A történetem lehet hogy hosszú lesz,aztsem tudom hogyan kezdjem.Félárvaként nevelkedtem,Édesanyámmal.Apámat 6 éves koromban  veszitettük el.Itthon halt meg,félltem sokáig bemenni a szobába ahol feküdt,fehér lepedővel letakarva.Anyu megörökölte a nyugdiját,és napszámba járt hogy engem fel tudjon,nevelni.Annak ellenére hogy keveset voltunk együtt,mégis nagyon”anyás”lettem.Az iskolába senkinek sem volt olyan öreg az anyukája mint nekem,igazsághoz tartozik az is hogy 40 évesen szült engem.Egyszer voltam kiránduláson 2 hétig,azt is végigsirtam,attól féltem mire hazaérek anyu is meghal.De ezt soha senkinek nem mertem megmondani.Van még 2 élö növérem az egyik most 60 éves,amásik 58, aki meghalt ö lenne 51…Szerelemből mentem férjez,ugyanolyan 4-edik gyerekhez mint nálam,csak neki férfi báttyjai voltak.Pont esküvönk elött meghalt apósom,Mi anyuhoz költöztünk,lehúztunk nála jó pár évet,de a korosztálykülömbség,a helyszűke és még sok minden más miatt elköltöztünk anyósomhoz.Mondhatnám csöbörböl vödörbe.Már a házasságom forgott kockán ugy döntöttem vissza anyuhoz!

A férjem persze jött utánam.Egy darabig elvoltunk,igyekeztem békét tartani,aztán beütött a villám.Meghalt a növérem,utánna a férjem legidösebb bátyja,3 évre rá a küzépsö,majd ujjabb 3 év mulva a legifjabb.Anyósom odakerült hozzánk,azzal hogy anyut megkérdeztük,megbeszéltük hogy legyen mivel mégis övé a ház(az államé mai napig).Beleegyezett,és itt nekem mindennek vége lett.Nem jött ki a két anyós egymással,amennyire a hely engedte külön szobát biztositottunk nekik,fűtöttem rájuk,inkább én szorultam a hideg folyosóra fözni,de ez sem lett volna baj,csak megértették volna egymást!Egyik sem tudott önállóangondoskodni magárol,anyu Parkinson kórban szenvedett,anyósom félrebeszélt,állandóan ment volna valahova,alig birtam megnyugtatni,anyu az asztalt verte -minek hoztad ide!?Férjem reggeltöl estig dolgozott,én nem mertem kimozdulni mert nekimennek egymásnak,segitségem nem volt,növéreim:te vagy a legkisebb,neked kell elrendezned…Sirogörcsöt kapam elmentm az orvoshoz megkaptam az antidepresszánst,nyugtatot.Akor sem tudtam aludni,állandóan félltem ma mi fog történni-és aztán felvágtam az ereimet.3 hétig kórházban voltam gyógyszerváltás, orvosi  tanácsok:nem tehessük elevenen a föld alá öket,magát tönkretették a mamák csak tákolgatni tudjuk.oldja meg,stb. A vége 7 év szenvedés után tavaj januárban meghalt Édesanyám a karjainban,ugyanez év szeptemberében anyósom a kórházban.

ÉS HIGGYÉK EL NEKEM,NEM A FIZIKAI RÉSZE VOLT A NEHÉZ,A PELENKÁZÁS A FÜRDETÉS AZ ETETÉS TAKARITÁS,AZ ORVOSÉRT SZALADNI STB.NEM,HANEM A SZELLEMI HOGYNEMSIKERÜLT MEGÉRTETNEM VELÜK SEMMIT,HOGY MOST 40 ÉVESEN 100 NAK ÉRZEM MAGAM!Ketten maradtunk a férjemmel,nem lehetett család,és nem tudom magam helyretenni,nincs életcélom,feladok mindent,a szobába zárkózom,félek kilépni még az utcára is.Ennyi volt,halál utáni vágyaim vannak,mert mire várjak? N EMTUDOK NEVETNI  ÖRÜLNI SEMMINEK.A lelkiismeretem tiszta,kötelességemet amennyire tölem telt,erön felül teljesitettem.Nincs tovább.KÖSZÖNÖM HOGY ELMONDHATTAM!