Sziasztok!
Nemrég tudtam meg, hogy Borderline-os vagyok. Csonka családban nőttem fel, 2 éves koromban elváltak a szüleim. Édesanyám második férje kisemmizett minket, szegénységben találtam magam a jólét után 14 évesen. A gimnáziumban kezdődött minden… az öngyilkos hajlamok, a sötét hangvételű versek írása, melyek fő témája az öngyilkosság, a lelki és testi fájdalom, a reménytelenség volt. Vagdostam magam, és csuklóvédőket hordtam, hogy eltakarjam a hegeket. Sosem akartam konkrétan megölni magam, csak azt éreztem, hogyha meghalnék, nem érdekelne.
18éves koromra nagyjából rendeződött minden, volt egy jó párkapcsolatom, amely aztán megszakadt, mert külföldre mentem dolgozni. Kinn összejöttem egy fiúval. Azt hiszem, hogy ekkor tünetmentes voltam egy ideig. Egészen addig, amíg bele nem fásultam a kinti munkába, nem éreztem azt, hogy majd megőrülök, ha továbbra is ezt kell csinálnom. De még maradtam egy évet, bár ekkor már könnyen felkaptam a vizet, és iszonyatos erőt kellett gyakorlnom magamon, hogy ne ordítsam le mindenkinek a fejét. Így is néha “kiborult a bili”, de gyorsan le tudtam nyugodni. Viszonylagos társasági életet éltem, ami talán az alkoholnak és a fűnek köszönhető. Az első kinti évemben szerettek, a másodikban már nem annyira a munkatársaim. Egyre nehezebb volt lepleznem azt, ami lassan kialakult bennem és felszínre tört. Magányra vágytam, folyamatos fájdalom és üresség dolgozott bennem, voltak jobb, és voltak rosszabb napok. A reggelek legtöbbször borzalmasak voltak. A pasimmal folyamatosan szakítottam, és kiabáltam, pokollá tettem az életét. Megelégelte, egy szakítás után összejött egy munkatársammal. Az egy töréspont volt nálam. Máshová mentem dolgozni, szintén külföldön, ott teljesen magamba fordultam, a filmekbe menekültem, éjjelente sírtam, és nem tudtam, hogy miért. Néha iszonyatos düh munkált bennem, úgy éreztem, hogy a vékony cérnák az agyamba elszakadnak és ennyi volt az egész.
Hazajöttem, és beiratkoztam az egyetemre. Viszonylag jobb évek jöttek, kivéve talán azt, hogy a családom előtt nem tudtam kontrollálni magam. Édesanyámmal úgy beszélek sokszor, mint az utolsó kutyával és utána meg akarom ölni magam a bűntudattól, de csak sírok és sírok, úgy, hogy senki ne lássa. Ő mindent elnéz nekem, így is szeret, de sztem tudja, hogy valami gond van. 24 éves vagyok, néha nagyon okosnak tartom magam és szépnek, néha pedig semmitérőnek.
Nemrég megismertem egy fiút. 7 hónapja vagyunk együtt. De nem tudom, h meddig leszünk még. Iszonyatosan féltékeny vagyok, állandóan kiabálok vele, sikítozok, nagyon szeretem, de ha elpattan a húr, akkor gyűlölöm, és nem egyszer kidobtam a lakásból is. Olyan dolgokon felidegesítem magam, amiken nem kéne. És az a gyűlölet!!!! Annyira erős érzelem, hogy teljesen felemészt, fizikailag fáj!!! Néha belázasodok, olyan erősek az érzelmeim, és órákig tartó zokogásban török ki. Ha egyedül vagyok, bántani szeretném magam, hogy büntessem magam a kirohanásaimért.
Nem tudom, mit tegyek? Elmondjam neki? Van jövőnk??? Annyira szeretem…de ha felidegesít, azonnal el akarom hagyni. Szeretnék boldog életet! VELE!!! Szeretném megtanulni kontrollálni magam.
Van olyan itt, akinek sikerült a kettő együtt?
Már bejelentkeztem pszichológushoz is.
Egy cica sokat segit !! Ő a dorombolással megnyugtat ,és rálehet pakolni minden problámát ,legfeljebb jól megkarmol !!
Sziasztok!
Úgy örülök, h nem vagyok egyedül… volt pár jobb és rosszabb napom is az elmúlt hetekben…. ti h vészeltétek át az ünnepeket?
Kedves Atlantiszi. Igen, szoktam jógázni, de sajnos mostanában már nem sok időm van, időhiány miatt csak a Valeriánát kapkodom magamba.
Érdeklődnék, hogy a tanulással ti hogy álltok/ álltatok? Nehezebb-e másnak is, vagy csak nekem?
Bármilyen furcsa én azt mondom rád, hogy szerencsés vagy:))
én 1 hónapig tudtam járni a barátnőmmel… utána totál kész voltam… magam sem tudom mit éreztem akkor, de valami olyasmi lehetett h “meneküljek a közeléből, mert megfolyt engem!”
iszonyúan szenvedtem a közelségétől és hétről hétre szarabbul lettem! erős hullámok törtek rám és ahogy múlt az idő jelentkeztek a fizikai rosszullét jelei is…
jött a szívszúrás, a végtagfájdalom stb… közben mindenféle állapoton esten keresztül… a legrosszabb az az állapot volt amit úgy hívtam: “nincskedvhez sincs kedvem állapot” ilyenkor csak feküdtem a szobámban és szó szerint semmihez se volt kedvem, de legjobban ahhoz nem volt kedvem h ilyen állapotban legyen!
erősen unatkoztam és fizikai fájdalmam volt… és minden olyan mintha megállna az idő és kiszívnának minden érzelmet belőled, és közben kurvára azt szeretnéd h legyen már vége! erős végtagfájdalmat éreztem ekkor:D
szóval ez volt a legrosszabb állapot, de órákat tudnék mesélni egyéb szar állapotokról!
1 hónap járás után teljesen kikészültem és szétestem! szóval fogtam és kiraktam a lányt! egyik nap megígértem neki h elviszem esztergomba, és már a tali időpontját is megbeszéltük meg minden… korán kelt fel és találkoztunk a buszmegállóban… aztán nem bírtam tovább, muszáj volt kiraknom, mert ott helyben meghalltam volna ha még egy pillanatig járok vele!
szóval egy esztergomi kirándulás helyett szakítottam vele… szemét vagyok mi?
és a legdurvább h valami mondva csinált béna indokot kreáltam magamnak… szóval kb el se mondtam neki az egészet!
utána hónapokig iszonyú zűrzavar volt a fejemben… kb szétesett a gondolkozásom és óráról órára igen intenzíven változott minden! nem tudtam ki vagyok, mi vagyok és h ki iránt mit érzek… szóval kb felválltva csapkodtam a lehető legerőssebb érezlmek között… hol az egyik végleten hol a másikon, és közben végig az thittem h örökké fog tartani az adott állapot!
és végig úgy voltam ezzel a lánnyal h hol összeakartam jönni, hol le akartam rázni! hol beledöglöttem a hiányába, hol beledöglöttem a közelségébe:D ami a legszörnyebb, mikor ő akart én akkor nem akartam… mikor nem akart akkor kétségbeesetten kapkodtam utána!
ez ment hónapokig… aztán megpróbáltam kizárni az életemből! nem találkoztam vele hónapokig… aztán megint találkoztunk és én megint próbáltam hozzá közeledni… magam sem tudom h miért… azt biztos h mikor ott voltam nem szerettem…
erre ő annyit mondott h sajnálja de ő nem szeret és h sohasem szeretett… na ettől aztán teljesen beleszerettem és majd megdöglöttem!
ez egyrészt hazugság volt… mivel ő igenis szeretett… másrészt úgy állította be mintha ő rázott volna le engem, holott én tettem azt vele! ezen még mindig felháborodok ha belegondolok!!!
na mind1 lényeg az kb 8 hónapig szenvedtem tőle! és szinte semmiről se tud… de sajnos ha tudna mindent, akkor se tudna mit kezdeni a helyzettel… én ha járok valakivel autómatikusan szarul leszek… 1 hónap alatt pedig valósággal szétesek!
viszont te más vagy! te csak akkor omlasz össze ha valamilyen indokot kapsz a féltékenységre! szóval szerintem ha téged valaki feltétel nélkül szeretne akkor azt tudnád viszontszeretni!
Szerintem el kéne mondanod a fiúdnak mi a helyzet veled! és ha tényleg szeret akkor meg fogja érteni!
nincs más lehetőség, csak úgy tudtok rendesen együttlenni ha elmondod neki! be kell avatnod őt!!
ha van kedved szívesen leveleznék veled…
üdv.: adidaszdk
Candela!
Talan az egyetlen, amiben segiteni tudok Neked, az ennek a tenynek az elismerese: nem vagy egyedul. Nagyon hasonlo cipoben jarok mint Te (kulfoldon vagyok, filmekbe menekulok, a pasimmal-aki Mindenem-ha osszebalhezom, akkor azonnal veget akarok vetni a kapcsolatnak, majd hazautazni stb.) Szerencsere nagyon turelmes, es annak ellenere, hogy nem ismeri mi jatszodik le bennem, nagyon turelmesen kezeli a dolgot. Nekem irto sokat segitett, hogy rabukkantam erre az oldalra, es tudomast szereztem rola: nem vagyok egyedul. Mert ugye ez egy olyan allapot, amirol nem szivesen beszelunk.
Jogazassal probalkoztal mar?
Drága Szívem! Fájdalmas amiket írsz, sokszor magamra ismerek…. Van jövőtök, kezeltesd magad!!!! És ne pszichológussal, hanem pszichiáterrel. Nekem sikerült… Gyorsan-gyorsan menj el, és mondj el ennek a fiúnak mindent, hogy tudja kezelni. Úgy neki is könnyebb lesz, mert a rossz eseményeket nem a személyiségednek kéne betudja, hanem az állapotodnak! Ez fontos! Ha szeret, akkor segít Neked és ez meg Neked segít a gyógyulásban! Ölellek…