Köszöntök mindenkit. Azt hiszem az én történetem is elég rendhagyó. Kb. 16-18 évig hordtam a bal lábamon a ganglionom. Soha életemben nem okozott problémát így orvoshoz sem fordultam vele. Nem volt nagyobb mint egy cseresznye magja, de időnként azért megduzzadt. Foglalkoztam is én vele! Aztán tavaly karácsonykor egy gödörbe léptem és elvágódtam. Ezután kezdett el dagadni, először akkorára mint egy dió később már egy kisebb tojás méretét is megközelítette. Ekkor már nem tudtam a kedves cipőimet felvenni és borzasztó kényelmetlen volt, de fájdalmat akkor sem okozott, illetve csak a helytelen járás miatt jóval később. Rohantam a háziorvosomhoz, mert akkor már nagyon idegesített.

Ő ránézett és egyszerűen kijelentette, hogy ezt meg kell operálni.Ez már akkora, hogy nem lehet leszívni.  Mondhatom nagyon megrémültem Operálni?? Életemben nem operáltak semmivel, most ez miatt a “piti” csomó miatt fognak? Nem akartam az operációt. A doktornő nem vitázott velem megírta a beutalót tudta, hogy úgy is mire szakorvoshoz kerülök és döntés születik hetek fognak eltelni. Napról napra jobban zavart azt mondhatom. Aztán az ortopéd főorvos is első ránézésre kijelentette, hogy ezt meg kell operálni. Végig reménykedtem benne, hogy majd lemegy mint ahogy sok-sok éven keresztül. Mindent kipróbáltam amit a neten olvastam és amit tanácsul kaptam, hogy leviszi majd természetesen semmi nem segített. Nem volt türelmem tovább várni. Nem tudtam menni. Muszáj volt tenni valamit. Rászántam magam a műtétre.

Vérvétel, belgyógyász, aneszteziológia, nem húzom az időt,néhány napi várakozás után felkerültem a várólistára és már annyira vártam, hogy megszabadítsanak tőle, hogy el sem mondhatom. A műtét reggelén a főorvos úr megnézte és félig viccesen megjegyezte, hogy mintha egy árnyalatnyit kisebb lenne. Én ugyanúgy csak félkomolyan mondtam neki, hogy nekem is úgy tűnik, de mintha kicsit feljebb is duzzadt lenne, szerintem itt nem csak egyet fog találni. A műtéti előkészítés után letoltak a műtőbe, megkaptam az érzéstelenítőm és a műtét során kiderült, hogy a feltételezésem nem volt alaptalan. Két darab hatalmas diónál is nagyobb gangliont távolítottak el a bal bokámból. Kiújul-e fogalmam sincs mindenesetre bizonyosan állíthatom, hogy orvosi, ortopéd sebészi beavatkozás nélkül soha semmitől nem múlt volna el, hiszen közel húsz éven át nem is múlt el. Ezek a dolgok csak elfajulnak ha időben nem történik meg a műtét. Azt is elmondták, hogy ez minden esetben megeröltetés következménye tehát a megfelelő konzekvenciák levonása, életmód változtatás nélkül sosem lesz tartós a gyógyulás és természetes hogy kiújul, ha továbbra sem kíméljük az érintett testrészt. Kaptam talpbetétet és megfelelő ortopéd cipőt is fogok váltani.

Szeretném  ha a munkájuk nem volna hiábavaló. Nagyon nagyon féltem a műtéttől, de akkor amikor már toltak le a műtőbe nyoma sem volt bennem félelemnek. Aranyosak, kedvesek voltak velem, eszembe sem jutott aggódni. Még viccelődtek is velem. Hálás vagyok a Főorvos Úrnak és a Doktornőnek, hogy megszabadítottak egy átoktól ami – azt hiszem nem túlzok – de megkeserítette a mindennapjaimat, az egész életvitelemre negatív hatással volt. Nem volt könnyű. Az egész lábfejem belilult az ujjaim mintha kalapáccsal verték volna el minden ujjam lila kék zöld és minden színben díszlett, a sarkam, a bokám mindenem bedagadt mégis azt mondom ezt muszáj volt operálni és ha újra ott lennék még ennyit sem várnék.

Azonnal megműttetném. Ostoba voltam, hogy évekig együtt éltem vele hiszen csak kellemetlen volt. Nagyon nagyon fogok rá vigyázni, hogy ne újuljon ki, de ha mégis újra meg fogom operáltatni.  Nem volt könnyű fájdalmaim voltak a műtét után, az idegek is “rángatták” a lábam, de túl lehet élni. Most lábadozom. Még most is sánta vagyok. De már napról napra könnyebb. Dagadt és puklis a lábam, de már most jobb mint amikor két hatalmas golyót cipeltem a lábfejemben. Remélem valaki számára tanulságos lehet a történetem. Abban bízom, hogy ezt a problémát néhány hét múlva véglegesen a hátam mögött tudhatom.

Műtét nélkül csaknem 20 évig cipeltem és szenvedtem tőle.