Sziasztok! Bone vagyok 30 éves férfi,most léptem be a közöségbe,és még eléggé új vagyok itt. Viszont a problémával amivel küzdünk már elég rég küzdök. Kb olyan 10 éve vagyok pánikbeteg,illetve pánikbeteg már talán nem is vagyok, csak a szövődményeitől szenvedem, de attól viszont túlzottan is. A pánikbetegségem (amit anno a drogok okoztak, pontosabban a marihuana) 2001-ben kezdődött,úgy gondoltam hogy csak egy ilyen “parám volt”  de sajnos nem…eléggé elterjedt és az idő múlásával és egyre több dolog jött a betegségemmel. Természetesen abbahagytam minden drog használatát azonnal, de hamar kiderült hogy ez valami betegség mert akkor is rosszul lettem amikor még csak közelében sem voltam drogoknak. Nagyon sokáig nem mentem el orvoshos (mint most már kiderült túl sokáig…) ez volt talán a legrosszabb időszak ebben a betegségben hiszen azt sem tudtam mi bajom van, és a környezetemben élők sem tudtak mit mondani. Hatalmas káosz volt az életem, minden nap rosszul voltam és nem tudtam mitől, egyszerűen csak jött a roham és és nem tudtam ellene védekezni, de ezt ti is tudjátok milyen. Egyszerüen azt éreztem,hogy valami nagyon komoly bajom van és talán belehalok ebbe az egészbe. Teltek múltak az évek és sajnos közben erősen depressziós,kényszercselekvéses és agorafóbiás lettem (egyedül nem vagyok képes hosszú utat megtenni, csak társasággal néha azzal se mert attól félek hogy rosszul leszek és akkor mi lesz… ) aztán az egyik elég komoly roham után elmentem végre egy pszihológushoz mert azt sejtettem,hogy nem fizikai bajom van. Az orvos akit akkor választottam nem volt egy nyerő választás,sajnos nem tudom szebben fogalmazni de miután elmondtam neki hogy miért vagyok pánikbeteg onnantól kezdve éreztem,hogy leszar engem. adott egy gyógyszert amit bevettem és majdnem összecsináltam magam aznap este olyan erejü pánikrohamom volt,így hát nem hogy nem szedtem többet a gyógyszert, és jó messziről elkerültem a rendelőjét. azután megpróbáltam élni az életem ezzel a dologgal együtt, természetesen nagyon nehéz volt és mondhatni nem igazán lehetett. Aztán 2008-ban eljött életem egyik legrosszabb napja az akkori menyasszonyom szakított velem mert nem tudta már évek óta elviselni azt ami van velem. Ha hiszitek ha nem azzal elkezdődött valami egészen más dolog. Természetesen a szét tört szívemre gondoltam szüntelen és a párom hiányára,ezáltal nem gondoltam arra hogy beteg vagyok, elvonta a figyelmemet a betegségről. Ezáltal tünetmentes lettem és a pánik akkor eltünt egy elég hosszú időre. Legalább 3 évet töltöttem “majdnem egészségesen” az agorafóbia egy része megmaradt pl: metróban,tömött buszokon de az annyira nem érdekelt, elviselhető volt. Közben megismertem életem szerelmét, és nagyon jó a kapcsolatunk. De aztán egy alkalommal tavaly novemberben jött egy roham és ez eléggé megviselt engem, hiszen azt hittem meggyógyultam, azóta eléggé visszazuhantam a dologba, olyan volt mint egy durva mellbeverés. Közben elértünk a jelenbe, most itt vagyok,itt ülök hajnalban a számitógépem elött és nektek írom ezt és abban bízok hogy erőt tudok meríteni ebből a közösségből és pár olyan barátot is szerezhetek akik tudják mi az a betegség ami engem is megmart. Hiszem hogy van kiút és hiszem hogy talán együtt veletek van esély arra ,hogy kirángassuk egymást (magunkat) ebből a eléggé durva helyzetből. Kívánok mindenkinek mielöbbi gyógyulást! és ne feledjétek el HARCOLNI KELL!

Bone