Sziasztok! Olvasgattam tőletek mostanság…. Szinte mindenki segítségért kiált, ki hangosabban, ki elfolytva. (van aki a sikereit, a jó hozzáállását írja le! -ezzel sokat segít!) -mert ez az út, Mindenkinek.

Amikor én elkezdtem látni önmagam, hát… nem mondom hogy mindig kellemes volt, de már tudom miért. Régebben másokra mutogattam, hogy ő is rossz, meg ő is, meg ő is…. meg az egész világ! Csak én nem… Aztán azt hittem csak én vagyok rossz, rosszabb az egész világnál! (csömörből-vödörbe)Tovább kellett lépni… Tudja az ember, de mégis sokáig egy helyben topog…. Pedig menni kell, fejlődni… (néha inkább vissza, úgy értem vissza egy olyan állapotba amikor az ember még érezte hogy kerek egész és egyszerű minden. Amikor még (kis)gyerek volt… nézzetek egy gyerek szemébe….. akit még nem rontott el a világ….nincs benne düh, harag, csak az életteli szeretet!!!)

Tudtam hogy menni kell de merre és hogyan?.. kaptam segítséget….iránymutatást. Fogták a kezem, virtuálisan…. az egyik ember kedves barátom (remélem nem haragszik meg ha így nevezem) László, akit itt ismertem meg és elfogadtam segítségét, és nem kell nagy dologra gondolni….látszólag “csak” beszélgetünk! Aztán itt van még férjem, aki szintén távol van tőlem…. mégis minden percben érzem hogy szeret, és én is őt… Távol vagyunk, mégis ennyire közel soha nem éreztem magamhoz..

Szóval kaptam segítséget. Miért? Hát mert írtam erre az oldalra és hát ez nem volt más a részemről sem mint segélykiáltás. Kértem – kaptam.

Hogy most mi van? Egy teljesen más látásmód amitől kinyílik a világ elöttem! Ha az ember rosszul van az kihat másokra -gondolom ezt ti is érzitek… de képzeljétek csak, ez fordítva is igaz ám! Jól vagyok és ez kihat pl. a szüleimre…

Mindenki ott van ezen az úton, csak legtöbbünk az elején és kell valaki aki már ismeri, és segít elindulni hogy ne csak egyhelyben topogjunk!

Járjatok nyitott szemmel, a segítő kéz mindennkiért nyúl, csak meg kell látni.

Mindenkinek szép napot!