntöttél? Mit teszel eztán? Továbblépsz?
Üdv
Böbe
“A szerelemnek múlnia kell… és ha múlik akkor fájnia kell…”
Az, hogy miért vonzol be hozzád méltatlan kapcsolatokat, ebben tudok neked segiteni.
Valószinüleg a múltban történt stresszhatások, gyerek-szülő kapcsolat, vagy a szülők egymás közötti kapcsolata. De ezeket a stresszeket lehet oldani, ha akarja az illető. Mondjuk sokan vannak, akik kifejezetten mazohisták és élvezik az ilyen kapcsolatokat. Elég sok ilyet látni… Ott nincs segitség, mert igy érzik jól magukat.
zsufi.eoldal.hu